(Kiemelt kép: Unsplash+)
Az internet növekedése a kezdetek óta exponenciális volt. A Világbank adatai szerint 1994-ben a világ lakosságának mindössze 0,4%-a használta az internetet. 2020-ra a Föld lakosságának 60%-a használja már az internetet. Tekintettel erre a meteorszerű növekedésre, a legtöbb ember megütközne azon a gondolaton, hogy az internet hanyatlani fog (vagy már ebben az állapotban leledzik). De mi van akkor, ha ez tényleg csak egy aranykor volt, mely egy ponton egy posztinternet korszakba fog hanyatlani? Sőt, lehet, hogy ez az aranykor már el is jött és el is múlt.
Először is beszéljünk arról, hogy hol vagyunk és honnan jöttünk, és lássuk, hogy ez eligazít-e bennünket abban, hogy hová tart(ha)tunk. Míg a legtöbben az internet használatának fent említett exponenciális növekedésére mutatnak rá, mi egy másik történetet szeretnénk elmesélni: a kudarc történetét.
Múltunk egykor a jövőnk is volt
Ha visszatekintünk az előző évszázadra, rengeteg sikertelen előrejelzést láthatunk a jövőbeli technológiákról. A repülő autó mint állatorvosi lova ennek remek példa lehet erre. Az emberek 1923-tól kezdve azt jósolták, hogy mindannyiunknak repülő autója lesz. Még 2014-ben a Fast Company arról számolt be, hogy egy cég valóban létrehozott egy repülő autót, mely 2016-ban el fogja indítani a gyártást és forgalmazást, és megváltoztatja majd a világot. Ez nem történt meg, és szinte senki sem vette észre.
Csak azért, mert egy technológia létezik, még nem jelenti azt, hogy népszerű lesz.
Biztos vagyunk benne, hogy a Myspace még mindig ott lapul valahol az internet gyomrában (ha emlékszik még rá valaki). De a jetpack (rakéta-hátizsák) is egy remek példa lehet erre. A jetpackeket már a James Bond-sorozat kezdete óta jósolták, és még mindig, még csak a közelében sincs annak, hogy a legtöbbünk használhassa őket. A technológia létezik, de a tömeges elterjedés még nagyon messze van.
A jövő megjóslásának egyik problémája, hogy az emberek milyen következetesen tévednek az emberi viselkedéssel kapcsolatban.
A jövőkutatás a trendek előrejelzését jelenti, amiben mi, emberek elég rosszak vagyunk (mégis szinte hemzsegnek ma hazánkban is az önjelölt hivatásos és amatőr jövőkutatók).
1966-ban megjelent egy esszé The Futurist: Looking Toward A.D. 2000 címmel a Time magazinban. Ők is feltételezték a repülő autókat (légpárnás járművek, melyek „a levegőben utaznak”), valamint az 1000 utast szállító repülőgépeket. Bár az esszé tett néhány hátborzongató jóslatot is, hiszen előrejelezték, hogy az emberek otthonról fognak vásárolni egy „videotelefonon” keresztül, mely képes lesz árut rendelni. De azt is prognosztizálták, hogy bár ez a technológia elérhető lesz, az emberek ennek ellenére továbbra is fizikai boltokban fognak vásárolni, mert a nők szeretik „elhagyni a házat, kezelni az árut, és meggondolni magukat”. Valami olyasmit tudtak elképzelni, mint az Amazon, de tévedtek, hogy mennyire lesz népszerű. Alábecsülték az emberek kényelem iránti vágyát.
A jövő most történik
Ha már az Amazonról beszélünk, ők is tettek néhány fájdalmasan elhibázott (és költséges) jóslatot, melyek nem váltak be. Akár hisszük, akár nem, Alexa az egyik ilyen találmány volt. A legtöbben nem úgy gondolnak az Amazon Alexájára, mint egy „kolosszális kudarcra”, pedig az. Miközben az Amazon zászlóshajójának számító Echo készülékek világszerte a háztartások visszafogott díszévé váltak, magából a projektből úgy szivárog a pénz, mint ha egy szitán öntenék át.
Ahogy arról a Bloomberg 2021 végén beszámolt: ami a méreteket és a népszerűséget illeti, a hangszóró digitális asszisztense, Alexa óriási sikert aratott. De az Alexa életének kezdetén elhangzott fanyalgásoknak részben igaza volt. Pénzügyi szempontból bukás volt a projekt. Az Amazon önköltségi áron árulja a készülékét, és mivel több mint 10.000 alkalmazott dolgozott a projekten, a vállalat „készpénzt éget” azóta is. Pontosan igazuk lett.
Az Amazon hatalmas tétet tett fel az Alexával. Ez nem vált be. 2022 novemberében jelentették, hogy az Amazon megkezdte a cég történetének legnagyobb létszámleépítését, mivel abban az évben 10 milliárd dolláros veszteséggel számoltak. Visszatérve 2019-re, a történet ugyanaz volt. A fogadás az volt, hogy ha el tudják adni a fogyasztóknak az MI-asszisztenst tartalmazó eszközöket, akkor a fogyasztók ezeket az eszközöket fogják majd használni vásárlásra.
Amikor az Amazon bevezette az Alexát, a vállalat úgy vélte, hogy az Alexával való beszélgetés annyira egyszerűbb lesz, mint az online vásárlás, hogy a tulajdonosok nem tudnak ellenállni az otthoni okoshangszórókon keresztül történő „impulzusvásárlásnak”. Olyan világot képzeltek el, ahol még csak hozzá sem kell érni a hardverhez majd a vásárláshoz. Ebben az esetben félreértették, mennyire fontos az embereknek, hogy lássák, mit is vásárolnak, és túlbecsülték a kényelem iránti vágyunkat.
Nem vették figyelembe, hogy a látás mennyire meghatározó az emberi döntéshozatalban. Ha nem látjuk, sokkal kevésbé zsigeri lesz az élmény.
Most a vállalat pénzt veszít, mivel egy olyan hangszórósorozatot és mesterséges intelligencia asszisztenst fejlesztettek ki, melynek az a feladata, hogy az embereknek zenét játsszon le, ha kérik a Spotify-tól. Nem az Amazon viszont az egyetlen bukott technológia, melynek forradalmasítania kellett volna az internetet.
Metapokalipszis
Mark Zuckerberg erőltette azt az őrült ötletét, hogy hamarosan mindannyian átmegyünk a metaverzum csodálatos világába.
Több pénzt fektetett a virtuális birodalmába, mint bármely más befektetésbe eddig a történelemben, kivéve az Apollo űrprogramot
(az egészet és nem csak egy küldetést), és még akkor is, amikor a NASA csak 3 milliárd dollárral (253 milliárd dollárral) múlta felül a Facebook 250 milliárd dollárját. Az első iPhone létrehozásának teljes költsége 3,6 milliárd dollár volt. A Manhattan Project, mely létrehozta a világ első atombombáját, 23 milliárd dollárjába került az amerikai kormánynak.
Mark Zuckerberg akár ötször is létrehozhatta volna az atombombát, és még mindig maradt volna némi aprópénze egyéb projektekre. És mit kaptunk érte?
Kérdezzük meg Stephen Moore-t ő majd megmondja. Egyértelműen gagyi és rossz minőségú grafikát, ami vetekszik az első Tekken videojátékkal a Playstation 1-en, vagy talán egy SEGA játékkal a Dreamcastról 2000 körül. 2022 februárjára már 10 milliárd dollárt költöttek a projektre. Ugyanezen év szeptemberére már 71 milliárd dollárt fektettek bele újra. Ez csak két példa a sok közül.
Nem úgy volt, hogy mostanra már mindannyiunknak vezető nélküli autója lesz? És mi van Ray Kurzweil minden jóslatával? Azt prognosztizálta, hogy a technológia olyan gyorsan fog fejlődni, hogy 2030-ra halhatatlanok leszünk. Bár még nem jutottunk el odáig, valami azt súgja nekünk, hogy az örök élet (és az ingyen sör) még mindig nagyon messze van.
Meghiúsult jóslataink jövője
De ezek csak meghiúsult jóslatok. Ez más, mint maga az internet hanyatlása. Jelenleg az internetnek nem megy túl jól a dolga és ehhez nem kell senkinek sem gyorstalpalón jövőkutatóvá válnia. Az internet egy hatalmas, gépekből álló kapcsolati hálózat, melyek egy dolgot csinálnak: információt szolgáltatnak. Ami azt jelenti, hogy csak annyira jók, mint maga az információ, amit szállítanak, ugyanúgy, ahogy az autópályák használhatatlanok autók nélkül.
John Stuart Mill filozófus a korlátlan szólásszabadság mellett érvelt. Érvelésének egyik alaptétele az volt, hogy ha megpróbáljuk elhallgattatni a hazugokat és a számunkra sértő beszédet, akkor tévedésből elhallgattathatjuk a jó gondolatokat, mivel a tudásunk tökéletlen. Úgy érvelt, hogy a dezinformáció ellen a megoldás a szabad és nyilvános vita, hogy a hazugok és a propagandisták tévedését be lehessen bizonyítani. Tíz évvel ezelőtt a legtöbben azt hittük, hogy ebbe a világba léptünk be, ahogy a közösségi média elterjedt a világon.
Azt hittük, hogy a széles körű nyílt vita arra kényszeríti majd az embereket, hogy számot vessenek elfogultságaikkal és hazugságaikkal. Ma már látjuk, mennyire naivak voltunk.
A közösségi média olyan propaganda- és dezinformációs eszközzé vált, amilyet a világ még soha nem látott. A hazugságok másodpercek alatt terjednek világszerte, míg az igazságot az algoritmusok eltemetik rögvest. Röviden, kiterjesztettük a szólásszabadságot, miközben magának a „szabad beszéd” pontosságára vagy minőségére nulla figyelmet fordítottunk. Most már olyan információbőséggel rendelkezünk, ami arra kényszerít minket, hogy a „ragadozó szemétkupacból” próbálunk válogatni és szelektálni, hogy megtaláljuk azt a néhány aranyrögöt, melyet felhasználhatnánk legyünk bárhol is az interneten.
Trendek dicsősége és bukása
Maguk a egykor áhított jövőtechnológiák váltak frusztrációnk okozóivá és rosszkedvünk telévé. Az egykor lelkesítő sikertörténetnek beállított találmány, a szabadság elsöprő érzése, mára kínossá vált, bárhová megyünk az interneten, nemkívánatos felesleges és talmi dologgal kell mindig szembenéznünk és menekülünk inkább róla.
Van egy tendencia, ami minden kortárs innovációval megtörténni látszik. Feltalálnak egy technológiát, egy ideig jól mennek a dolgok, aztán elárasztják a „rossz szereplők” és a nemkívánatos összetevők. A drogfüggőséghez hasonlóan végül a negatívumok meghaladják a pozitívumokat, és az emberek elhagyják a hajót.
A Myspace a legmenőbb helynek indult. Aztán a felhasználókat hirdetésekkel bombázták, melyek az oldalt kevésbé élvezhetővé tették. A Facebook kiszorította a Myspace-t, és azt ígérte, hogy nem lesznek rajta majd hirdetések. De csak idő kérdése volt, hogy a közösségi hálózat is olyan üzleti modellt alkalmazzon, mely a hirdetésekhez hasonló, csak még rosszabb változatuk lett. A Google új adatkövetési politikáját kiegészítette a hiper-célzott hirdetések létrehozásával, a felhasználók figyelmét eladva a hirdetőknek, akik most már rendkívül szűk demográfiai célcsoportokat tudnak csak megcélozni.
Ha már a Google-nál tartunk, a keresőmotor lassan maga is elárasztotta magát a dezinformációval. A Bing sem áll sokkal jobban. A kérdésekre adott válaszokat szinte lehetetlen megtalálni, és bár a keresőmotor feladata technikailag az, hogy weboldalakat találjon (nem pedig válaszokat a kérdéseinkre), ezek a vállalatok mind az „információ döntőbírái”, akik katasztrofálisan meggondolatlanul kezelik magát az eredeti feladatukat, az információ őrzését. Most az olyan örökölt közösségi oldalak, mint a Twitter (X) és a Facebook szivárogtatják a felhasználóikat, és népszerűségük csökkenőben van. A Google és a Bing továbbra is frusztrálja a klienseit, akik belefáradtak a hirdetések kihagyásába és az algoritmus-hackerekbe, akik egy csomó SEO által befolyásolt „szarságot” írnak, hogy mindig a feed tetejére emelkedjenek.
Eddig az embereknek mindig ott volt a következő trend, amit fel tudtak venni, ahogy elhagyták az előzőt. Mint a fáról fára hintázó csimpánzok, gyakran megvárjuk, amíg a következő ág elérhetővé válik, mielőtt elengednénk az előző ágat. De lehetséges, hogy mindannyian ráununk az internetre majd lassan? Mi történik, ha nem mutatkoznak új ágak? Már látjuk, hogy ez hogyan nézhet(ne) ki.
A decentralizáció sem mentett meg minket
Kezdetben ezeket az oldalakat a programozóknak nehéz volt létrehozni. Egy maroknyi lehetőségük volt. Idővel a kódolási készségek elterjedtek, és most a felhasználóknak is több lehetőségük van. Sokan úgy üdvözölték a közelgő Web 3.0-t, mint a megváltást a nagy, központosított vállalatok, például a Google és a Facebook hátrányaitól és „ragadozó” magatartásától. A Twitter (X) legutóbbi bajai azonban mikrokozmoszként szolgálnak arra, hogy mi várhat ránk a jövőben. A korábbi Twitter-vezérigazgató, Jack Dorsey Bluesky a legújabb cég, mely megpróbálja kihívni a Twittert (X-et), miután a decentralizált Mastodon tavaly már sikertelenül egyszer megpróbálkozott vele.
A vállalatok azonban lassan rájönnek, hogy a Web 3.0 találmányában nem pontosan olyan tökéletes minden, mint aminek látszik. Ha a felhasználók többet törődtek volna a nyílt forráskóddal és a decentralizációval, a Microsoft Windows nem lett volna a piac ura az 1990-es években. A Linux lenne az első számú operációs rendszer világszerte.
A decentralizáció és a nyílt forráskód azonban gyakran olyan nehézségekkel jár, melyekkel a felhasználók egyszerűen nem akarnak foglalkozni.
A Linuxhoz hasonlóan a Mastodon sem egyetlen szoftver, hanem különböző szoftverek komplex hálózata, melyeknek közös a magja. Sokan csak azért menekültek el a Twitterről (X-ről), hogy rájöjjenek, hogy rossz Mastodon szerveren vannak és a barátaik sem voltak ott. A technikai bonyolultság miatt sokan fel is adták, és visszatértek a Twitterhez (X-hez), amíg várnak volna valami egyszerűbbre. A Mastodonnak közel sem volt akkora szerencséje a felhasználók elszívásában a Twittertől (X-től), mint a Facebooknak a Myspace felhasználói bázisának „elszipkázásában” a 2000-es évek közepén.
A cégek mindegyike megnövelte a váltási költségeket, így a felhasználók kevésbé hajlandóak elhagyni azt, amit eddig használtak, és valami másra „járatlan útra” váltani.
A Facebookot nem azért hagyjuk el, mert az összes barátunk ott van. Nem váltunk a Google-ról, mert mindenféle fiókba könnyen be tudunk jelentkezni, és a jelszavainkat is valószínűleg náluk tároljuk. Ezek a váltási költségek megakadályozták a felhasználókat abban, hogy közösségi médiavállalatot vagy keresőmotort váltsanak. De vajon mennyire fogják megakadályozni, hogy teljesen elhagyjuk az internetet, és több időt töltsünk a való világban és kevesebbet az interneten?
Végül azok a trükkök és csapdák, melyek arra szolgálnak, hogy bekapcsolva tartsanak minket ezekbe az egészségtelen gépekbe (melyeket például az Egyesült Államok sebész főorvosa nemrég nyilvánított veszélyesnek a tinédzserek számára), nem fognak többé működni. Idővel a drogok olyannyira tönkreteszik a „szervezetet”, hogy a (fel)használó már nem tudja élvezni őket. És bár a közösségi média nem „olyan, mint egy drog (ezt az elképzelést sokan hangoztatják), bizonyíthatóan káros a pszichénkre.
Az internet már nem egymás között beszélgető barátok gyűjteménye, hanem tökéletes idegenek állandóan »harcoló« hadszíntere, miközben a kapitalisták igyekeznek minden egyes »fojtási ponton« felszámolni nekünk (vagy a torkunkon lenyomni a reklámokat).
Csak idő kérdése, hogy kollektíven belefáradjunk ebbe, és ez az idő talán már most bekövetkezett. Az USA-ban egyes államok máris törvényeket hoznak a közösségi média ellen: Utah élen jár az új törvényével, mely szerint 18 év alatti gyerekek nem használhatják többé a közösségi médiát szülői beleegyezés nélkül, Montana betiltotta a TikTokot, Arkansas pedig a montanaihoz hasonló törvényt terjesztett elő. Brazíliában most is folyik a közösségi média elleni küzdelem az új »álhírekről szóló törvényjavaslattal«, mely a közösségi médiaplatformokon a nyílt hazugságokat tartalmazó hirdetések betiltására törekszik. A falak számos közösségi platformon egyre jobban bezárulnak, mivel az Egyesült Államokban is tervezik a 230. szakasz módosítását, mely az online platformokat védi a felhasználók által generált tartalmakból eredő perektől.
Bizonyos szempontból maga az internet olyan, mint az új cigaretta, csak ahelyett, hogy a felhasználó tüdejét pusztítaná, a pszichénket bünteti, különösen a fiatal lányokat és fiatal nőket. Talán a Time magazin futuristái mégsem tévedtek olyan nagyot 1966-ban. Valamilyen szinten az emberek vágynak a személyes interakcióra. És idővel sokan közülünk elkezdtünk megtanulni egy kemény leckét: hogy a közösségi média, a maga ragadozó reklámjaival, a vadul romboló összeesküvés-elméletek felerősítésével és a közvetítő szerepével, ami eldönti, hogy mit látunk vagy nem látunk a barátainktól, nem helyettesítheti ezeket a személyes találkozásokat.
Az internet vége, az MI hajnala
Newton harmadik törvénye analóg módon érvényes a közelmúltban a ChatGPT és a mesterséges intelligencia körüli őrületre, mivel a hírek cunamija most a hibáiról szól. De ne hagyjuk magunkat megzavarni az ostobaságoktól: az OpenAI chatbotjának tavaly előtti indulása óta minden megváltozott, és még csak a kezdetét tapasztaljuk.
Az internet alapja és a mi felhasználásunk középpontjában az egységes forráskeresőkön keresztül felfedezhető hipertext jelölőnyelvi oldalak (más szóval a „weboldal”) álltak. A ChatGPT-nek és gyorsan szaporodó és örökké fejlődő társaiknak köszönhetően ezek a digitális céloldalak megszűnnek létezni. Helyettük közvetlenül az MI-adatbázisokba táplált tartalomdarabok lesznek.
Jól olvastuk, nincs többé weboldal.
Ez azért van, mert többé nem szolgálnak semmilyen célt, lényegében az emberek által feltett kérdések és az MI által generált válaszok útjába állnak. A keresőmotorok úgy működnek, hogy kulcsszósorokat kapcsolnak össze weboldalakkal, a felhasználó pedig onnantól kezdve magától teszi ezt. A válaszmotorok úgy működnek, hogy közvetlenül a felhasználónak szolgáltatják már a kért adatokat. Nincs több URL.
Ahelyett, hogy weboldalakat építenének és töltenének fel, az alkotók és forgalmazók közvetlenül a saját MI-adatbázisokba töltik fel a saját tartalmaikat. Az olyan jelenlegi szakterületek, mint a keresőmotor-optimalizálás, olyan szakértelemmé alakulnak át, mely arra összpontosít, hogy az MI-robotok számára előírt formátumú adatokat, optimális tokeneket” szolgáltasson, melyek a felhasználói lekérdezésekre a legjobban, a legrelevánsabb eredményekkel válaszolnak.
Végül minden fogyasztható tartalom ezekben az MI-barát formátumokban fog készülni, így az újságok, magazinok és könyvek is megszűnnek létezni. A hír- és magazincikkek, novellák és regények, minden „jelenlegi modalitás” a mesterséges intelligencia felhőjébe feltöltött, majd tokenekre lebontott és „válaszokká” rekonstruált tartalomdarabok formájában fog megjelenni.
A chatbot alapú reklámok kora
Az általunk ismert Google megszűnik létezni. A kontextusfüggő reklámok már elavult használata eltűnik a weboldalak irrelevánssá válásának és végső soron megszűnésének nyomán. Természetesen új modellek fognak kialakulni, melyek középpontjában a releváns lekérdezésekre adott válaszok rangsorolásának fizetett lehetőségei állnak, hasonlóan a jelenlegi kulcsszavas taxonómiákhoz, de sokkal árnyaltabban.
Ahelyett, hogy kulcsszavakra licitálnánk és hirdetéseket vásárolnánk, az „askvertising” (kérdezés alapú reklámozás) algoritmikusan illeszti majd a lekérdezési karakterláncokat a termékek és szolgáltatások találati karakterláncaihoz (az askvertising lényege: a kommunikáció és az interaktivitás előtérbe helyezése a hagyományos reklámüzenetekkel szemben). A vállalatok, kormányok és magánszemélyek fizetni fognak azért, hogy a karakterláncukhoz olyan tokeneket társítsanak, melyek előnyben részesítik a tartalmukat a versenytársaikéval szemben.
A mesterséges intelligencia fogja irányítani a licitálási, megfeleltetési és találati folyamatot.
Ez az új normális helyzet a legtöbb alkalmazást és igény szerinti szolgáltatást is tönkreteszi. Szeretne pizzát rendelni? Miért menne a GrubHubhoz, ha a rendelést pontos specifikációkkal egyenesen egy chatbotba adhatjuk le? Miért ugranánk át egy másik alkalmazásba, hogy Ubert hívjunk, amikor ugyanaz a chatbot, amelyik 20 euró alatt megszerezte nekünk az extra nagy pepperonis és olívás nagymama módra készült pizzát, autót is tud szerezni? Mi a helyzet az olyan streaming alkalmazásokkal, mint a Netflix és a Hulu? Szintén eltűnnek.
A mesterséges intelligencia ezeket a felhasználói felületeket is megkerüli „egyszerűen” majd. Ugyanúgy hanggal és gesztusokkal hívja majd a szórakozást, mint ahogyan kérdezünk vagy WC-papírt rendelünk. A módok sem számítanak majd: a csatorna lehet a laptopon, okostelefonon vagy a tévén keresztül, ugyanazok a szabályok, eszközök és eredmények lesznek majd érvényesek.
A manipuláció és a dezinformáció lesz az új norma
Ahogy a keresés „hosszú farka” eltűnik a robotok által vezérelt lekérdezésekre adott gyors és egyszerű, mesterséges intelligencia által generált válaszokban, az emberi döntéshozatal is végleg így eltűnik. A felhasználók fokozatosan megszűnnek törődni a tartalom forrásával, és lelkesen elmerülnek a könnyen emészthető és „érzelmileg gyúlékony” tartalmak kis darabjaiban, ahogyan azt már most is teszik. Az első válasz lesz az egyetlen válasz.
A „kanállal etetett” válaszok eredménye az akaratlagos manipuláció lesz, a fogyasztók ismét feláldozzák a magánéletet, a biztonságot és végül az önálló gondolkodásra való képességüket a „kényelem lustasága” és a „végtelen stimuláció” izgalma miatt.
Az emberek nem lesznek képesek megkülönböztetni az emberi és a mesterséges intelligencia tartalmát, és nem fognak törődni velük. A legtöbbet úgyis hamarosan gépek fogják létrehozni.
Futuristaként van viszont egy antidisztiópikus különvéleményünk arról, hogy e szörnyű jóslatok ellenére valószínűleg hová tartunk. Bár az MI által feljavított és MI által létrehozott élmények mindenütt jelen lesznek, és egész szakmák és iparágak fognak átalakulni, illetve sok esetben megszűnni, a jövő még mindig fényes (lehet) az emberiség számára.
Minden forradalommal együtt jár a fájdalom és a vele járó nyereség is.
A Gutenberg-galaxistól a rádióig és a televízióig, a webtől a mobil és a közösségi oldalakig, és most a kereséstől a válaszmotorokig az emberek mindig is kiakadtak minden hirtelen felbukkanó nóvumtól. A jelenlegi technológiai-társadalmi-gazdasági forradalmunk sem lehet így más. Mi, mint faj, nemcsak átvészeljük mindezt, hanem végső soron hasznot is húzunk belőle. Miért? Minden cselekvésnek van egy ugyanolyan és ellentétes reakciója. Gyerünk fedezzük fel bátran ezt az alternatív ösvényt is!
