Ha valakinek van felesleges 12–14 millió forintja, januártól már Magyarországon is vásárolhat humanoid robotot. Mit gondolnak azonban erről a technológiáról és a mesterséges intelligenciáról (MI) a magyarok? El tudják-e képzelni, hogy a jövőben az Olimpián valamelyik sportágban egy robot hozza el az aranyat? Vagy akár az MI nyerje el a Nobel-díjat? Konzultálnának-e MI-orvossal vagy MI-ügyvéddel? Mutatjuk a legfrissebb nemzetközi reprezentatív kutatás eredményeit.
Így ne válj bankkártyacsalás áldozatává! – 4 tipp a visszaéléssel szemben
Több tízmilliárd forint landol évente a bűnözők markában bankkártyával kapcsolatos visszaélések nyomán. Annak érdekében, hogy a magyar felhasználók védekezni tudjanak a csalókkal szemben, a Magyar Nemzeti Bank új technológiát vezetett be a piacra.
Tudományos-fantasztikus kilátások 2025-re
A technológiai szektor egy újabb növekedési hullám kezdeti szakaszához érkezett – vélik piaci szakértők. Persze az józan paraszti ésszel is sejthető, hogy ha a világ vezető techcégei beszabadulnak a mesterséges intelligencia nevű játszótérre, ott belátható időn belül elszabadul a piaci növekedés. Összeállításunkban az idei évre megjelent techpiaci jóslatokból válogattunk.
Légiforgalmi éraváltás jöhet Európa egén
Az európai légi közlekedés hatékonyságának növelése és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése érdekében új légi forgalomirányítási technológiák bevezetésére van szükség.
Mesterséges intelligencia és azon túl: milyen trendek alakítják a technológiát 2025-ben?
2025-ben a technológia újabb evolúciós ugrás előtt áll, amely alapjaiban változtatja meg az iparágakat, a világgazdaságot és a mindennapi életünket. A mesterséges intelligencia (AI) egyre intelligensebbé válik, a kvantumszámítógépek és az edge számítástechnika térnyerése új lehetőségeket nyitnak meg, míg az élményalapú technológiák, például a kiterjesztett (AR) és a virtuális valóság (VR) egyre nagyobb szerephez jutnak idén – többek között ezeket a trendeket jósolják a Kingston Technology és az általa megkérdezett tech szakértők. De mit jelent mindez a vállalatok és a fogyasztók számára?
Adatok és intuíciók: hogyan dönthet jól a HR 2025-ben?
A HR szakma Magyarországon is egyre inkább támaszkodik az adatokra, amelyek nemcsak azért lehetnek hasznosak a cégek számára, mert pontosabb képet mutathatnak az álláspiacról, hanem mert a segítségükkel a szakembereknek könnyebb megfelelően kezelniük a prekoncepcióikat. Emellett persze az emberi megérzéseknek, benyomásoknak szintén jelentős szerepük van a megfelelő szakmai döntések meghozatalánál.
Az Európai Bizottság ejtett több tech-szabályozási javaslatot is
Három fontos, a technológiai szabadalmakra, az MI felelősségére és az üzenetküldők appok fogyasztói adatvédelmére vonatkozó szabályozói javaslatot is visszavont az Európai Bizottság.
Hogyan alakítja át Donald Trump második elnöksége a tech-szektort?
Donald Trump második elnöki ciklusa jelentős változásokat hoz a technológiai ipar számára. Az új adminisztráció politikai irányvonalai és döntései alapvetően befolyásolják a mesterséges intelligencia, az antitröszt szabályozás, a kriptovaluták és más technológiai területek jövőjét. Elemzésünkben bemutatjuk, milyen következményekkel járhat a Trump-adminisztráció technológiai politikája a szektorra.
Először végeztek gyermeken robotasszisztált műtétet Magyarországon
Egy 14 éves lány lett az első gyermek Magyarországon, akin robotasszisztált műtétet hajtottak végre. A Semmelweis Egyetem klinikáján Da Vinci sebészeti robottal operálták meg májdaganata miatt, és az operációt követően nyolc nappal már haza is térhetett.
A vártnál nagyobb lett a Microsoft negyedéves nyeresége és bevétele
Az elemzők által vártnál jelentősebben nőtt az amerikai Microsoft technológiai vállalat negyedéves bevétele és nyeresége a december végével záródott pénzügyi második negyedévében.
Az AI-nál csak egy dologtól tartanak jobban a felsővezetők
A British Computer Society szakmai egyesült legújabb éves felmérése rávilágít arra, hogy az IT vezetők túlnyomó része ugyanazt a problémát tartja a legégetőbbnek.
Nem tesznek eleget a cégek a globális felmelegedés kordában tartásáért
A vállalatok még mindig nem fordítanak elegendő figyelmet a Párizsi Megállapodás kulcsfontosságú céljainak teljesítésére, amivel 1,5 Celsius-fok alatt maradhatna a globális felmelegedés mértéke – derül ki az EY nemzetközi klímaaktivitási barométeréből.