(Kiemelt kép: Unsplash+)
Még ez is rövid életű volt, és Európa nagy része ezt követően kis, független királyságok gyűjteménye volt, ami azt a korszakot jellemezte, melyet ma középkornak nevezünk. Régen eltűnt a központi hatalom, mely megkönnyítette a könnyű kereskedelmet, mely gabonát szállított Afrikából és a Fekete-tenger térségéből Európába, nem is beszélve a kulturális epicentrum (maga Róma városának) befolyásáról.
A hatalom változása
Ahogy Matt Yglesias A város múltja és jövője című cikkében megjegyezte, maga Róma városa a katonai hatalom elvesztése mellett a város lakosságának számában is jelentős csökkenést szenvedett el. Ez a különös jelenség az emberi történelem során többször is előfordult. Az emberek egy nyüzsgő központ, a tevékenység melegágya köré gyűlnek, majd bekövetkezik a hanyatlás. Ez történt Urral, Babilonnal, Alexandriával, Rómával és Angliával, ahogy a hatalom átugrott a tér-idő kontinuumon, a földgolyó egyik részéből a másikba. Az emberi történelem egy nagyszerű dialektika, ahogyan a nyüzsgő kaptárstruktúrák létrejönnek és elpusztulnak. Ahogy mindig mondják, az entrópia a végzet.
A valóságtól a virtuálisig
Napjainkban a széttöredezésnek ugyanaz a halálos-romlásos-újjászületéses folyamata akadálytalanul játszódik le, csakhogy ahelyett, hogy a fizikai térben bontakozna ki, a kibertérben történik. Látva, hogy idén augusztusban már vannak olyan felnőttek, akik azután születtek, hogy a Facebook nyílt közösségi médiaplatformként megszilárdult (a felhasználók e-mail címére vonatkozó .edu követelményt elhagyva), úgy érezhetjük, hogy egy kis történelemleckére van szükség. Az internet valaha egy széles, nyitott autópálya volt, ahol a forgalom könnyedén és megkérdőjelezhetetlenül áramlott, ahogy a felhasználók könnyedén ugráltak egyik oldalról a másikra. Nem volt olyan, hogy fizetős fal (PayWall). Az 1990-es évek elején minden ingyenes volt. Ez még azelőtt volt, hogy az internet néhány hatalmas vállalat kezébe került volna. Inkább a szórakoztató intellektuális és oktatási kapcsolatok anarchista összevisszasága volt. Akkoriban más idők jártak. Ritkán, ha egyáltalán, a cégek digitális fizetőkapukat (fizetős falakat, fizetős elérhetőséget stb.) állítottak fel, hogy megakadályozzák az internet egyik részéből a másikba való átjutást. Ma ez kezd megváltozni. A drága fizetős utak átveszik az ingyenes nemzeti autópályák helyét, mivel a nagyvállalatok (a középkori királyságokhoz hasonlóan) egymás között harcolnak az uralomért.
Előfizetés a jövőre
Fenomenális esszéjében The End of the Subscription Era is Coming, Nick Hilton leírja az előfizetések új trendjének pazarló drágaságát, melyet az olyan szolgáltatások, mint a Substack, a hagyományos médiaszolgáltatókat kiszorító, a médiafogyasztás népszerű módjaként látunk. A logika egyszerű és koherens. Egy NYTimes előfizetés havonta 4 dollár, és ezzel számtalan újságíróhoz, játékhoz, recepthez és még sok minden máshoz is hozzáférhetnek. Ahhoz, hogy ugyanezt az értéket a Substackon is megkapjuk, több száz dollár előfizetésbe kerülne. Az előfizetési modell felé való jelenlegi nyomulás egyszerűen nem folytatódhat tovább. Nick esszéje ékesszóló és meggyőző, de nem érthetünk egyet vele. A jelenlegi tendenciák az ellenkező irányba tolódnak el, mivel a főbb szereplők erőteljesen próbálják közvetíteni a ChatGPT-hez hasonló generatív MI-modellek közelgő hatásait, melyek fenyegetik a már amúgy is csökkenő hirdetési bevételeiket. A „főtérhez” hasonlított, széles körben nyitott platformok (nevezzük őket „tartalompiacoknak”) most rendkívül bizonytalan helyzetben találják magukat, mivel a bosszantó, fiktív, mesterséges intelligencia által generált tartalmak létrehozásának lehetősége világszerte elterjedt. Azokat az oldalakat érinti a legnagyobb mértékben, ahol egy hírfolyam vagy kezdőlap fogad, ahol a platform által megjelenített tartalmak közül választhatunk, mivel a jelenlegi (és valószínűleg a jövőbeli) algoritmusok nem képesek kiszűrni és eltávolítani az MI által generált tartalmakat. Ugyanezek az algoritmusok aggasztóan könnyen kijátszhatónak bizonyultak, még a szabványos eszközökkel rendelkező emberi felhasználók számára is, mivel az önző alkotók kijátszották a rendszert, hogy a csúcsra jussanak (és anyagi hasznot húzzanak). Most, a mesterséges intelligenciával, úgy tűnik, az egész folyamat készen áll arra, hogy túlhajtásba kezdjen. Az MI által létrehozott képek már most elárasztják az Instagram-csatornánkat a barátaink posztjainak rovására. Az előfizetések jelentik a rövid távú megoldást, mert a „tartalompiacok” ellentéte, és közvetlen kapcsolatokat teremtenek az alkotók és a fogyasztók között: olyan kapcsolatokat, melyek erősítik a bizalmat egy olyan időszakban, amikor a terjedő „hamis tartalmak” egyre inkább csökkentik a bizalmat. De pénzbe kerülnek.
Barbárok a kapuknál
Az ókori római hadsereg megkönnyítette a kereskedelmet, és amint hatalma csökkent, a kereskedelem Nyugat-Európában a Pax Romanával együtt összeomlott, amint a germán törzsek rájöttek, hogy a római légió nem egy legyőzhetetlen gépezet, melyet az istenek áldása kísér mindig. Ma, ahogy a római hadsereg sem volt hozzászokva a vesztes csatákhoz, úgy a nagy szereplők, például a keresőmotorok és a közösségi médiaoldalak sem szoktak hozzá a bizonytalansághoz, ami a jövőbeli profitra összpontosító vállalatok számára méregnek bizonyulhat. Most ugyanezek a szereplők bizonytalan idők elé néznek, mivel a generatív mesterséges intelligencia által okozott zavarok kilátásba helyeződtek. Szorosabban fogják a tartalomáramlást, és útközben felállítják azokat a bosszantó fizetőkapukat. Nemcsak több pénzt kérnek a felhasználóiktól hirdetések és díjak formájában (ami mindig jó dolog, ha egy profitorientált vállalatról van szó), hanem azt az illúziót is keltik magukban, hogy kontrollálják az ellenőrizhetetlenné vált dolgokat: az MI által generált tartalmak terjedését. Ezt a folyamatot már most is látjuk, amint versenyt futnak a bezárkózásért és a „kertek befalazásáért”, abban a reményben, hogy minden egyes felhasználóból a lehető legtöbb bevételt tudják így majd kipréselni. Olyan fojtópontokat állítottak fel, melyek minden egyes érintkezési ponton elvonják a bevételt. Ilyen például a közösségi médiában a linkalapú posztoktól való eltávolodás is.
Hirdetések paradicsoma
A közösségi médiaoldalak a kifelé mutató linkek deprioritizálásával reagáltak a csökkenő reklámbevételek és a generatív mesterséges intelligencia háromfejű szörnyetegére, így gyakorlatilag leállították a platformokról a külső webhelyekre irányuló forgalmat: más szóval, gyorsan építenek fizetőkapukat. Az elmúlt év során a közösségi oldalakról a híroldalakra irányuló kimenő forgalom összesen 80%-kal esett vissza az Axios szerint. A New York Times 66%-os visszaesést tapasztalt a Facebookról és az X-ről érkező átirányított forgalomban, míg a Buzzfeed 72%-os visszaesést tapasztalt a közösségi médiaóriásoktól érkezőkről. Emellett a The Sun 84%-os, a Guardian 79%-os, a CNN 66%-os, a Yahoo News 66%-os, a Business Insider pedig 80%-os visszaesést tapasztalt a Digiday szerint. A közösségi óriások rájöttek, hogy díjat kellene kérniük ezekért a kimenő linkekért, és pontosan ezt teszik, amikor fizetett hirdetést kérnek, hogy megjelenjenek az emberek hírfolyamában. Reklámparadicsomokat építenek. A linkjeink több feedben is megjelenhetnek, de csak akkor, ha fizetünk. A közösségi oldalakon ingyenesen elérhető platformok „könnyűsége” most éppen haldokolni látszik.
Elmúltak azok az idők, amikor egy kisvállalkozás létrehozhatott egy Facebook-oldalt, és linkeket tehetett közzé üzleti weboldalára, hogy a vásárlók és az ügyfelek egyszerűen rákattintva megvásárolhassanak egy terméket vagy lefoglalhassanak egy szolgáltatást. Sok bloggal és vállalkozással rendelkező cég látja, hogy kemény munkájukat tönkreteszik ezek a változások. Mindezt a profit érdekében tették. De ne tévedjünk, az ehhez hasonló szélsőséges intézkedésekre egyre nagyobb szükség lesz, ahogy az MI által generált tartalom elárasztja az internetes ökoszisztémát. Lehetetlen helyzetbe kerültek: így arra kényszerülnek, hogy szigorítsanak a szorításukon, és nehezítsék meg a felhasználók egymás elérését egy korlátozóbb platformon, vagy hagyják, hogy a könnyen kihasználható algoritmusok végezzék el a munkát. Egyik sem különösebben vonzó a felhasználók számára, akikre kétségbeesetten szükségük van.
A SEO se mindenható
A Google ugyanezt teszi a sokat szidott és ironikusan Helpful Content Update-nek nevezett frissítésével, melynek következtében a kis és közepes méretű blogok és vállalkozások a Google keresőfolyamában leértékelődtek az „emberibb tartalmak”, azaz az olyan oldalak javára, mint a Reddit. Azért tették ezt, mert nagyon sokan a Google-keresésük végére a „Reddit”-et tették, abban a reményben, hogy ember által generált tartalmat találnak, nem pedig kétes hírű blogokat, melyek minimális erőfeszítéssel, gyakran gépek által írt tartalmakat mutatnak be. Tényleg, saját magukkal tették ezt. A SEO egy szörnyű módja annak, hogy az internetes weboldalakat átszűrjék, és kiválasszák, hogy mit mutassanak meg a felhasználóknak, és ez mindig is így volt. Kihasználhatónak bizonyult. A SEO soha nem figyelt arra, hogy egy webhely milyen minőségű információt tett közzé, hanem a Google önkényes mérőszámai alapján minősítette a minőségi tartalmat, ami, mint látjuk, végül is nem is volt annyira minőségi. A kis- és középméretű blogok és vállalkozások régebben képesek voltak felbérelni egy SEO-szakértőt, hogy a Google-on rangsorolva vonzzák az ügyfeleket. Ez most megváltozott. A Google az „emberi” tartalmat helyezi előtérbe azon entitások rovására, akik ismét megjelenhetnek a keresésekben (természetesen díj ellenében). Ez tönkre fogja tenni a blogokat és a vállalkozásokat.
Az internet „tönkre fog menni”, nem kis részben nekünk, a felhasználóknak köszönhetően. Nem sokat gondolkodtunk azon, hogyan nézne ki a felelős posztolás. Mindazonáltal az előttünk álló probléma teljesen világos. Ezeket a digitális piactereket már jóval a ChatGPT megjelenése előtt elárasztottuk rossz minőségű tartalommal, és most, az MI-tartalomgenerátorokkal könnyen belátható, hogy a probléma innen már csak rosszabb lesz. Kivéve persze, ha olyan előfizetéses szolgáltatástól fogyasztja a tartalmat, melyet ismer és melyben megbízik.
Digitális Bizánc
Ezek a trendek együttesen világosan mutatják, hogy maga az internet egyre inkább a „balkanizálódás” felé tart, ahogy a mai GAMMA (Google, Apple, Microsoft, Meta, Amazon) központi hatalmi struktúrák feladják a szabad internet eszméjét. Mindezzel azonban van egy kolosszális probléma: ez sokkal rosszabb felhasználói élményt jelent mindazok számára, akik „tartalompiac” modellel rendelkező oldalakat vagy keresőmotorokat használnak. A Facebook, az Instagram, a TikTok és az X használata manapság már csak nyűg. A legtöbb poszt a hírfolyamodban vagy fizetett, vagy olyan emberektől származik, akikkel még sosem találkoztunk, és nem sok közös van bennük. Ez fordítva is igaz. Elmúltak azok az idők, amikor a tengerparti kirándulásunkról posztolhattunk fotókat, és kapcsolatba léphettünk a barátainkkal és a családunkkal. A feedjeinket ma már elárasztják a rövid formátumú videós tartalmak, ahogy mindenki versenyez, hogy ő legyen a következő TikTok-klón. Vajon jobban kiteljesedünk, miközben a délutánjainkat buta rövid formátumú videók görgetésével töltjük, mint amikor a barátainkkal és a családunkkal tartottuk a kapcsolatot? Közösen úgy döntöttek, hogy az algoritmus „jobban” tudja, hogy mit szeretünk, mint mi magunk: ezt a mantrát számtalanszor hallottuk már, amikor valaki azt mondja: „A techcégek jobban ismernek minket, mint mi magunkat”. De vajon tényleg igaz ez?
Ezek a bohóckodások éppen az ellenkezőjét teszik annak, amiről a legtöbben azt hisszük, hogy az internet célja: megkönnyítik az emberek közötti kapcsolatokat, függetlenül attól, hogy milyen messze vannak egymástól. Elértük azt a fordulópontot, amikor a nagyhatalmú vállalatok, melyek egykor ilyen kapcsolatokat építettek ki (és lehetővé tették a felhasználóik számára, hogy ingyenesen használják ezeket a kapcsolatokat), most az ellenkezőjét teszik. Megfojtják a kapcsolatokat azzal, hogy fizetést követelnek az elérésért. A közös téma itt az, hogy a nagy platformok most díjat kérnek ugyanazért az elérésért, amihez mindannyian hozzászoktunk, hogy ingyenesen kapjuk meg. Nem vagyunk benne biztosak, hogy készen állunk-e erre.
Egy bizonyos ponton meg kell kérdőjeleznünk, hogy a „tartalompiaci” modell egyáltalán életképes-e. Ez a modell legalábbis a Myspace óta létezik, és nem tudunk nem elgondolkodni azon, hogy ez egy meglehetősen elavult technológia. A legnehezebb része ennek a kérdésnek az, hogy az előfizetések fent említett magas költségei miatt nehéz elképzelni, mi következik ezután. Úgy érezhetjük, hogy egy új digitális „bizantinizmus” felé tartunk, ahol nincs semmilyen központi hatalmi struktúra, mely biztosítaná a zökkenőmentes kapcsolatokat, egy olyan pont, ahol minden el van zárva a kapuk mögött, mint a középkori városokban, és rajtunk múlik majd, hogy a nagy platformok segítsége nélkül megkönnyítsük a kapcsolatokat. Fel vagyunk-e készülve a feladatra?
