Megdöbbentő Apple fölény a legnépszerűbb okostelefonoknál
A múlt évben első alkalommal fordult elő, hogy ugyanannak a gyártónak 8 modellje szerepelt a legnagyobb számban eladott okostelefonok listáján. A Counterpoint Research által összeállított rangsorban az Apple tudta felmutatni ezt a bravúrt, az amerikai cég mellett csak a Samsung tudott két készülékkel felkerülni a legnépszerűbb telefonok listájára. A múlt év összességében több mint százalékos csökkenést hozott az okostelefonok piacán és egy másik kutatócég, az IDC prognózisa szerint idén még kevesebb eszközt szállítanak majd le a gyártók.