A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás az elmúlt években jelentős fejlődésen ment keresztül, és iparágak egészét alakította át. A marketing és a reklám területén az MI-t egyre inkább a folyamatok racionalizálására, a célzás javítására és a kampányok optimalizálására használják, ami hatékonyabb és eredményesebb stratégiákat eredményez.
A vezetővé válás művészete
A menedzserek gyakran annyira elfoglaltak a szerepükkel járó követelmények teljesítésével, hogy elmulasztják a vezetői készségeik fejlesztését. De anélkül, hogy előbb kiépítenék a szükséges stúdiumaikat, borzalmasan elbuknak jövendő álommunkájukban.
Influenszer marketing újratöltve
Az MI kétségtelenül forradalmasította az influenszer marketinget, lehetővé téve a márkák számára, hogy fokozzák együttműködésüket és növeljék bevételi forrásaikat. A megfelelő befolyásolók felfedezésének, a tartalom személyre szabásának képessége a marketing stratégiák nélkülözhetetlen részévé tette.
Márkák és bizalom a mesterséges intelligencia árnyékában
A mesterséges intelligencia átalakítja a körülöttünk lévő világot, a fogyasztók életét igyekszik megkönnyíteni azáltal, hogy segít választani a végtelen számú lehetőség közül, gyorsabbá és könnyebbé teszi a termékválasztást személyre szabott ajánlások révén.
Technológiai trendek, melyek az üzleti transzformációt alakítják
A mai gyors ütemű digitális környezetben a vállalkozásoknak alkalmazkodniuk kell a technológiai fejlődéshez, hogy versenyképesek maradjanak. A sok új technológia megjelenése miatt azonban az üzleti vezetők számára nehéz lehet tudni, hogy mire összpontosítsanak a befektetéseikben.
Hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia a hírszakmát?
Ha a mesterséges intelligencia nem maga ír cikkeket, akkor segíthet az emberi riportereknek olyan munkákban is, melyek túl bonyolultak ahhoz, hogy az MI megbirkózzon velük, mint például a hosszú cikkek, a mélyreható elemzések és az oknyomozó újságírás.
Dataverzum: a Web3 decentralizálja a gazdaságot
Az áruk elosztására és a biztonságos pénzügyi cserére szolgáló, kialakulóban lévő Web3 szép lassan a háttérben formálódik és már most látható diszruptív, a jól belakott és megszokott digitális rögvalóságunkat felforgató ereje.
A jövő felszabadítása: hogyan alakíthatja át a generatív MI a tartalmi platformokat
Az üzleti vállalkozások generatív MI modelljei azzal fenyegetnek, hogy felforgatják a tartalomkészítés világát, és jelentős hatással lesznek a marketingre, a szoftverekre, a tervezésre, a szórakoztatásra és a személyközi kommunikációra. Ezek a modellek képesek szöveget és képeket előállítani: blogbejegyzéseket, programkódot, verseket és művészeti alkotásokat.
Adatínség: a mesterséges intelligencia jövője
Vajon a mesterséges intelligencia arra hivatott, hogy utánozza az emberi elme összetettségét? A két entitás közötti párhuzamokat megfigyelve egy érdekes, a tudás megszerzésén alapuló kapcsolatra derül fény. Az emberi elme, mely a DNS, a tapasztalat és a különféle hatások bonyolult keveréke, az előzetes ismeretek széles skálájára támaszkodik. Hasonlóképpen, a mesterséges intelligencia, mely az emberi kéz által aprólékosan kidolgozott adathalmazokból merít, magába szívja alkotói kollektív bölcsességét. De ahogy a mesterséges intelligencia egyre több és több adatra törekszik, kénytelenek vagyunk elgondolkodni az ilyen exponenciális növekedés következményein.
Bizalom business
Amennyiben valamilyen okból egy ügyfélnél a kiépített bizalom elszáll, akkor az a racionális döntéseket is nagymértékben befolyásolhatja.
A magánszféra védelme a metaverzumban szinte lehetetlen
A virtuális és a kiterjesztett valóság mélyen humanizáló technológiák, melyek lehetővé teszik a felhasználók számára, hogy a digitális tartalmakat a lehető legtermészetesebb formában tapasztalják meg. Ugyanakkor komoly adatvédelmi aggályok is felmerülnek, mivel a metaverzum platformok könnyen nyomon követhetik és profilozhatják a felhasználóikat olyan szinten, mely messze meghaladja a jelenlegi fogyasztói technológiákat.