Az Instagram fontolóra vette, hogy rövid videós funkcióját, a Reels-t egy különálló alkalmazásban tegye elérhetővé. A lépés célja, hogy versenyre keljen a TikTokkal, amelynek jövője továbbra is bizonytalan az Egyesült Államokban.
A Microsoft tárgyal a TikTok felvásárlásáról
Donald Trump szerint a Microsoft tárgyalásokat folytat a TikTok megvétele ügyében. Az elnök licitharcot szeretne látni.
TikTok tilalom: „Életem leghosszabb 13 órája, ebből kilencet aludtam”
A TikTok újra elérhető Amerikában, miután Donald Trump ígéretet tett a visszaállítására. A cég üzenetben tájékoztatta a felhasználókat.
Három hónapot kapott a TikTok
Donald Trump három hónappal meghosszabbítaná a törvényben szabott határidőt a TikTok közösségi alkalmazás további amerikai működése érdekében – a hétfőn hivatalba lépő elnök szombaton egy televízióinterjúban közölte szándékát.
Leállt a TikTok az Egyesült Államokban
Betiltásának vasárnapi hatályba lépése előtt a TikTok rövid videós alkalmazás szombaton késő este megszüntette működését az Egyesült Államokban, elérhetetlenné vált a 170 millió amerikai felhasználója számára és eltűnt az Apple és a Google alkalmazástelepítő szolgáltatásaiból is.
Ha Amerika betiltja a TikTokot
A Z és az alfa generáció körében megkerülhetetlenné vált TikTok további virágzása meglehetősen kérdéses. Az Egyesült Államok ugyanis búcsút int videómegosztónak, ezért az alternatív megoldások kereslete egyre növekszik.
Tiltás helyett felvásárlás: Elon Musk megvenné a TikTok-ot
Vészesen közeleg Amerikában az a pillanat, amikor a TikTok végérvényesen eltűnhet az alkalmazáspiacról. A Biden kormányzás által elfogadott 2024-es törvény értelmében január 19-e lehet a TikTok utolsó napja.
Utolsó táncát járja a TikTok? App betiltása soha nem volt még ilyen közel
Az Egyesült Államokban a TikTok jövője meglehetősen bizonytalan, köszönhetően a kormányzat nemzetbiztonsági aggályainak. A kínai tulajdonú alkalmazás betiltása soha nem volt még ilyen közel.
Tulajdonképpen ezt nézik a közösségi médiát pörgető tinik
Egy új tanulmány szerint az amerikai 13 és 17 év közötti tinédzserek 46 százaléka használja a közösségi médiát. Az anyagi helyzet, a rassz és politikai beállítottság is meghatározza ki mit és mennyit néz.
Kik használják a TikTokot, ha nem a 18 évesek?
A social média mára minden generáció életének nélkülözhetetlen részévé vált, a hírfogyasztástól kezdve a vásárlási döntésekig – derül ki a Publicis Groupe CEE (Közép- és Kelet-Európa) és a GWI közös kutatásából, amely a közép-kelet-európai régiót, beleértve Magyarországot is, közösségi médiahasználati szokásait elemzi.
A TikTok árnyéka vetül a román elnökválasztásra
A román legfelsőbb védelmi tanács (CSAT) csütörtöki rendkívüli ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a TikTok nem tartotta be a központi választási bizottság (BEC) előírásait és ezzel olyan mértékben juttatta előnyhöz az elnökjelöltek egyikét, hogy az a voksolás eredményét is befolyásolta.
Az élet nem habos torta, avagy a Facebook moderátorok “titkos” élete
Miközben az online biztonság egyre gyakoribb beszédtéma, főként ha a kiskorú felhasználók internet-használatáról van szó, legtöbbször eszünkbe sem jut azoknak a moderátoroknak a nélkülözhetetlen szerepe, akik láthatatlan és névtelen hadseregként küzdenek egy “egészséges világhálóért”.