(Kiemelt kép: Unsplash)
Egy olyan korban, amikor a közösségi médián keresztül napról napra jobban összekapcsolódunk, néha úgy érezzük, mintha kevésbé lennénk szociálisak. Minek menjünk keresztül a személyes találkozókkal járó kellemetlenségeken, ha egyszerűen online is találkozhatunk másokkal? Az elmúlt évtizedben a technológia alapvetően megváltoztatta az emberi kommunikáció természetét. Egyesek szerint „hiper-szociálisak” vagyunk, hiszen mindig kapcsolatban állunk és egyszerre több emberrel is kommunikálunk. Mások szerint „antiszociálisak” lettünk, csak az eszközeinkhez ragaszkodunk, és hiányzik belőlünk már az interperszonális készség. Melyik állítás lehet vajon az igaz?
A társadalmi elszigetelődés kora
A közösségi média akkor tesz minket kevésbé szociálisakká, ha arra használjuk, hogy összehasonlítsuk magunkat midig másokkal, hozzájárulhat így a magányosság magasabb fokához, de jelentheti a jólét alacsonyabb szintjét is a gyakori felhasználók körében. Lehet viszont ténylegesen szociális, ha csak arra használjuk, hogy másokkal kapcsolatot teremtsünk. Még a jelenség felfedezéséhez kapcsolódik, ez a tanulmány: Internet-paradoxon: Egy szociális technológia, mely csökkenti a társadalmi szerepvállalást és a pszichológiai jólétet?, mely még 1998-ban, nagyjából abban az időben, amikor sokan még csak kezdték használni az internetet íródott. A kutatók 169 embert követtek nyomon az internethasználat első két évében, hogy megállapítsák, hogy ez az új technológia segítette a kapcsolataikban vagy kevésbé szociálissá tette-e őket, és azt találták, hogy az internet nagyobb mértékű használata összefüggésbe hozható volt a résztvevők háztartásban élő családtagokkal való kommunikációjának és a szociális körük méretének csökkenésével, valamint a depressziójuk és a magányosságuk növekedéséve is. Ez elég fura paradoxonnak tűnt, tekintve, hogy az egyének az internetet mint kommunikációs technológiát széles körben használták. Egy későbbi 2004-es kutatásban (Az internethasználat és annak kapcsolata a magányossággal), mely az nethasználatot hasonlította össze a személyes interakciókkal, hasonló következtetésre jutottak, és megállapították: az internet csökkentheti a szociális jólétet, annak ellenére, hogy gyakran használják kommunikációs eszközként is. Változott valami azóta látványosan vagy sem?
Tíz évvel később egy 2014-es (Magány, társadalmi kapcsolatok és internetfüggőség), internetfüggőségben szenvedő főiskolai hallgatókról szóló kutatás megállapította, hogy az eredmények azt mutatják, a túlzott és egészségtelen internethasználat idővel növelné a magányosság érzését. Ez a tanulmány azt is felfedezte, hogy a barátokkal és a családdal való online társadalmi kapcsolatok nem jelentenek hatékony alternatívát az offline társadalmi interakciók helyett a magányosság érzésének csökkentésében sem.
A Z generáció
Jean Twenge (iGen: A 10 trend, mely a mai fiatalokat formálja) című könyvében az 1994 után született generációról ír már, és megállapítja, hogy magas a mentális egészségügyi problémák és az elszigeteltség aránya köztük. Megdöbbentő, hogy 31%-kal több 8. és 10. osztályos érezte magát magányosnak 2015-ben, mint 2011-ben, valamint 22%-kal több 12. osztályos. Összességében az általa iGen (az 1995 és 2012 között születettek, avagy hazánkban a Z-generáció) egyre inkább elszakad az emberi kapcsolatoktól. Azt állítja, hogy az egyre növekvő képernyőidő és a személyes interakciók csökkenő mértéke miatt a Z-generációs avagy iGen-ekből hiányoznak már az alapvető szociális készségek. Vagyis a következő évtizedben több olyan fiatalt láthatunk majd, akik csak a megfelelő emojit ismerik egy-egy helyzethez, de a megfelelő arckifejezést már nem hozzá. Egy 2016-os tanulmány is kommentálja ezt a generációs jelenséget, és megállapítja, hogy meglepő tehát, hogy e fokozott összekapcsoltság ellenére a fiatal felnőttek magányosabbak lehetnek, mint más korcsoportok, és hogy a jelenlegi generáció lehet a „valaha volt legmagányosabb” a Földön. Az internethasználat és az elszigeteltség közötti összefüggés meglehetősen jól ismert a szakirodalomban. De ne tegyük egy kalap alá az egész internetet. Egy 2014-es tanulmány (Közösségi médiahasználat és társadalmi kötődés a serdülők körében: a pozitívumok és a lehetséges buktatók) kiemeli a közösségi média használatából származó pszichológiai előnyöket is már, és megállapítja, hogy az online eszközök paradoxonként hatnak a társadalmi kapcsolatokra. Egyfelől felértékelik azt a könnyedséget, mellyel az egyének online csoportokat és közösségeket hozhatnak létre és hoznak is létre, másfelől azonban az elidegenedés és a kiközösítés forrását is jelenthetik. Kiderült tehát, hogy a válasz egy kicsit bonyolultabb lehet, mint arra számítottunk. Vessünk egy pillantást azokra a konkrét tényezőkre, melyek a különbséget jelentik.
A közösségi média is lehet szociális
Egy 2016-os kutatás, melynek a találó alcíme: Miért érhet többet egy Instagram-kép ezer Twitter-szónál, megállapítja, hogy a képalapú közösségi médiaplatformok, mint az Instagram és a Snapchat és TikTok is, képesek lehetnek csökkenteni a magányosságot, mivel magasabb szintű intimitást is biztosíthatnak. Egy másik tanulmány (Instagram-használat, magányosság és társadalmi összehasonlítás-orientáltság), mely kifejezetten az Instagram-használatot vizsgálta, azt találta, hogy nem a platform számít valójában, hanem a platform használatának a módja. A kutatók 208 egyetemi hallgató Instagram-kezelését vizsgálták, és azt találták, hogy volt egy dolog, ami mindent megváltoztatott: ez pedig a társadalmi összehasonlítás-orientáltság fogalmának a bevezetése. Mi is ez? Ez az, amikor másokhoz hasonlítjuk magunkat a közösségi médiában. Például azon kaphatjuk magunkat, hogy passzívan végigpásztázzuk a retusált fotók végtelen folyamát, és azt kívánjuk, bárcsak más lenne a testünk, a munkánk és az életünk Ez az az érzés, hogy mindenkinek jobb, mint nekünk, és hogy lemaradunk így a legjobb eseményekről, nyaralásokról és termékekről. Azok a diákok, akik magasra értékelték a társadalmi összehasonlítás-orientáltságot, nagyobb valószínűséggel terjesztették széles körben a posztjaikat, hogy ezzel próbáljanak valamilyen státuszt szerezni. Az alacsonyra értékelt diákok nagyobb valószínűséggel használták a platformot arra, hogy értelmesen kapcsolódjanak másokhoz.
A social media platformok okos használata
A 2008-as (Internet-használat és magány a felnőttek körében), az idősebb felnőttek internethasználatáról szóló tanulmány is alátámasztja ezt a megkülönböztetést, megállapítva, hogy az internet mint kommunikációs eszköz nagyobb mértékű használata alacsonyabb szintű társadalmi magányossággal járt együtt. Ezzel szemben az internet nagyobb mértékű használata új emberek megismerésére az érzelmi magány magasabb szintjével járhat együtt. Vagyis az internet kommunikációs eszközként való használata csökkentheti is és nem is a magányosságot. Egy másik kutatás (Az internet védelmében: az internetes kommunikáció és a depresszió, a magány, az önbecsülés és az észlelt társadalmi támogatás közötti kapcsolat) kísérleti bizonyítékai is rávilágítanak erre, amikor egy személy magányossági szintjét több időközön keresztül mérik, miközben online csevegésben vesz részt. Arra a következtetésre jutottak, hogy az internet használata jelentősen csökkentette a magányosságot és a depressziót, míg az észlelt társas támogatás és az önbecsülés is közben jelentősen nőtt. Bár az online csevegés csökkentheti a magányosságot, mi a helyzet a közösségi médiaplatformok használatával, ahol csak állapotfrissítéseket posztolhatunk? A 2012-es (A Facebook státuszfrissítések közzététele növeli vagy csökkenti a magányosságot?) kutatásban kísérletet végeztek annak megállapítására, hogy a Facebook-státusz posztolása növeli vagy csökkenti-e a magányosságot. A kutatók a résztvevők egyik csoportjának azt mondták, hogy egy héten keresztül növeljék a státuszfrissítéseik számát. Egy második kontrollcsoportnak nem adtak semmilyen utasítást. Az eredmények kimutatták: hogy a státuszfrissítési aktivitás kísérletileg előidézett növelése csökkentette a magányosságot: ez annak volt köszönhető, hogy a résztvevők napi szinten nagyobb kapcsolatot éreztek barátaikkal, és hogy a posztolás magányra gyakorolt hatása független volt a barátok közvetlen társadalmi visszajelzésétől (azaz válaszaiktól).
Ezek az eredmények látszólag ellentmondhatnak annak a korábbi megállapításnak, hogy a közösségi médián keresztül történő „közvetítés” összefügg a magányosság növekedésével, de van egy döntő különbség: a társadalmi összehasonlítás-orientáltság. Ebben a kísérletben a kutatók nem tettek különbséget a magas vagy alacsony szintű társadalmi összehasonlítási-orientáltsággal rendelkező felhasználók között. Azoknak a felhasználóknak a csoportban, akiknek azt mondták, hogy gyakrabban frissítsék státuszukat, nem mondták, hogy gyakrabban pásztázzák a hírfolyamukat, és a közösségi médiahasználatukat sem manipulálták, hogy megváltoztassák a társadalmi összehasonlítás szintjét. A közösségi média olyan módon történő használata, mely összeköt minket másokkal, kevésbé magányossá és szociálisabbá tehet minket. Sajnos a közösségi média használatának növekedésével viszont mégis egyre magányosabbak leszünk. Ez a tendencia azt sugallja, hogy talán nem a „legszociálisabb módon” használjuk a közösségi médiát, és nem mindig hasonlítjuk össze magunkat másokkal. Ráadásul lehet, hogy feláldozzuk a személyes interakciókat a közösségi médián belüli interakciók kényelméért inkább. Mindkét tényező növeli a társadalmi elszigeteltség megtapasztalásának valószínűségét. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a pandémia hogyan járulhatott hozzá közösségi médiás magány újabb változatának elterjedéséhez, de ez a jelenség már egy újabb cikket érdemelne.
