Május 5. után már nem csörög többet a Skype, miután a Microsoft 22 év szolgálat után nyugdíjba küldi a kommunikációs platformot.
A 17 legjobb mesterséges intelligencia chatbot, amit érdemes használni
Kis túlzással minden hónapra jut egy mesterséges intelligencia modell. Egy ponton túl pedig könnyen el lehet veszni a kínálatban. Épp ezért, összegyűjtöttük a 2024-es és 2025-ös év legjobb AI chatbotjait, amelyek sokat lendítenek a napi hatékonyságon.
Forradalmi kvantumchipet készített a Microsoft
A Microsoft szerdán bemutatta a világ első kvantumchipjét, amely egy új topológiai magarchitektúrával működik. A Majorana 1 akár néhány éven belül elérhető közelségbe hozza azokat a kvantumszámítógépeket, amelyek képesek lesznek értelmes, ipari méretű problémák megoldására.
Nagy zsák pénzt tol lengyel adatközpontjába a Microsoft
Donald Tusk lengyel miniszterelnök jelentette be, hogy a Microsoft 700 millió dollárt tervez befektetni helyi adatközpontjába.
A vártnál nagyobb lett a Microsoft negyedéves nyeresége és bevétele
Az elemzők által vártnál jelentősebben nőtt az amerikai Microsoft technológiai vállalat negyedéves bevétele és nyeresége a december végével záródott pénzügyi második negyedévében.
Kiderült melyik nagy cég nevével élnek vissza továbbra is leggyakrabban az adathalász támadásokban
A Check Point kutatásai szerint a Microsoft, az Apple és a Google voltak a leggyakrabban megszemélyesített márkák az elmúlt negyedév adathalász támadásaiban.
A Windows januári frissítésvel eltűnhet a hang
A Microsoft megerősítette, hogy a Windows 2025. januári biztonsági frissítések telepítése után a hanglejátszás meghibásodik egyes, külső DAC (digitális-analóg átalakítókkal) rendelkező hangrendszereken.
A Microsoft tárgyal a TikTok felvásárlásáról
Donald Trump szerint a Microsoft tárgyalásokat folytat a TikTok megvétele ügyében. Az elnök licitharcot szeretne látni.
Teljes homályban az adatközpontok valós kibocsátása
Ahogy egyre több vállalkozás egyre több munkaterhelést helyez át a felhőbe, a szolgáltatók szinte képtelenek biztosítani az informatikai vezetőknek, hogy biztosítsák az átláthatóságot vállalatuk szén-dioxid-kibocsátásával kapcsolatban.
A tech-óriások is beszállnak Trump beiktatási “bulijába”
A Google és a Microsoft egy-egymillió dollárral járult hozzá Donald Trump beiktatási alapjához. Ezzel olyan nagyvállalatok példáját követik, mint az Amazon, a Meta, az OpenAI és az Uber.
Új szolgáltatás a Microsoftnál: a Copilot Chat feladatonként áraz
A Microsoft elindítja a vállalkozások számára elérhető Copilot Chatet, hogy felgyorsítsa az AI alkalmazását. Az új modell felhasználás alapján áraz, amit a cégek valószínűleg jobban fognak fogadni, mint a novemberben elindított havi 30 dolláros szolgáltatást.
Mikor veszik el a munkánkat a virtuális alkalmazottak?
Az OpenAI főnöke szerint a „virtuális alkalmazottak” már idén megjelenhetnek a munkaerőpiacon. Mindez annak a törekvésnek köszönhető, hogy a mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek rendre szorgalmaznak olyan felhasználási módokat, amelyek megtérítik a technológiába való jelentős befektetést.