Most az ICT, vagyis az információtechnológiai piac kaphat nagy pofont Kína és az USA erőfitogtatása miatt. Utóbbi épp most tiltotta meg egyes hi-tech területeken az amerikai befektetéseket. Kína viszont az alapanyagok exportját korlátozza. Megvizsgáltuk a dolgok hátterét.
Kína szabályozza az arcfelismerő technológiák használatát
Miután egyes nyilvános illemhelyek vécépapír-adagoló gépeinek beindításához is arcfelismerés kellett, a kínai hatóságoknak elegük lett a technológia túlhasználatából.
A MI-tokrácia diszkrét bája
A mesterséges intelligencia fontos szerepet játszik az emberek életében, a vezetéstámogató rendszerektől kezdve az orvosi diagnosztikáig. Gazdasági tevékenység átalakítására vonatkozó lehetőségei miatt érzékeny kérdéseket vet fel a kormányok számára.
Tovább mélyül az USA és Kína közötti félvezető-konfliktus
Évek óta tart, a tavaly őszi súlyos amerikai korlátozások között fokozódott az Egyesült Államok és Kína közötti félvezető-háború. Az ázsiai szuperhatalom idén kétszer is visszavágott, legújabban a gallium- és a germánium-kivitel csökkentésével igyekeznek megkeseríteni amerikai chipgyártók életét.
Kínai hackerek támadják az Egyesült Államok kritikus infrastruktúráit
Egy államilag támogatott kínai hackercsoport az amerikai kritikus infrastrukturális szervezetek széles körét támadta meg, a távközléstől a közlekedési csomópontokig – közölték szerdán a nyugati hírszerző ügynökségek és a Microsoft, közös nyilatkozatban.
Kína és az USA a 3D nyomtatásban is rivalizál
Az USA világelső, Kína második a 3D nyomtatásban. Hiába az ellentétek és az óriási rivalizálás, a két ország hasonlóképpen képzeli el a technológia jövőkét. De hol is tart ma Kína?
A mesterséges intelligencia jövője
A mesterséges intelligencia a kezdetek óta három nagy áttörést és két stagnálási időszakot élt meg. Legutóbbi reneszánszát 2016-ban indította el az a történelmi pillanat, amikor az AlphaGo legyőzte a világ legjobb Go játékosát, egy olyan játékot, melyet túl bonyolultnak gondoltak még a gépi elme számára. Amint azt a mesterséges intelligencia korábbi körforgásából megtanulhattuk, valahányszor ugrásszerű fejlődésen megy keresztül, mindig sokan vizsgálják és aggódnak amiatt, hogy ez mit jelent majd a világra nézve; mind az iparágakban, mind a társadalomban.
A kínai metaverzum titka
A metahullám elérte Kínát, és a kormány már keményen szabályozza is. A kriptobányászatot és -kereskedelmet 2021-ben betiltották Kínában a környezeti károk, a csalás és a pénzmosás megelőzése érdekében. Ellentétben a nyugati világgal, ahol vannak decentralizált metaverzum platformok, melyeket közösségek építettek és hoztak létre (pl. Decentraland és a The Sandbox), Kínában a metaverzumokat központosítják és irányítják a tech óriások, mint az Alibaba, Tencent, a Baidu és a ByteDance.
Nemzeti adatkezelő hivatalt hoztak létre Kínában
A kínai kormány új hivatallal, a minden valószínűség szerint az ország gazdaságával, digitális fejlődésével, s nem a személyes adatok védelmével foglalkozó Nemzeti Adatkezelővel bővül. Az ideológia és a cenzori munka a kibertért figyelő hatóság kezében marad.
Ötmilliárd fölött a netezők száma, csökkent a világhálón töltött idő
Érdekes folyamatokat lehetett megfigyelni az elmúlt egy évben az internet használat kapcsán, miközben a netezők számának növekedése jelentősen lelassult csökkent a neten töltött átlagos idő is. A We Are Social és a Meltwater közös, „Digital 2023” című tanulmánya szerint 8 olyan ország van, ahol a legkisebbeket leszámítva lényegében mindenki használ időnként internetet, a legtöbben pedig még mindig az információkeresés miatt lépnek fel a világhálóra.
Ipari robotok és társadalmi problémák
Az ipari robotok fejlődése nagy hatással van és volt a globális gazdaságra és társadalmunkra. 2019 júniusában az Oxford Economics közzétette a „How Robots Change the World” című kiadványát: előrejelzése szerint 2030-ra a jelenlegi globális gyártási pozíciók 8,5%-kát ipari robotok váltják fel, melyek alkalmazása szorosan összefügg az egyre inkább elöregedő társadalmak problematikájával is. Számos országban, Európában és Ázsiában, de főként Kínában is ez ma már hatalmas kihívássá vált. Az ipari robotok alkalmazása így hatékony módja lehet a munkaerőhiány megoldásának és egyben az ipari technológia korszerűsítésének is.