A Duolingo, a világ egyik legismertebb nyelvtanuló alkalmazása, újabb mérföldkőhöz érkezett: a vállalat hivatalosan is „AI-first” stratégiára vált, azaz a mesterséges intelligencia (MI) kerül minden működési terület középpontjába.
Rátalált a HR az új csodafegyverre
Mesterséges intelligenciát épített be toborzási folyamataiba a Revolut. Egyre több cég alkalmazza az MI-t a megfelelő munkaerő kiválasztására, a “gép” azonban még jó ideig nem váltja ki a humán döntéshozatalt.
A munkavállalók több mint fele kapott béremelést tavaly, de mennyit?
A magyarországi munkavállalók 53%-a kapott saját bevallása szerint fizetésemelést 2024-ben. Ez alacsonyabb arány a 2023-asnál (61%), de meghaladja a 2022-est (44%). A megkérdezettek idén optimistábbak: míg tavaly a válaszadók 74%, addig idén már 81%-a számít valamilyen formában fizetési csomagjának bővülésére, a cégek viszont idén óvatosabbak, mint előző évben – derül ki a Profession.hu friss, reprezentatív felméréséből.
Tízből hat munkáltató tervez 2025-re béremelést, de a tavalyinál alacsonyabb mértékűt
A korábbi évekhez hasonlóan a cégek többsége 2024-ben is megvalósította az ígért bérfejlesztést, sőt, végül többen emeltek a fizetéseken, mint ahányan eredetileg tervezték. Az idei évre vonatkozó prognózisokban azonban már szerényebb tervek láthatóak: tízből csak hat munkáltató kalkulál emeléssel, átlagosan 8,4%-ossal – derült ki a Profession.hu friss munkáltatói felméréséből.
Adatok és intuíciók: hogyan dönthet jól a HR 2025-ben?
A HR szakma Magyarországon is egyre inkább támaszkodik az adatokra, amelyek nemcsak azért lehetnek hasznosak a cégek számára, mert pontosabb képet mutathatnak az álláspiacról, hanem mert a segítségükkel a szakembereknek könnyebb megfelelően kezelniük a prekoncepcióikat. Emellett persze az emberi megérzéseknek, benyomásoknak szintén jelentős szerepük van a megfelelő szakmai döntések meghozatalánál.
Profession.hu: nem várható jelentős változás a munkaerőpiac dinamikájában
A munkaerőpiaci kereslet és kínálat dinamikájában nem számít jelentősebb változásra az év első felében a Profession.hu, az állásportál legfrissebb felméréséből kiderül, hogy az idén minden második cég tervez béremelést, amelynek átlagos mértéke 9,5 százalék.
Ember nélküli boltokat nyit a Coca-Cola HBC Magyarország
A Coca-Cola HBC Magyarország három év alatt 15 személyzet és pénztár nélküli bolt nyitására készül összesen több mint 250 millió forint értékű beruházással, emellett a vállalat azt tervezi, hogy 2026 végéig megháromszorozza az ebből a kereskedelmi megoldásból származó bevételét.
A HR új korszakát az MI hozza el, de miben szakít a hagyományokkal?
Az idei év egyik legdivatosabb kifejezése a mesterséges intelligencia. A cégek egyre-másra fedezik fel, hogy lehet a folyamataikat optimalizálni az MI-eszközök segítségével. Felmérések mutatják, hogy a HR-osztályok is egyre gyakrabban nyúlnak a lehetőséghez, mivel az adatelemzés, a gépi tanulás és az automatizálás időt takaríthat meg a HR-menedzserek számára, így megkönnyíti a munkát.
Év végi tervezés HR-módra és az egyre közelgő Z generációsok
Ahogy az év vége felé közeledünk, a HR-csapatok számára elérkezett az idő, hogy ne csak a múltat értékeljék, hanem a jövőt is tervezzék. Ez a periódus nem csupán a teendők összegzéséről szól, hanem a szoros együttműködésről az üzleti tervezésben, és remek alkalom arra, hogy a HR stratégiai partnerként lépjen fel, és ismét valódi értéket képviseljen a vállalat számára. A stratégiai erőforrás-tervezés egy komoly folyamat, amelynek számos eleme van.
Egy kisebb országra való kiberbiztonsági szakember hiányzik
A szervezetek világszerte évente 200 milliárd dollárt költenek kiberbiztonsági termékekre és szolgáltatásokra. Mégis nehézségekbe ütközik a kiberbiztonsági állások betöltése – mutat rá legújabb jelentésében a Boston Consulting Group (BCG).
Elkezdte a toborzást magyarországi fióktelepére a Revolut
Másfél millió magyar honfitársunk mobilján ott figyel a Revolut, ami már fióktelepeket is nyitott, szakítva a neobankokat övező működési mítosszal. A következő fióktelep Magyarországon fog nyílni.
Új vezérigazgató a Delta Systems élén
A Delta Technologies Nyrt. Igazgatósága 2024. október 1-i ülésén választotta ki a cég vezérigazgatóját.