(Kiemelt kép: Unsplash)
Amikor a fényképezést az 1800-as években először bevezették, a rögzített képekről szóló egyetlen tapasztalatunk az eredeti, kézzel készített médiumokból származott. A fényképezéssel kapcsolatos reakciók az izgatottságtól a megaláztatásig, sőt még attól való félelemig is terjedtek, hogy ezek az eszközök ellopják majd a lelkünket. Bár ez valószínűtlennek tűnik, megfigyelhetjük, hogy a túlzott médiaexpozíció valóban emberi szenvedéshez vezethet (pl. a magánélet elvesztése, a tinibálványok és az Instagram…). Olyan világban élünk, ahol rendben lévőnek tartják, hogy bárkiről kérdezés nélkül készíthetünk és oszthatunk meg fényképeket. Így legalábbis elvesztettük személyes hatalmunk egy részét. Ami a munkahelyeket illeti, a fotózás összességében vitathatatlanul több munkahelyet teremtett, mint ahány „analóg” festő vagy rajzoló munkahelye megszűnt. A digitális fényképezés pedig még többet. Az új technológia azonban rendszeresen kiszorítja az embereket a régebbi munkaformákból. Saját korlátozott tapasztalataink szerint a valós idejű 3D-s térképek nagymértékben automatizálták a térképészet területét. Ugyanezeket az aggodalmakat halljuk ma is a művészektől, hogy ezek a legújabb generatív mesterséges intelligencia rendszerek ellopják majd a megélhetésüket azzal, hogy olyan stílusokat, sőt tartalmakat másolnak, melyek kifejlesztése évekig tartott számukra. Igazuk van, és egyben tévednek is.
Technikai kép az, amit apparátusok állítanak elő. De mivel maguk az apparátusok alkalmazott tudományos szövegek termékei, a technikai képet tudományos szövegek közvetett termékének nevezhetjük. Ezáltal, történetileg és ontológiailag a hagyományos képekétől eltérő helyzetet foglal el. Történetileg a hagyományos képek évezredekkel megelőzik a szövegeket, a technikai kép viszont a legkorszerűbb szövegeket követi. A hagyományos képek ontológiai szempontból első fokú absztrakciók, mert a konkrét világból absztrahálták őket: míg a technikai képek harmadfokú absztrakciók: olyan szövegekből absztrahálódnak, amelyek a hagyományos képek absztrakciói, amelyek viszont a konkrét világból absztrahálódtak. Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája
A generatív mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek képek és dokumentumok millióit „kaparják” össze, melyek közül sok szerzői jogvédelem alatt áll, hogy jobban automatizálják az újak létrehozását. Az olyan rendszerek, mint az OpenAI DALL-E vagy a GPT 4 és a Stable Diffusion hatékonyan emésztik fel az emberi kreatív alkotások nagy tömegét, hogy létrehozzanak egy olyan modellt, mely képes kombinálni és összeválogatni a „súgókat”, melyek leírják, hogy mit szeretnénk látni legközelebb. Ez nem jelenti azt, hogy az eredmény igaz, tisztességes vagy törvényes, de figyelemre méltóan „emberi” megjelenésű lesz. Jelenleg több per tárgyát képezi ez a mesterséges intelligenciás „képi forradalom”. A művészek ügyvédei azzal érvelnek, hogy ha a szerzői joggal védett műveiket származékos művekhez használják fel, akkor az egyértelműen a szellemi tulajdon lopása, még akkor is, ha a művek szó szerint nem jelennek meg a modellekben vagy a kimenetekben, vagy nem keresnek pénzt vele. Kérdezzük meg tisztességesen: ha ezeket az eredeti műveket nem fontos bevinni a jó minőségű eredményekhez, akkor miért képezzük a modelleket ezek felhasználásával vajon? Nyilvánvalóan fontosak az eredményhez. Akkor miért nem kérünk engedélyt, és miért nem adunk hitelt és némi összeget a megfelelő mértékben a processzus „jogos” kivitelezéséhez? A Stable Diffusion állítólag azon dolgozik, hogy a művészek legalább a „kilépés” lehetőségét biztosítsa. Sajnos ez nem elég. A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek jogászai valószínűleg azzal fognak ellenkezni, hogy a tartalomkeverés „tisztességes felhasználás”, és az eredmények „átalakító jellegűek” – nem szó szerinti másolatok, és a korábbi művek „mixtúrájában” új ötleteket is képviselnek. A tisztességes felhasználás lehetővé teszi, hogy bizonyos célokra, például kritikai és tanulási célokra reprodukáljuk a szerzői joggal védett műveket. Az az elképzelés azonban sántít egy kicsit, hogy egy mesterséges intelligenciamodell nem tárolja szó szerint a forrásképet, mivel egy tömörített JPEG procedurálisan közelítheti az eredeti képet, miközben soha nem tárolja szó szerint a bitjeit. Ez lenne a lényege a fájlméret csökkentésének valójában.
De itt valami sokkal fontosabb dologról van szó. Ha sok ember munkáját vesszük, és ezek alapján új műveket adunk ki, az olyan, mintha magukat az alkotókat, vagy legalábbis a képességeiket összemosnánk. Gyakorlatilag egy új, emberfeletti „entitást” alkotunk egyszerű emberekből és némi kód segítségével. Bizonyos értelemben bármely vállalat, sportcsapat vagy zenei együttes is egy szuper-emberi egység, mely egyszerű emberekből áll, akik a saját részüket (engedélyükkel és gyakran díjazásukkal) teszik bele, hogy túlmutassanak azon, amire egyetlen ember egyedül nem lenne képes. Már régóta állítják a szakértők, hogy az ICT-világot megváltoztató technológiák (mint például az MI és az AR) új szuperhatalmakat ad(hat)nak nekünk. Ezt széles körben és méltányosan kellene megvalósítani, hogy mindannyian előrébb léphessünk. Ha ostoba módon csak néhány korai alkalmazónak adunk felhatalmazást, az a mi veszélyünkre szolgál (a Google Glass volt az állatorvosi lova az ilyen ICT-fejlesztéseknek) majd. Mi tehát a kollektív előnyünk? A generatív mesterséges intelligencia képes mindenkit alkalmassá tenni arra, hogy olyan „műveket” hozzon létre, mely jóval meghaladja a saját képességeinek szintjét. Alapvetően sok művész egyesített erejét használhatjuk fel, olcsón és gyorsan. Ezért kellene támogatnunk őket valójában.
A technikai képet nehéz megfejteni, egy különleges okból. Minden látszat arra mutat ugyanis, hogy egyáltalán nem kell megfejteni, mert a jelentése látszólag automatikusan megjelenik a felületén – hasonlóképpen az ujjlenyomathoz, amelynél a jelentés (az ujj) az ok, és a kép (a lenyomat) a következmény. Úgy tűnik, hogy a világ, amelyet a technikai kép látszólag jelöl, maga az ok, és a kép csak egy kauzális lánc utolsó szeme, amely megszakítás nélkül köti össze a jelentésével: a világ tükrözi a nap- és egyéb sugarakat, és ezeket optikai, vegyi és mechanikus berendezések érzékeny felületen rögzítik, és ennek eredményeképpen létrejön a technikai kép, amely tehát, úgy tűnik, ugyanazon a valóságsíkon van, mint a jelentése. Amit tehát a képen látunk, az nem szimbólumnak tűnik, amelyet meg kellene fejtenünk, hanem a világ szimptómájának, amelyen keresztül a világ – ha közvetve is – megpillantható. Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája
Egy szervezet vezetése is automatizálható?
Azok a művészek, akik ezt a fajta mesterséges intelligenciát használják, termelékenységet is nyerhetnek vele. És a remény az, hogy a fotográfiához és a térképészethez hasonlóan a piac növekszik, és több embernek ad „lehetőséget”, még akkor is, ha egyeseknek át kell alakítaniuk a már bevált munkamódszerüket. Még a ChatGPT is tud kódot írni, bár nem megbízhatóan (sokkal jobb a hibakeresésben ma még). Érdekes módon a programozók nem mind félnek a munka automatizálásától. Miért is? Már most is írunk kódot úgy, hogy automatizáljuk azokat a dolgokat, melyeket nem akarunk ismétlődő módon megcsinálni. Egy programozó készsége nem egyszerűen abban rejlik, hogy tud kódolni, hanem abban áll, hogy hogyan érti meg az adott problémát, hogyan teszteli és értékeli a lehetséges és hatékony megoldásokat. Sajnos, ezt a „finomabb” képességet is automatizálni fogják majd egy nap, de nem olyan hamar, mivel mélyebb ismereteket igényel arról, hogyan gondolkodunk és hogyan működik a világunk, amibe élünk. Mi pedig ismét alkalmazkodni fogunk. Gondoljunk csak arra: a VR már bizonyította, hogy hatékonyan tud képezni minket új munkakörökre, új készségekkel, hogy lépést tartsunk a változásokkal. De van egy rejtett csapda is ebben. A VR-tréning során gyűjtött emberi teljesítmény- és döntési adatok felhasználhatók a jövőbeli mesterséges intelligenciák képzésére is. A „metatérben” végzett, fizikai testet nem igénylő munkák különösen jól betaníthatóak egy mesterséges intelligencia számára, avatárral vagy nélküle. Minél inkább megismételhető és automatizálható, megmagyarázható és nem igazán fizikai jellegű egy munkafolyamat, annál könnyebb lesz ez. Távolról sem az összes fizikai munkát veszítik majd el a robotika miatt, az igazi vesztesek itt a menedzserek, pénzügyi vezetők, vezérigazgatók, ügyvédek és tőzsdeügynökök lesznek, akiknek a munkáját egyre inkább az automatizálás fogja támogatni. Mivel a szoftver mindig gyorsabban skálázódik, mint a hardver. Mi ismételhetőbb és nem fizikai folyamat: egy szervezet vezetése.
A technikai kép eme látszólag nem-szimbolikus, objektív karaktere a nézőt arra indítja, hogy ne képnek, hanem ablaknak tekintse. Úgy hisz neki, mint a saját szemének. És következésképpen nem is úgy bírálja, mint képet, hanem mint világszemléletet (ha egyáltalán bírálja). Kritikája nem a kép keletkezésének analízise, hanem a világé. Ez a kritikátlanság a technikai képpel szemben veszélyesnek kell hogy bizonyuljon olyankor, amikor a technikai kép kezdi kiszorítani a szöveget. Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája
Mesterséges intelligencia mint jogi személy?
Öt, tíz, vagy akár ötven évet előreugorva, vajon a mesterséges intelligencia valaha is „átveszi” az emberek helyét, ahogy megannyi tudományos-fantasztikus filmben láttuk? Először is, még egy „emberfeletti” mesterséges intelligencia sem valószínű, hogy valaha is „felemelkedik” vagy hivatalosan átveszi a hatalmat, hacsak nem kérjük meg mi erre majd. Ahhoz, hogy egy mesterséges intelligencia „jogi személynek” minősüljön és polgári jogokat követeljen péládul az Egyesült Államokban vagy az EU-ban, mindössze néhány alapító okiratot kellene benyújtania. Ugyanazok a döntések, melyek lehetővé tették, hogy a Southern Pacific Railroad Corporation jobb jogokat kapjon, mint a legtöbb ember, elárulnak valamit az emberiség védelméről. Valami szerencsétlen vagy kapzsi politikus végül segíteni fog az első mesterséges intelligenciának, hogy bejegyeztesse magát, saját bankszámlát nyisson, más embereket és mesterséges intelligenciákat alkalmazzon, hogy elvégezzék a munkát, ahogy bármelyik vállalat is tehetné – kivéve, hogy nem többségi részvényesek lesznek benne, hanem maga az MI. Az embereknek először az igazgatótanácsban kell(ene) majd ülniük. De onnantól kezdve a mesterséges intelligenciák tényleg sok helyre eljuthatnak anélkül, hogy valaha is „koponyákat vernének” szét. Miért ölnének meg minket, ha nem jelentünk rájuk már veszélyt? Mi vagyunk és leszünk az legjobb ügyfelei.
A jövőtechnológiák sorsa
Tekintsük a GPS-t annak bizonyítékaként, hogy hogyan engedjük át az irányítást egy feltörekvő jövőtechnológiának. Először alkalmi segédeszközként használtuk anélkül, hogy igazán „megbíztunk” volna benne. Aztán olyan inputként használtuk, amit nem igazán kérdőjeleztünk meg (volt ugyanis több olyan felhasználó, aki a rossz navigációs adatok miatt akár egy folyóba hajtott vagy balesetet is okozott). Mostanra viszont a GPS annyira jó lett, és annyira függünk tőle, hogy nélküle mindannyian eltévednénk valójában a mindennapok közlekedésében (Waze nélkül nem tudunk élni). A mesterséges intelligencia ugyanezt az utat fogja bejárni, vagyis fokozatosan annyira használni fogjuk, hogy függünk majd tőle. Aztán itt-ott megkérjük, hogy vegye át az irányítást, és mondja meg, hogy mit is tegyünk. A változások lelassulása összességében jó dolog, mivel időt ad arra, hogy alkalmazkodjunk és átformálja a gondolkodásunkat. Másodszor, az automatizálás legjobb esetben azt eredményezi, hogy a művészek, programozók és hasonlók „feljebb léphessenek a ranglétrán”, hogy az MI-eszközök segítségével kevesebb munkával, idővel és minimális költséggel többet tudjanak tenni, mint korábban. De a keresletnek még magasabbra kell emelkednie, vagyis így összességében együttesen még több művészetet, még több filmet, még több programot fogunk létrehozni. Ez egyben az MI iránti igényt is jobban átpozicionálja arra, hogy értéket találjunk az egyre nagyobb „zajtengerben”. A magasabb szintű célnak mindig annak kellene lennie, hogy minden területen több értelmes munkát és kevesebb „rabszolgafeladatot” végezhessünk el. Ahol az MI elveszi az értelmes munkát, vagy csökkenti annak a tényleges értékét, ott joggal kell kerülnünk. Végül talán elérhetjük a Star Trek-ideált, az erőforrások bőségét, ahol az általunk választott legértelmesebb és leghasznosabb tevékenységekre fordíthatjuk majd az időnket. Ez a jövő talán a legfelszabadítóbb lehetőség lenne a legtöbb ember számára ma.
A szöveget a Kr. előtti második évezredben találták ki azért, hogy a képeket mágiátlanítsák, bár a feltalálói ennek feltehetően nem voltak tudatában; a fotográfiát mint az első technikai képet a 19. században találták föl azért, hogy a szöveget újból mágiával töltsék föl, akkor is, ha a feltalálók ezúttal se voltak ennek a tudatában. A fotográfia fölfedezése éppolyan döntő történelmi esemény, mint amilyen az írás feltalálása volt. Az írással kezdődik el a szűkebb értelemben vett történelem, éspedig mint harc a képimádás ellen. A fotográfiával kezdődik a „történelemutáni” idő, mint harc a szövegimádás ellen. Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája
A jövő elviselhetetlen könnyűsége
Az individualisták paradicsoma
A mesterséges intelligencia implementálására számos forgatókönyv létezik ma, mégis érdemes egy kicsit sarkítva és leegyszerűsítve megvizsgálni milyen jövőteóriákat képzelhetünk el a felhasználói szerint. Az első csoportot tehát nevezzük „individualistáknak”, akik az egyre tökéletesedő technológia és MI segítségével egyre nagyobb sikereket érnek majd el. Elképzelhetjük, hogy ezek az emberek folyamatosan menetelnek a metaforikus Szent Hegyükre fel általa, és minden eszközt felhasználnak, arra majd, hogy mindig a csúcson maradjanak, és elmondhassák nekünk, hogy ők okosak és felelős döntéshozók, mert használják a „jövőt megváltó” találmányt. A mai vállalatokon belül nagyon is működik ez a modell: dolgozz keményen és igyekezz felfelé a ranglétrán, annak alapján, hogy mennyire tudod növelni a vezetői képességeidet és a támogatóidat.
A kollektivisták pokla
A második csoport azt a régi hagyományt követi, hogy az emberek egyesítik erőforrásaikat, hogy összetettebb szervezeteket hozzanak létre (jó példa erre Menenius Agrippa meséje Liviusnál az emberi test részeiről), például vállalatokat, sportcsapatokat vagy zenekarokat. Ők a „kollektivisták”. Mindenki egyén a szervezeten belül, de merőben más és különböző szerepekkel. A szervezetnek van némi belső struktúrája is persze azért, de kívülről azonban egyetlen egységnek tűnik. Ezekben a csoportokban bármilyen pozícióban létezhet mesterséges intelligencia, beleértve a legfelsőbb szinteket is, akik a parancsokat adják. Megjegyezhetjük, hogy az MI fontos lesz a szervezeti irányításban, és az MI akár „maga a vállalat” is lehet, mely szükség szerint embereket és további MI-kat alkalmazhat a vállalati célok tökéletesítésére és eléréséhez. Ez elvezet egy olyan spekulatív jövőhöz, melyben az emberek és az MI közösen úgy döntenek, hogy a szó szoros értelmében vett „digitális organizmussá” egyesülnek, és talán még tovább is lépnek ebből a mai rögvalóságból egy teljesen „digitális paradicsomba”. Ma ezt az elképzelést „metaverzumnak” is nevezték már.
A devolúció purgatóriuma
A harmadik csoport a „devolúciósok” avagy inverz evolúció hívei lesznek. Gondoljunk csak a történelem híres ludditáira, ma joggal félhetünk a különféle technovallás-fetisisztáktól. Ők képesek, és túl gyakran fognak is káoszt majd okozni, hogy megpróbálják visszatenni a jövőről szóló diszruptív tudást Pandóra szelencéjébe. De igazán megfékezni csak úgy lehetne ezt a folyamatot, ha kitörölnék a kollektív emlékezetünket és a gondolkodás szabadságát. Lehetséges, hogy ez a csoport győz majd a tényleges jövőben, átmenetileg, de még mindig rendkívül valószínűtlen ma ez a jövőforgatókönyv. Hiszen a „devolúciósok” is nagyon könnyen manipulálhatók. És így bármilyen „szuperokos” mesterséges intelligencia valószínűleg önelszigetelődésbe vagy önpusztításba tudja majd terelni ezeket az embereket. Ha választania kellene, e három csoport közül melyiket neveznénk megfelelő jövőképnek? Vagy vannak más lehetőségek is, melyeket még nem vettünk észre?
A hagyományos képek szimbolikus jellege könnyen belátható, mivel itt egy ember (például a festő) tolakszik a kép és jelentése közé. Ez az ember a képi szimbólumokat „a fejében” dolgozza ki, hogy aztán egy ecset segítségével átvigye a képfelületre. Ha meg akarjuk fejteni az ilyenfajta képeket, akkor dekódolnunk kell azt a kódolást, amely a festő „fejében” játszódott le. A technika kép esetében viszont a dolog nem látható ilyen világosan. Vilém Flusser: A fotográfia filozófiája
A valóság az, hogy az embereknek szükségük van a mesterséges intelligenciára a túléléshez, és vice versa. Fajként olyan sokat fejlődtünk, hogy most már szükségünk van az MI-ra, hogy kiterjesszük intelligenciánkat és inspiráljuk kreativitásunkat. Hihetetlen dolgokat tudtunk építeni. Ezt a cikket bárki elolvashatja, akinek hozzáférése van egy számítógéphez és internetkapcsolathoz. Nem csodálatos ez? A mesterséges intelligencia kivételes a minták megtanulásában és a feladatok automatizálásában. Az emberek kreatívak, általános és érzelmi intelligenciával rendelkeznek – legalábbis néhányan közülünk. Mindkettő olyan készség, melyet egyetlen mesterséges intelligencia sem birtokolhat. Éppen ezért az MI lehetővé teszi számunkra, hogy újabb „magasságokba” jussunk. Ez a folyamat már most is történik, miközben eme sorokat olvassa. Vannak önvezető autóink és robotizált gyáraink, a mesterséges intelligencia növeli azt a kapacitást, mellyel az emberek működni képesek ezeket. Ez nagyobb és gyorsabb innovációt tesz lehetővé, ahol az MI révén az emberi faj okosabbá, erősebbé és még hatékonyabbá válik. Valójában a mesterséges intelligencia segít fenntartani minket. Karl Benz 1886. július 3-án mutatta be az első autóját. Ennek végsebessége 16 km/óra volt. A 2020-as Koenigsegg Jesko Absolut több mint 531 km/órás sebességet ér már el. Ez az autó a fejlett mesterséges intelligenciával működő félvezetőket és számos érzékelőt használ. 100 évvel ezelőtt ahhoz, hogy üzenetet küldjünk valakinek, levelet kellett írni és postára adni. Ma? Elővesszük az okostelefont, és küldünk egy üzenetet. A technológia inspirálja mindig az innovációt. A technológia lehetővé teszi, hogy más szemszögből fedezzük fel újra a körülöttünk lévő világot.
A mesterséges intelligencia célja az emberi elme újratervezése. – Chris Duffey
