A mai világban az üzleti életben győztesek egyik legfontosabb mutatója az, ha az adatait stratégiai előnyére használja, értékes felismeréseket találva, melyek cselekvőképes, adatvezérelt döntésekhez vezetnek. Azok a vállalatok, melyek hatékonyan gyűjtik, rendszerezik és hasznosítják az adatokat az üzleti stratégia és végrehajtás irányításához, jobban teljesítenek, mint azok, melyek csupán az intuícióra hagyatkoznak.
A mesterséges intelligencia helyettesíti a UX-tervezőket?
Miközben kétségbeesetten nyomulunk az „automatikusan kormányzott jövő” felé, meg kellene állnunk, és el kellene gondolkodnunk a tervezői célunkon. Miért kell a UX-tervezőknek a mesterséges intelligenciát partnerként, nem pedig fenyegetésként fogadniuk a felhasználói élmény tervezésének jövőjében?
A látványosság társadalma
A közösségi médiát figyelve elég nyilvánvaló, hogy mennyire számítanak a reprezentációk. Az olyan platformokon, mint az Instagram, nagyon kevés a hitelesség. Mindig boldognak, fittnek és szerethetőnek kell tűnnünk. Ami valóban történik az életünkben, és akik valójában vagyunk, a lényegünk, azt elrejtjük a világ elől, és reprezentációval és illúzióval helyettesítjük.
Miért váltanak sokan adatmérnökre az adatszakértőből
Az adatmodellezésben minden az adatokkal kezdődik. Az egész munka 50-60%-a az adatigény megértését és az ETL-t (Extract, Transform, Load) foglalja magában, ami megköveteli az adatok megszerzését, tisztává és modellbe való bevitelre előkészítését. Az ML-modell csak annyira lehet jó, amennyire a beletáplált adatok.
MI-forradalom az oktatásban
A mesterséges intelligencia használata az oktatási technológiák világában teljesen megváltoztatja a tanulási megközelítést, és olyan valóban innovatív megoldásokat kínál, melyek átalakítják a diákok és a tanárok tapasztalatait. Az MI-alapú megoldások új szintre emelik az oktatási iparágat, mivel javítják a tanulási élményt.
A szintetikus adatok előnyei és hátrányai
A gépi úton generált adathalmazok javíthatják a mesterséges intelligencia adatvédelmét és reprezentációját, ha a kutatók megtalálják a megfelelő egyensúlyt a pontosság és a hamisítás között.
A kvantumszámítógépek kezdenek végre hasznosabbá válni
Bár a kvantumszámítógépek már bizonyítottan gyorsabbak a hagyományos számítógépeknél, a tudományos újságírók erősen eltúlozzák e technológia jelenlegi helyzetét és alkalmazását. Hogyan néznek ki a kvantumszámítógépek ma, és vajon megfelelnek-e az előfeltételezéseknek?
A prediktív karbantartás top 5 trendje
Az IIoT és más adatgyűjtési technológiák térnyerésével egyre több adat áll rendelkezésre a prediktív karbantartáshoz. A kihívás az, hogy hogyan lehet hatékonyan elemezni ezeket az adatokat a minták azonosítása és a hibák előrejelzése érdekében.
Tudásgépek és a negyedik ipari forradalom
Az egyre növekvő számítási teljesítmény, a gépi tanulás és a nagy adatelemzés konvergenciája átformálta a körülöttünk lévő világot. A mai számítógépek olyan tudásgépek, melyek kognitívan fejlett aggyal rendelkeznek, és 10-15 réteg neurális hálózatot használnak. Ma már nem utasítjuk a gépeket, hogy tegyenek meg valamit, hanem arra képezzük ki őket, hogy tanuljanak maguktól és oldják meg a problémákat.
Helyettesítheti a mesterséges intelligencia a programozásban az emberi szakértelmet?
Amikor a mesterséges intelligencia szoftverfejlesztésre gyakorolt hatásáról beszélünk, az érvelés gyakran a kódolásra és annak a kreatív problémamegoldástól való függésére irányul, mely olyan képesség, amit csak a legjobb emberi elmék tudnak nyújtani. Rendben, egyelőre maradjunk ennél a feltevésnél, de a szoftverépítés sokkal több, mint kódolás.
Mesterséges intelligencia és termelékenység
Ahogy a gépek egyre inkább kiegészítik az emberi munkát a munkahelyeken, mindannyiunknak alkalmazkodnunk kell, hogy élvezhessük azokat az előnyöket, melyeket nyújthat ez az újfajta szimbiózis. Az automatizálás és a mesterséges intelligencia gyökeresen átalakítja a vállalkozásokat, és a termelékenységhez való hozzájárulása révén segíti a gazdasági növekedést. Emellett támogatni fogja a társadalom kurrens kihívásainak kezelését, az egészségügytől az éghajlatváltozásig terjedő területeken.
Így alakítja át a mesterséges intelligencia az ügyvédek életét
A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás manapság gyakori kifejezések, és nagyon kevesen vannak, akik nem ismerik még őket. Azonban minden alkalommal, amikor egy új technológia megjelenik, az emberek eléggé vonakodnak elfogadni azt. Ez alól az ügyvédek és a jogi szakemberek sem kivételek. A mesterséges intelligencia át fogja alakítani a jogi iparágat azáltal, hogy hatékonyabb és pontosabb dokumentum ellenőrzést, szerződéselemzést és jogi kutatást tesz lehetővé.