(Kiemelt kép: Freepik)
Sokszor hallom felháborodott munkavállalók hangját, amint azon gyötrődnek, hogy leendő vagy jelenlegi munkáltatójuk a Facebook- vagy Instagram-oldalaikra kitett képeket, szövegeket bírálja. A magánélet védelméért harcoló, mérges klienseimet minden esetben végig szoktam hallgatni, majd, amikor kipuffogták magukat, meg szoktam kérdezni, hogy miért nyilvánosak azok az információk a közösségi oldalaikon, amelyek megbotránkoztatták a munkáltatójukat. Erre természetesen olyan válaszokat kapok, hogy ők csak magukat adják, és hogyan veszi bárki is a bátorságot ahhoz, hogy ez alapján ítélje meg őket. Igazuk van, ugyanakkor felhívom a figyelmet arra, hogy minden, amit megosztunk a közösségi oldalainkon, rólunk fest képet. Ha valaki minden egyes érzését, gondolatát, neki tetsző mások által készített posztot megosztja, akkor pláne igaz, hogy ami ott az ő cyber falán található, az az életének digitális lenyomata. Viszont a legtöbb ember jogosan érzi azt, hogy csak csekély részét osztja meg az életének a közösségi hálón, mégis ennyi kevés információ alapján ítéltetik meg.
Az ítélkezés okai
Amíg ember az ember, ítélkezni fog, és ezt nemcsak rosszindulat vezérli, hanem kíváncsiság és félelem is. Az ítélkezés elsődleges kiváltó oka attól való tartás, hogy a számunkra idegen vagy nem mély kapcsolatban megismert embertársaink milyen kellemetlenségeket okozhatnak nekünk, így megpróbálunk minél több dolgot megtudni róluk. A másik oka a kutakodásnak, hogy olyan információkat is megtudjunk, amit nem direktben közölnek velünk például a jelentkezők az állásinterjún, vagy alkalmazottjaink a hétköznapokban a munkahelyen. Hiszen előfordulhat még pozitív meglepetés is, és megtudhatjuk, hogy milyen egyéb közös témánk, affinitásunk lehet munkatársainkkal, illetve annak bizonyítékait is keressük, hogy szakmailag megfelelnek-e a munkára, és nem közölnek-e olyat, ami a munkáltatói márkára hátrányosan hat.
Amíg csak saját életünk csepegtetett információit féltjük a munkaadók razziájától, jogos lehet a felháborodás, ha emiatt megítéltetünk, bár az én véleményem, hogy ne tegyünk úgy, mintha nem mi publikáltuk volna az általunk közzétett információkat. Valakinek tetszeni fog, valakinek nem.
Azonban, amennyiben valaki publikussá teszi a közösségi felületein a munkahelyét és betöltött pozícióját, akkor viszont sokkal nagyobb felelősséget kell vállalnia a kihelyezett tartalmakért, mivel az általa közölt információk összekötődnek a munkaadójának brandjével is, és ez esetben már tejesen jogosan szólhat bele a munkaadó, hogy mi kerül ki a közösségi platformokra. A legtöbb munkahelyen már létezik erre vonatkozó szabályozás, amelyet a munkaszerződés mellékleteként vagy a Szervezeti Működési Szabályzatban (SZMSZ) ismertetnek a dolgozókkal.
Minden közösségi média felületnek vannak olyan lehetőségei, amelyekkel zárt csoportokban, vagy a saját falunkon korlátozott felhasználói elérhetőséggel tehetünk közzé szinte bármit, amit csak jólesik. Azonban, ha a munkatársaink, feletteseink ismerősi kapcsolatban vannak velünk egy-egy közösségi felületen, vagy látható, hogy hol dolgozunk, akkor érdemes végiggondolni, hogy mit közlünk, amit ők is láthatnak.
Miért érdemes ehhez egyáltalán alkalmazkodni?
Önmagunkat adni és ezt felvállalni a lehető legjobb dolog a világon. Azok az emberek, akik olyan közegben dolgoznak, ahol minden módon felvállalhatják külsőjüket, gondolataikat és érzelmeiket, a legboldogabb emberek a világon, mivel minden felvett szerep vagy önmagunkról tett hazugság súlyosan rombolja a lelkünket. De nem mindenki ennyire szerencsés. A magánéletet a munkával nem érdemes keverni, hacsak nem baráti társaságban vagy családi közegben dolgozunk. Az a pár lépés, amivel meghúzhatjuk ezt a digitális falat magunk köré, valóban megéri. Sok kellemetlenségtől kímélhetjük meg magunkat. Ne felejtsük el, hogy hiába megyünk haza a munkahelyről, ha bárki számára elérhető információkat osztunk meg a világhálón, akkor azt valóban bárki elérheti majd, akár a feletteseink, a munkatársaink vagy a toborzásért felelős személy azon a munkahelyen, ahová beadtuk a jelentkezésünket, de még munkaadónk üzleti partnerei, ügyfélköre és vásárlói is. A publikus információk elérése nem jogsértő.
Okozhat-e hátrányt a munkahelyünk publikálása?
Bizony nem csak a munkáltatóknak van mitől félnie, ha a munkahely publikus a közösségi hálókon. Előfordul, hogy a munkahely kapcsán megtalálják a munkavállalókat, és kifejezik feléjük véleményüket amiatt, hogy ők hol dolgoznak. Olyan történetek is megesnek sajnos, hogy fenyegetést kapnak munkavállalók, amennyiben nem adnak ki értékes céges információkat. Ilyen esetben azonnal jelenteni kell ezt a munkaadót óvó jogi és IT-biztonságért felelős személyeknek, és minél hamarabb gondoskodni a támadás kivédhetőségéről. A munkavállalót arra kötelezni, hogy publikálja munkahelyét nem túl etikus, és bizonyos értelemben jogsértő is, amennyiben a magánéletéhez köthető közösségimédia-profilját akarja felhasználni a munkaadó marketingcélokra.
A magánéletet és a munkahelyi működést érdemesebb és jogszerűbb is tehát szétválasztani. Az ezzel kapcsolatos információkról vagy a hackertámadásként érkező digitális impulzusok kezeléséről számos előadás, képzés elérhető már. A munkatársak digitális jólétéhez leginkább a tudásuk fejlesztésével járulhat hozzá egy munkáltató. Minél több mindenről érdemes érthetően, tisztán, továbbá az elvárásokat és lehetőségeket egyértelműen megmutatva egyeztetni. A munkavállalók kérdezzék meg a munkáltatójukat, hogyan kezelik a cégnél a közösségi felületeket, a munkaadók pedig tájékoztassák a munkavállalókat az eljárásokról. Ha így járunk el, nagy mértékben csökkenthetőek a kellemetlenségek.
