A nyílt forrás (open source) hirtelen hívószóvá vált a mesterségesintelligencia-kutatásban. A Meta nyílt forrású általános mesterséges intelligenciát tervez fejleszteni, Elon Musk pedig a modellek nyílt forrásának hiánya miatt pereskedik reménytelenül az OpenAI-jal. És ez csak a jéghegy csúcsa, mert egyre több kutató és vállalat igyekszik az ezirányú törekvések bajnokaként beállítani magát.
Akad azonban egy súlyos probléma: nincs megállapodás a „nyílt forrás” pontos jelentéséről, lényegében mindenki úgy értelmezi, ahogy akarja, és ahogy a kedve tartja.
Készül a munkadefiníció
Elvileg a nyílt forrású MI komoly lehetőség és reménység. Biztosítja, hogy bárki részt vehet a fejlesztésekben, a technológia fejlődésének szereplője lehet. Felgyorsítja az innovációt, átláthatóbbá teszi a modelleket, a felhasználó jobban kontrollálhatja az életét egyre jobban befolyásoló, meghatározó rendszereket.
Mindez nagyon szépen hangzik és igaz is lehet, csakhogy miről van szó valójában, mitől válik egy MI-modell nyílt forrásúvá, és mely kritériumok alapján nem számít annak?
A pontos válasznak komoly következményei lehetnek a technológia jövőjét illetően. Mindaddig, amíg az iparág nem definiálja a nyílt forrást, a nagyhatalmú vállalatok könnyedén csűrik-csavarják kedvük szerint a koncepciót, amely így válhat vezető pozíciójuk megőrzésének fontos – és megkérdőjelezhetetlen – eszközévé.
Az 1998-ban alapított Nyílt Forrás Kezdeményezés (Open Source Initiative, OSI) nonprofit szervezet akkoriban megfogalmazta azokat a szabálysorokat, amelyek alapján egy szoftver nyílt forrásúnak tekinthető. Csakhogy az azóta eltelt bő negyedszázadban a technológia rengeteget fejlődött, ezért az OSI kutatókból, jogászokból, döntéshozókból, aktivistákból és a Big Tech (az Amazon, a Google és a Meta) képviselőiből összetoborzott egy, a nyílt forrású MI munkadefinícióját kidolgozó szakértői csoportot.
Az ördög a részletekben rejtőzik
Maga a nyílt forrású közösség is nehezen határozható meg, mert a mezei hacktivistáktól a Fortune 500-ba tartozó kőgazdag nagyvállalatokig annyian és annyiféle szereplő tartozik hozzá. Az alapelvekről ugyan van egyfajta széleskörű konszenzus, de Stefano Maffiuli, az OSI igazgatója szerint, mint mindig, az ördög ezúttal is a részletekben rejtőzik.
A rengeteg versengő, egymásnak ütköző érdek szövevényes hálójában igyekeznek találni mindenkire kötelező és mindenki által elfogadott definíciót, amely – csekélység – még a legnagyobb vállalatok együttműködését is garantálja. Bizakodnak a kompromisszumban, hogy lehetséges olyan ellentétes érdekek közös nevezőre hozása, mint mondjuk, a Meta és az OpenAI (háttérben a Microsofttal) céljai.
Többen a modellek gyakorlóadatainak pontos és hiánytalan leírását tartják a kiindulópontnak, az abszolút minimumnak. Kérdés, hogy már ezt a minimumot hányan hajlandók elfogadni?
(Képek: Wikimedia Commons, Dries Buytaert)
