Egyre nagyobb teret nyer a pénzügyi területen a mesterséges intelligencia – a vállalatok több, mint hetven százaléka használja valamilyen szinten pénzügyi folyamatai során. Az arány ráadásul a következő három évben várhatóan 80 százalék fölé emelkedik majd – állapította meg a KPMG. A szervezet a pénzügyi beszámolók előkészítésének szezonjában tette közzé 2024 folyamán készült globális kutatásainak eredményeit.
A karácsony 12 (kiber)fenyegetése
Az ünnepek előtti készülődést sokféleképpen töltik az emberek. Van, aki hal után futkos, esetleg maga fogja a halászlébe valót, mások viszont a lehetőséget látják benne, hogy adatot halásszanak, és ne csak csokit, hanem mást is kicsaljanak tőlünk. Mire figyeljünk, hogy az ünnep ne váljon kiber-rémálommá? Ehhez ad nekünk tizenkét megszívlelendő tanácsot a KPMG.
Van már felelős CAIO-ja a cégnek?
Ma már nem kérdés, hogy a fejlett technológiák, köztük a generatív mesterséges intelligencia (GenAI) alkalmazása fontos kitörési ponttá válik a gazdaságok, vállalatok számára. A cégeknek ezért olyan felelős vezetőt kell kijelölniük, aki kézben tartja a mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatokat, átalakításokat, újításokat
KPMG: A közszféra digitális átalakításának öt kulcsa
A modern közigazgatás támogatja a modern gazdaságot, és a kormányok és a közszféra szervezetei is haladnak a digitális átalakulás útján. Most azonban gyorsítaniuk kell a tempón, és dolgozniuk kell azon, hogy megfeleljenek állampolgáraik elvárásainak.
A KPMG CEO Outlook kutatása kiderítette miben rejlik a siker titka
A globális nagyvállalatok vezérigazgatóinak 72 százaléka továbbra is bízik a gazdasági növekedésben, bár az optimisták aránya a felmérés 10 éves történetében folyamatosan csökkent, a 2015-ben még 93 százalékos szintről – derül ki a KPMG 2024 CEO Outlook kutatásából. A növekedést fenyegető legnagyobb kockázatok között már nem a geopolitikai, politikai bizonytalanságok állnak az első helyen, mint a múlt évben; ezeket és a kiberbiztonsági kérdéseket is megelőzik az ellátási láncok kihívásai és a működési problémák.
20 ezer milliárd forint kellene, hogy a magyar energiaellátás megfeleljen a várható igényeknek
A jelenleg hozzávetőlegesen 10 ezer milliárd forint eszközértékű energiainfrastruktúra 20 ezer milliárdos nagyságrendű befektetést kíván, hogy a magyar energiaellátás megfeleljen a jelenlegi és a várható igényeknek – hangzott el a KPMG Hungary által szervezett háttérbeszélgetésen. A KPMG szakértői támogatásával év végéig lezajló, négyévente esedékes költségfelülvizsgálatok fókuszában is érezhetőek az energiapiaci trendek változásai.
Már az auditálásban is dominál a mesterséges intelligencia
Valódi forradalmat indít a pénzügyi jelentéstétel és a könyvvizsgálat területén a mesterséges intelligencia. A vállalatok csaknem háromnegyede valamilyen szinten már most is alkalmazza ezt pénzügyi beszámolói elkészítéséhez, és ez három éven belül 99 százalékra emelkedik majd – állapítja meg új kutatásában a KPMG.
Az MI-krízis a márkák megítélésében is kárt okozhat
A mesterséges intelligencia és a megélhetési válság a front ellentétes oldalára rendezheti a szolgáltatókat és fogyasztókat. Az elmúlt egy évben már romlott az ügyfélelégedettség az összes vizsgált szempont alapján, derült ki a KPMG globális kutatásából.
Idén négyszeresére nőtt a feltörekvő technológiák támogatottsága
A fejlődő technológiai trendekkel való lépéstartás továbbra is létfontosságú az üzleti növekedéshez. A globális gazdasági bizonytalanság ellenére a vállalatvezetők elkötelezettek maradtak a digitális átalakulás és az innovációs prioritásaik mellett – a feltörekvő technológiákat csaknem négyszer annyi vezető támogatja, mint tavaly. A KPMG legutóbbi felmérése, a KPMG Global Tech Report 2023 szerint a digitalizációért felelős vezetők bíznak abban, hogy a modern technológiák beemelése az üzleti élet minden területén termelékenység-növekedést hoz, ugyanakkor úgy látják, a technológiai fejlődést nem lassítja a jelenlegi bizonytalan gazdasági környezet. A biztonság, a bizalom és az adatok maximális védelme elsődleges napirendi pontok.
Két új partnert nevezett ki a KPMG
2023. október elsejétől két új partner kinevezését jelentette be a KPMG. Takács Ildikó a könyvvizsgálati, Horváth Balázs a tanácsadási üzletág új partnere. Mindkét szakember a napi működésben mindennapos gyakorlattá tette a regionális és globális együttműködéseket, csapataikkal előremutató digitális megoldásokat fejlesztettek és vezettek be – mindezek révén hatékonyan támogatják az ügyfelek munkáját és sikerességét, biztosítják a fenntartható növekedést és pozitívan formálják a KPMG cégkultúráját és jövőképét.
A Peak-kel kötött megállapodást a Magyar Fintech Szövetség
Lendületesen bővül a hazai pénzügyi technológiai, azaz fintech szektor: az aktívan működő cégek száma már elérte a 175-öt, amely vállalkozások 220 milliárd forinttal járultak hozzá a 2021-es GDP-hez és közel kilencezer főt foglalkoztattak az MNB adatai szerint. Mindeközben azonban a hazai fintechek tevékenységét sok esetben külföldön jobban ismerik, mint itthon – ezen kíván változtatni, a Magyar Fintech Szövetség (a Mafisz) tagszervezetével, a Peak-kel kötött megállapodással.
Eszközt ajánlunk ESG jelentéskészítéshez
Az eszköz segít a különféle forrásokból származó adatgyűjtések megvalósításában, ezzel automatizálva a sokszor manuális, időigényes feladatokat. Az integrált, nemzetközileg elfogadott sztenderdeknek, számítási módszertanoknak és keretrendszereknek köszönhetően (például CTI – Circular Transition Indicators) azontúl, hogy a vállalat minden szintjén mérhetővé válnak a fenntarthatósági mutatók, a megoldás összehasonlíthatóvá teszi az egyes termékek környezetre gyakorolt hatását és támogatja az erőforrás-felhasználás és hulladéktermelés csökkentési törekvéseket.