(Kiemelt fotó: EnvatoElements)
Az ukrajnai háború, a magas inflációs ráták, a gyorsan emelkedő kamatlábak, a szárnyaló energiaárak, a globális recesszió fenyegető veszélye és más makrogazdasági tényezők együttesen olyan helyzetet teremtettek, amely a globális kockázatitőke-piacon és tágabb értelemben is komoly kihívásokat jelentett a múlt év negyedik negyedévében. Ez azt eredményezte, hogy az egyes régiókban is érvényesültek a főbb befektetési trendek, mivel a globális hatások háttérbe szorították a helyi trendeket.
A kockázati tőkebefektetések mind az amerikai kontinensen, mind Ázsiában már a negyedik egymást követő negyedévben csökkentek, míg Európában 9 hónapja tart a negatív tendencia – derül ki a KPMG elemzéséből. A legnagyobb visszaesést az érett szakaszban lévő startupokba érkező kockázatitőke-befektetések esetében lehetett tapasztalni, mivel a jövedelmezőségük és a működési modelljük fenntarthatóságával kapcsolatban komoly aggályok fogalmazódtak meg a kedvezőtlen gazdasági környezet miatt.
A „Q4’22 Venture Pulse Report” szerint a tavalyi utolsó negyedévben 75,6 milliárd dollárnyi forrás érkezett a startupokba kockázatitőke-befektetőktől, míg az azt megelőző negyedévben még 102,2 milliárd dollárt gyűjtöttek, 2021 utolsó három hónapjában pedig több mint 205 milliárd dollárt, ami az eddigi rekordnak számít. A tavaly október-decemberi időszak sorban a negyedik olyan három hónapos periódus volt, amikor csökkent a befektetések értéke. Az elemzés készítői megjegyezték, hogy a 2022 végi adatok ugyan jóval elmaradnak a 2021-es, kiugróan magas értékektől, valamint a kisebb mértékben a 2020-as számoktól is, azonban nagyjából hozzák a COVID-járvány előtti szintet.
Kockázatitőke-befektetések összege
Forrás: KPMG
(milliárd dollár)
Miközben a befektetett összeg a múlt évben negyedévről-negyedévre csökkent, a kockázatitőke-alapok által gyűjtött források esetében korántsem volt ilyen kedvezőtlen a helyzet. A KPMG tanulmánya szerint 2022 a harmadik legjobb év volt ebből a szempontból, az Egyesült Államokban és Európában is sikerült jelentős mennyiségű tőkére szert tenniük az alapoknak, igaz Kínában már ellentétes folyamat volt megfigyelhető.
A KPMG összesítése szerint 2022-ben 251,8 milliárd dollárnyi forrást gyűjtöttek a kockázatitőke-alapok. Ennél csak 2021-ben (284,5 milliárd dollár) és 2018-ban (304,1 milliárd dollár) sikerült több pénzt bevonniuk. A kockázatitőke-alapok száma jelentősen csökkent, miközben az átlagos méretük nőtt.
Kockázatitőke-alapok által gyűjtött forrás
Forrás: KPMG
(milliárd dollár)
Prioritássá vált a költségcsökkentés
A tavalyi utolsó negyedévben számos globális technológiai vállalat jelentett be jelentős költségcsökkentő intézkedéseket, ami főként elbocsátásokat jelentett, illetve az általuk használt irodaterület csökkentését. Ez a trend a startupok világában is érzékelhető, mivel a befektetői nyomásra reagálva ezek a cégek is igyekeznek takarékoskodni, illetve hatékonyabban működni.
Ez azt is eredményezi, hogy a befektetők körében már eddig is népszerűnek számító, az üzleti hatékonyságot növeli megoldásokat fejlesztő társaságok továbbra is kiemelt figyelemre számíthatnak. A következő időszakban valószínűleg még több forrás érkezik hozzájuk és jelentősen nőhet a bevételük is, hiszen mind a vállalatok, mind az érettebb startupok keresik a módját annak, hogyan racionalizálhatják működésüket, hogyan tehetik hatékonyabbá üzleti tevékenységüket.
Hasít az energiaszektor
Az emelkedő energiaárakra természetesen a startup ökoszisztéma is reagált, így tavaly nagyon megnőtt a kockázatitőke-befektetők érdeklődése minden energiával kapcsolatos dolog iránt. Az energiaszegmens számos szektorába érkeztek befektetések a múlt év végén az alternatív energiahordozóktól kezdve az akkumulátortechnológián át az újszerű energiaelosztási megoldásokig. A tágabb értelemben vett cleantech és az ESG-hez kapcsolódó megoldások is kiemelt figyelemben részesültek a befektetők részéről.

Ezt jól érzékelteti a legnagyobb összegű forráskihelyezések listája is. A tavalyi utolsó negyedévben a legnagyobb befektetést – 2,56 milliárd dollárt – a kínai GAC Aion kapta, ami elektromos autókba szánt akkumulátorokat gyárt, de a szintén kínai és ezen a területen tevékenykedő SPIC Hydrogen Energy is 631 millió dollárhoz jutott, illetve 444 millió dollárt vont be a Voyah Car Technology. Az Egyesült Államokban az innovatív atomenergetikai vállalat, a TerraPower 830 millió dollárt gyűjtött, míg a seattle-i székhelyű Group 14 akkumulátorgyártó 614 millió dollárt szerzett.
A befektetőkre is hatott az FTX-összeomlása
Az amerikai székhelyű FTX csődje a tavalyi negyedik negyedév második felében természetesen éreztette hatását a befektetők között is és számos kockázatitőke-cég várhatóan átértékeli majd az eddigi befektetési gyakorlatát, ami nem csak a kriptovalutával foglalkozó vállalatokba történő kihelyezéseket érintheti, de szélesebb körben is változásokat hozhat.
A kriptofókuszú startupok várhatóan szintén jelentős nyomást éreznek majd arra, hogy bizonyítsák, hogy érdemes megbízni bennük, mivel a kockázatitőke-befektetők érthető módon még jobban átgondolják majd, hogy kihelyezzenek-e forrást ezekhez a cégekhez. Ez azt eredményezheti, hogy a következő negyedévek során komoly sokk érheti ezt a területet, és azok a kriptovállalkozások, amelyen nem tudnak bizonyítani a piac és a befektetők felé, nem maradnak életben.
Maradnak a kihívások
A KPMG elemzésében foglalkozott azzal is, hogy mire lehet számítani az idei első negyedévben. A cég előrejelzése szerint a kockázatitőke-piac világszerte várhatóan továbbra is kihívásokkal küzd majd, a legnagyobb feszültséget a fogyasztói piacra szánt megoldásokat fejlesztő innovatív vállalkozások fogják tapasztalni. Ahogy a cégek kifogynak a készpénzből, valószínűleg egyre több lesz az összeolvadás és felvásárlás. Ez egyben azt is eredményezheti, hogy számos unikornis szűnhet meg, vagy veszítheti el magas értékelését a következő néhány negyedévben.
Tekintettel az Európában zajló energiaválságra, valamint a fenntarthatósággal és az éghajlatváltozással kapcsolatos aggodalmakra, a tágabb értelemben vett energiaágazat valószínűleg továbbra is nagyon forró téma marad, és a befektetők továbbra is nagy összegeket hoznak majd ebbe a szegmensbe.
Globális szinten a kiberbiztonság, a B2B megoldások valószínűleg továbbra is nagyon vonzóak maradnak a kockázatitőke-beruházások számára, az egészségügy és a biotechnológia, a szabályozás technológiák és a katonai célú megoldások mellett. A mesterséges intelligenciába történő befektetések is várhatóan hosszú távon növekedni fognak, különösen az olyan felforgató technológiák esetében, mint a generatív és a társalgási mesterséges intelligencia.