(Kiemelt kép: Unsplash)
Az internethez való szinte állandó hozzáférésünk és a növekvő számítógépes teljesítmény egy újfajta digitális transzhumanizmust hozott létre. Ez azt jelenti, hogy a zsebünkben lévő okostelefon ma már inkább második agyként, mint szórakoztatási eszközként funkcionál. Ezek az egyszerű tények mélyreható változásokat idéztek elő a társadalomban. És bár sokan ellenállnak ezeknek a változásoknak és az „új” dolgok állandó bombázásának, a gyorsuló változás azt jelzi, hogy a digitális korszak paradigmaváltása már javában zajlik és nem lehet elmenekülni előle sehová. A világjárvány egyik előnye, hogy felgyorsította a távmunka (avagy home office és hibrid munkavégzés, nevezzék bárhogy is a munkaadók) elfogadását, mely trend már beindult. Most, hogy sokan több mint egy teljes éven át legalább távolról végezték munkájukat, az eleinte fájdalmasnak tűnő folyamat ma már a „kívánatos” módszerré vált sok vállalatnál (a költséghatékonysága végett is a mostani válságban ne feledjük).
Legalábbis valamilyen hibrid módon várható, hogy a távoli munkavégzésre való áttérés tartósan megmarad több ágazatban, habár sok cégvezető harcol ellene, de a „palackból kiszabadult szellemet”, már visszazárni nem lehet és a négy napos munkahét réme is már itt fenyeget. Ezzel az állandó „munkahelyi eltolódással” egy új jelenség kialakulását fogjuk látni. A munkavállalók és a vállalatok közötti kapcsolatok megváltoznak, és kevesebb lojalitás fogja már jellemezni őket. Az irodai környezetben, a vízhűtő és a kávéfőző körül együtt töltött kevesebb idő gyengébb munkakapcsolatokhoz fog vezetni. A távmunka terjedésével pedig a szervezeteken belüli hierarchikus igények is radikálisan fognak átalakulni. A kommunikációs és szervezési készségek fontosabbá válnak, mint a „politikai” pózolás és a „versengő” játékok. Vagyis: a távmunkát végző szervezeteknél néha ugyan megjelensz, elvégzed a munkádat, majd távozol, de a fő tevékenységed nem köt az irodához már.
A távmunka formálja át a társadalmat
A távmunka miatt a csapatoknak meg kell tanulniuk új módon kommunikálni. Nagyobb kihívást jelent a nagyszabású megbeszélések logisztikája is. A csapattagok távoli együttműködésre való szervezése sokkal nagyobb kihívást jelent, amikor olyan új és egyidejű feladatok között kell egyensúlyozni, mint például a gyermeknevelés és a céges „mission statement” aktuális kiegészítése. Olyan új szervezeti struktúrákra helyezik így a hangsúlyt, melyek lehetővé teszik az egyértelmű, tömör kommunikációt, és felhatalmazzák (illetve kötelezik egyes helyeken) a munkavállalókat, hogy több döntést hozzanak meg saját maguktól.
Ennek eredményeképpen a „digitális dolgozók” több újszerű problémával és kevesebb napi rutinnal szembesülnek. Kritikusan kell majd gondolkodniuk, gyorsan, saját lábukon kell majd döntéseket is hozniuk, a szokásos felülről lefelé irányuló hierarchikus és feudális struktúrák nélkül. Ha távoli környezetben engedélyekre kellene mindig várni, és időzónákon át kellene koordinálni ezen többszörös engedélyek megszerzését, akkor feleslegesen lassítani fogja majd az üzletmenetet és erodálja a vállalatokat is.
Az átmenetiség ingoványos kora
A távmunka mind a vállalatokat, mind a munkavállalókat arra készteti, hogy hosszú távon átértékeljék igényeiket és szükségleteiket. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a vállalatok más-más készségeket kívánnak meg a vezetők és az alkalmazottaik számára már. Sok vezető pedig nemkívánatos kihívásnak fogja találni a távoli irányultságú csapatok által megkövetelt kommunikációs és szervezési készségeket is. A következő néhány évben így magasabb fluktuációra számíthatunk, mivel a munkavállalók valós igényeikkel kompatibilis lehetőségeket keresnek. És ahogy a távmunkások rugalmasabb karrierlehetőségeket keresnek, a társadalom a hakni és a szabadúszó munkastílusok reneszánszát fogja újra megélni.
A régi és az új vállalkozási stílusok összeolvadása elkerülhetetlen lesz így. A munkavállalók egyre gyakrabban fognak egy vállalatnál ugyan a „vissza az irodába” talmi és ideiglenes mozgalmaik idejében (ami például hazánkban is most zajlik éppen) teljes munkaidőben dolgozni, hogy aztán gyorsan távozzanak is, miután rájöttek, hogy ez nem a legideálisabb választás a pandémia alatt megszokott szabadság és rugalmas munkastílus megtapasztalása után. Mivel a távozásuk mellett döntenek, a vállalatok egyre szívesebben kérik majd fel őket inkább ideiglenes, projektalapon történő tanácsadás jellegű munkavégzésre (az életfogytig tanulni tudó és digitálisan képzett munkaerő ínsége ma már általános jelenség ugyanis). Ez a projektalapú szabadság pedig támogatja a munkavállalók számára csábító, többszörös jövedelmi portfólió stratégiákat is. Ez a távkommunikációval kapcsolatos komfortérzet kialakításának és a bizalom távoli kiépítésének mellékterméke volt ugyanis a pandémiás évek során.
A távmunkavégzés társadalmi változásokat hoz
Egyre több ember fog így befektetni önmagába azáltal, hogy saját vállalakozást hoz létre az adózás, a hosszú távú pénzügyi tervezhetőség védelme érdekében. Ennek mélyebb következményeként a távmunka fel fogja bontani a hagyományos adó- és egészségügyi berendezkedéseket, mivel egyre több ember fogja felvenni ezt az új fajta életstílust. A kormányok kénytelenek lesznek a törvényeket és a politikai kereteket is majd úgy átalakítani, hogy alkalmazkodjanak ehhez az új életformához. Az egészségügyi szolgáltatócégek pedig arra lesznek kényszerítve, hogy új üzleti modelleket átalakítsanak ki, hogy támogassák a régi életmódról az új metódusra való átállást.
Ahogy egyre több ember vállal projektalapú munkát globális szinten is, ez meg fogja változtatni a pénzügyi szolgáltatásokat, különösen a banki ágazatokban. A digitális pénztárcák és a mobilfizetési megoldások üzleti szinten általánossá válnak (ennek már ma is láthatjuk a jeleit). A vállalkozások a jövőben nem fogják megvetni majd a kriptovalutákban történő kifizetéseket sem, mint a díjazás egyik új ösztönző eszközét. Nem az anonimitás, hanem az egyszerűsége és a kényelme miatt főként. Az egyes kormányoknak így előbb vagy utóbb, de ehhez a változó igényhez kell majd igazítaniuk pénzügyi felügyeleteiket is. Bármennyire is igyekeznek a távmunkát, vagy a hibrid munkavégzést (vagy nevezzék is bárhogy is a munkaadók) lekicsinyelni még ma, aki benne eltöltött 1 vagy 2 évet már megtapasztalta és tudja, hogy ez a munkavégzési forma működik.
A sikere a különböző ágazatokban azt jelzi (különösen, ha ott ténylegesen történt valódi digitális és érdemi transzformáció), hogy egy új kulturális forradalom felé közeledünk. És ezt nem az erőszakos értelemben kell érteni. Inkább arra a hatalmas változásra kell gondolni, melyet a társadalom a távmunka által okozott fent említett állandó változások eredményeként fog majd megtapasztalni.
A Lindy-effektus értéke egy átmeneti társadalomban
Egy olyan társadalomban, mely nap mint nap gyorsuló változásokat él meg természetes, hogy különösen vágyunk mindenre, ami állandónak tűnik vagy marad. Azokra a dolgokra és folyamatokra, melyek az állandó normalitás érzetét nyújtják, mert úgy tűnik, hogy minden körülöttünk állandóan változik. A legtöbb ember nincs hozzászokva ahhoz a fajta kritikus gondolkodáshoz, mely szükséges ahhoz, hogy egy folyamatosan digitálisan is változó környezetben eligazodjon és „túléljen”. Valójában sokan csak azt akarják, hogy megmondják nekik, mit kell tenniük. Azt akarják, hogy az életüknek egy jól működő és olajozott „operációs rendszere” és ismerős „játékkönyve” legyen. A Lindy-effektus az a gondolat, hogy minél régebbi valami, annál hosszabb ideig fog fennmaradni majd a jövőben. Nassim Nicholas Taleb Antifragile: Things That Gain From Disorder című könyvében a „nem romlandó dolgokat” (például az információt, a szellemi munkát stb.) így határozza meg: ha egy könyv negyven éve van nyomtatásban, akkor számíthatok arra, hogy még negyven évig nyomtatásban is marad.
De – és ez a fő különbség -, ha még egy évtizedet túlél, akkor várhatóan még ötven évig ki fogják adni majd. Ez egyszerűen, szabályként alkalmazva, azt mondja ki, hogy a hosszú ideje létező dolgok másként „öregszenek”, mint az azokat előállító személyek, tulajdonképpen fordított arányban (de ők sem örök életűek, meg kell tapasztalniuk a halhatatlanság halálát). Minden év, ami „kihalásuk” nélkül telik el, megduplázza a további várható élettartamukat. Ez egyfajta stabilitást jelez. Egy tárgy értéke így arányos annak az élettartamával! Vegyük csak elő példaként Shakespeare Macbeth című darabját, 1606-ban írta, tehát körülbelül 400 éve létezik és ismerjük. A Lindy-effektus szerint további 400 évre számíthat a darab. De, ha még 100 évig fennmarad a mai korban is, akkor további 500 évig még velünk fog maradni legalább, biztos hogy előveszik és színpadra is fogják vinni majd a művet. Minél tovább marad fenn, annál hosszabb ideig lesz jelen majd a jövőben vélhetjük tehát.
Alapvetően az emberek olyan dolgokat akarnak megtanulni, melyek hosszú életűek lesznek (legalábbis ők azt vélik miközben ezeket elsajátítják). Példának okáért, mivel az információnövekedés üteme egyre nagyobbá válik, a papírkötésű könyvek elavulttá válnak. Így helyettük, a digitális vagy e-könyv jobb tudás átadási módozat lesz, pontosan azért, mert rendszeresen frissíthető az éppen aktuálisnak vélt tényekkel együtt. Az e-könyv nem biztos, hogy eredeti formájában megfelel a Lindy-törvénynek, de mivel frissíthető, meg tudja őrizni társadalmi aktualitását. Vagyis egy egyre inkább átmenetileg változó társadalomban az emberek egyszerű folyamatokra, következetességekre és kiszámítható egyszerűségre vágynak majd a fogyasztásban is.
Transzhumanizmus a digitális korban
Marc Andreesen mondta azt, hogy az írás volt a transzhumanizmus első formája. Ezt úgy értette, hogy az írás eszközt nyújtott arra, hogy eszméink és tudatunk örökké éljen. A transzhumanizmusról beszélt, mely egy olyan új irányzat, ami a technológiát a személyes képességeink fokozására használja. A teljesítményfokozó gyógyszerek és a halhatatlanságra való törekvés így gyakori példái a transzhumanista törekvéseknek. A digitális korban a mobiltelefon és a számítógép mentális protézisekké és transzhumanista fejlesztésekké váltak így. Ezek az eszközök számításokat és memóriafunkciókat végeznek, hogy az embereknek többé ne kelljen ezekkel foglalkozniuk. Ehelyett arra törekedhetnek, hogy fejlesszék önmagukat, arra összpontosíthatnak tulajdonképpen hogyan gondolkodjanak, hogyan alkossanak, és hogyan használhatják ezeket a mai digitális protéziseket, arra a célra, hogy kiterjesszék önnön kreativitásukat. A társadalomra és a kultúrára óriási lehet a mai digitális transzformáció hatása.
A növekvő számítási teljesítmény és a digitális emlékezet (memória) mellett dolgozva a korszak mindenekelőtt egy digitálisan felerősített transzhumanista forradalom kezdete is lehet. E digitális korszak erkölcsi kérdései közé tartozik, hogy igazságos vagy helyes-e, ha a diákok számára engedélyezzük a „teljesítményfokozó” számítógépek használatát az iskolai teszteken (ma ugye a ChatGPT és mesterséges intelligenciás társai korában ez már sokkal égetőbb problémát jelent). Mivel végső soron az életük minden más területén is használni fogják őket, nem lehet tenni ellene semmit (de meg kell próbálni a benne rejlő MI technológiát megzabolázni és az oktatás szolgálatába állítani).
Rendben van-e, hogy ennyire rá vagyunk utalva a mesterséges számítástechnikai teljesítményre és intelligenciára, hogy javítsuk mindennapi funkcióinkat? Milyen nem szándékolt következményei lehetnek annak, hogy a társadalmunk egyre inkább a mesterséges intelligenciára fog támaszkodni a mindennapi működésében? Átugrottuk a múlt társadalmát jelző „analóg kerítést”, és egyre nagyobb sebességgel száguldunk az elkerülhetetlen jövőnk felé. Amire számíthatunk, ha előre tekintünk, az a szinte állandó változás örvénye. Az alkalmazkodóképesség és az új dolgok kipróbálására való hajlandóság fura életmódja viszont úgy tűnik, jól fog működni majd ebben a környezetben. A hagyományos intézmények gyors összeomlása ellenére (mely elkerülhetetlen az ilyen gyors változások miatt), a jövő és az, amit ez a társadalom számára jelent, ma még fényesnek és oly távolinak tűnik. Fogadjuk el a változást, avagy a digitális kor paradigmaváltását, mert az elkerülhetetlen. A jövő ugyanis az mondja: kövess engem, hagyd a múlt holtaira, hadd temessék halottaikat!
