(Kiemelt kép: Unsplash+)
Jorge Luis Borges argentin írót lenyűgözte a „végtelen majom-teoréma” néven ismert probléma. Vagyis ha egy majom véletlenszerűen ütögetné az írógép billentyűit, akkor előbb vagy utóbb létrehozná Tolsztoj összegyűjtött műveit és minden más mesterművet, amit valaha írtak (vagy amit meg lehetett volna írni a világon az emberiség kreatív elméi által). Fél tucat majom írógéppel ellátva néhány örökkévalóság alatt a British Museum egész könyvtárát reprodukálja. Borges hozzátette: Sőt, egyetlen halhatatlan majom elég lenne. Ha a gépelés a végtelenségig folytatódna, akkor mi minden előállna: „Minden kötetbe lenne kötve. Minden: a jövő titokzatos története, Aiszkhülosztól Az egyiptomiak, annak a pontos száma, ahányszor a Gangesz vize visszatükröződött egy sólyom szárnyán, a Novalis által meg nem írt enciklopédia, álmaim és fél-álmaim 1934. augusztus 14-én, Pierre Fermat sejtésének bizonyítása bizonyítása, az Edwin Drood megíratlan fejezetei, ugyanezek a fejezetek a garamantészek nyelvére lefordítva, a Berkeley által felfedezett, de nem publikált időoaradoxon, Urizen könyve a vasról, a Stephen Dedalus születése előtti epiphaniák, amik néhány évezreddel ezelőtt értelmetlen zagyvaságok voltak, a gnósztikus Baszilidész evangéliuma, a szirének éneke, a könyvtár teljes katalógusa, és annak bizonyítása, hogy ez a katalógus pontatlan. Minden, de minden értelmes sorra vagy pontos tényre milliónyi értelmetlen zagyvaság jutna. Minden, de az egész emberiség kihalna, mielőtt még egyetlen értelmes oldal létrejönne.
A tétel, mely már legalább egy évszázada létezik, azért aggasztó, mert megkérdőjelezi, mit is jelent embernek lenni valójában. Ha valami olyasmi inspirálhat bennünket, amit ilyen könnyen lehet véletlenszerűen generálni, akkor mit jelenthet egyáltalán értelmesnek lenni? Az értelem csak egy illúzió, amit azért építünk fel, hogy boldoggá tegyük magunkat? Az elmúlt években a mesterséges intelligencia térhódítása ezt az elméleti dilemmát csak felerősítette és húsba vágó és intenzív gyakorlati kérdéssé változtatta most a ChatGPT térnyerésével. Egy olyan világban, ahol a gépek átveszik a régen kizárólag emberi munkának tartott feladatokat, mi lesz a szerepe az emberi munkának, egyáltalán szükség lesz-e még rá a jövőben? Hogyan teremtsünk olyan értéket, mely különbözik attól, amit a gépek gyorsabban és olcsóbban tudnak elvégezni? Az erre a kérdésre adható válaszok fogják alakítani ugyanis a jövőnket.
Gépek helyettesítik az embert
Az első ipari robotot, az Unimate nevű robotot 1961-ben állították üzembe a General Motors egyik szerelősorán. Azóta a robotok nagymértékben beépültek a gazdaságunkba és az ipari ágazatokban már megkerülhetetlenek. Veszélyes munkákat végeznek, mint például a bombák hatástalanítása, és prózaibbakat is, mint például a raktárak üzemeltetése és egyéb ismétlődő folyamatokat kívánó feladatok. És nehogy azt higgyük, hogy az automatizálás csak az alacsony képzettséget igénylő, mechanikus munkákra vonatkozik, a robotok a kreatív területre is behatolnak. Egy gép által írt könyvet még a Japánban a rangos Hoshi Shinichi irodalmi díjra is elfogadtak. Ma már MI-robotok adnak tanácsokat orvosoknak, filmproducereknek és zenei vezetőknek. Néhányan még dalokat is írnak.
Mégis ezek a dolgok nagyrészt a háttérben zajlottak eddig. Nagyon kevesen látunk robotokat gyárakban dolgozni, nemhogy forgatókönyveket értékelni, mammográfiákat leolvasni vagy ügyvédek számára kutatást végezni. A ChatGPT bevezetése azonban bárki számára elérhetővé teszi a mesterséges intelligencia erejét, akinek van internetkapcsolata. Ha megkérjük, hogy magyarázza el nekünk a végtelen majom tételt ezt kapjuk: egy majom, aki végtelen ideig véletlenszerűen nyomkodja a billentyűket egy írógép billentyűzetén, szinte biztosan le fog írni egy adott szöveget, például William Shakespeare összes művét majd egyszer. A tételt gyakran használják a valószínűség elmélet alapjainak illusztrációjaként. A tétel azonban valójában félrevezető, mivel annak az esélye, hogy egy majom véletlenszerűen begépeljen egy értelmes karaktersorozatot, hihetetlenül alacsony, a „végtelen” idő fogalma pedig fizikailag lehetetlen. De azért itt van ez a kínzó kérdés: a technológia ilyen ütemű fejlődésével hogyan vehetjük fel a versenyt a gépekkel?
Az automatizálás paradoxona
1900-ban az Egyesült Államokban 30 millió ember dolgozott a mezőgazdaságban, de 1990-re ez a szám 3 millió alá csökkent, miközben a népesség több mint háromszorosára nőtt. Tehát az amerikai mezőgazdaságban dolgozók 90%-a az automatizálás miatt veszítette el a munkáját. Mégis, ezek a munka nélkül maradt farmerek nem szegényedtek el. Valójában a 20. század a példátlan jólét korszaka volt. Gondoljunk csak bele: bár 1950 óta az USA-ban a munkaerő több mint kétszeresére nőtt, a munkában való részvétel aránya továbbra is minden idők legmagasabb szintjéhez közelít. Mégis, az amerikai kereskedelmi kamara nemrégiben készített jelentése szerint hatalmas munkaerőhiány van. A magasan automatizált feldolgozóipari ágazatban a becslések szerint még ha minden tapasztalt munkanélkülit alkalmaznának is, az is csak a megüresedett munkahelyek felét töltené be.
Valójában, ha a magasan automatizált területeket nézzük, általában ezek azok, ahol nagy a munkaerőhiány. Mindenhol érintőképernyőket látunk, de a kiskereskedelmi szektorban a megüresedő állások 70%-a betöltetlen marad. Ha egy feladat automatizálódik, akkor nagyrészt árucikké is válik, és olyan területen keletkezik érték, mely nem volt teljesen nyilvánvaló, amikor az emberek még alapvető dolgokkal voltak elfoglalva. Ha elmegyünk egy Apple-boltba, két dolgot fogunk észrevenni: rengeteg automatizációt és egy tengernyi kék inges alkalmazottat, akik segítenek és elmagyarázzák a dolgokat. Az érték nem tűnik el, csak máshová helyeződött át. Ennek egyik szemléletes példája a közösségi könyvesboltok virágzó piaca. Az Amazon dominanciája miatt azt gondolhatnánk, hogy a kis független könyvesboltoknak végük van, de ehelyett virágoznak. Igaz ugyan, hogy nem tudnak az Amazon kényelmével, választékával vagy áraival felvenni a versenyt, de az emberek más okokból, például az adott témában való szakértelem és a hasonló érdeklődésű emberekkel való találkozás lehetősége miatt özönlenek a kis helyi boltokba.
Az irracionális elme titkos hatalma
Antonio Damasio idegtudós olyan betegeket vizsgált, akik annak ellenére, hogy kognitív képességeik teljesen normálisak voltak, elvesztették az érzelmeik megtapasztalásának képességét. Sokan azt feltételeznék, hogy ezek az emberek érzelmek nélkül, melyek elvonták eddig a figyelmüket, most nagyszerűen tudnának tökéletes racionális döntéseket hozni. De nem így volt. Valójában egyáltalán nem tudtak döntéseket hozni. Felsorolni fel tudták a tényezőket és meg is tudták magyarázni a jelentőségüket, de nem tudtak így vagy úgy érezni velük kapcsolatban. Valójában érzelmek nélkül nem tudtak semmilyen tényleges, a döntésekhez szükséges szándékot kialakítani. Egy döntés ugyanolyan volt, mint bármelyik másik, és olyan eredményhez vezetett, mely nem is igazán érdekelte őket. Jonathan Haidt szociálpszichológus Damasio munkásságára építve alkotta meg a „társas intuicionista modell” (SIM) elméletét. Azt találta, hogy nem tudatos érveléssel, hanem tudattalan intuícióval hozunk erkölcsi ítéleteket. Haidt elméleti alapvetése két fő pilléren nyugszik. Morális ítéleteink és magyarázataink mögött az esetek többségében morális intuíciók (gyors, automatikus feldolgozási folyamatok) állnak, azaz erkölcsi érzékünk jórészt intuitív jellegű; a morális intuíciók, bár robusztus evolúciós és fejlődési korlátoknak vannak kitéve, a társas környezetre is érzékenyek, ennél fogva számottevő társas-kulturális különbségek jelenhetnek meg a morális intuíciók terén. Lényegében automatikusan érzünk valamivel kapcsolatban valamit, és aztán előállunk indokokkal, hogy miért kellene így éreznünk. Ha ezt egyszer felismerjük, világossá válik, miért van szüksége az Apple-nek annyi eladóra a boltjaiban, és miért virágoznak a független könyvesboltok. Egy mesterséges intelligencia hozzáférhet a világ összes információjához, össze tudja válogatni ezeket az ismereteket, és érthető módon tudja prezentálni is nekünk, de nem érti, hogy miért kellene törődni velük. Valójában az emberek gyakran elrejtik valódi szándékaikat, még saját maguk előtt is. Egy diák mondhatja, hogy új számítógépet szeretne az iskolai munkák elvégzéséhez, de valójában egy erősebb grafikus motort szeretne a videojátékok lejátszásához. Ugyanígy előfordulhat, hogy valaki egy bizonyos témáról szóló könyvet akar vásárolni, de valójában egy olyan közösséget áhítozik, amelyik ugyanezt az érdeklődést osztja mint ő.
A bábeli könyvtár és a szándékok gazdasága
Borges A bábeli könyvtár című elbeszélésében egy könyvtárat ír le, melyben minden lehetséges nyelv összes lehetséges szóösszetételét tartalmazó könyv megtalálható. Egy ilyen hely magában foglalna minden lehetséges tudást, de ugyanakkor teljesen haszontalan is lenne, mert a könyvek túlnyomó többsége véletlenszerű szimbólumsorokból álló halandzsa lenne. Lényegében a jelentés levezetése egyfajta kurátori feladat lenne, amit a gépek is el tudnának végezni, ha tökéletesen megértenék a szándékainkat. Az emberi motívumok azonban szinte reménytelenül bonyolultak. Olyannyira, hogy gyakran még mi magunk is nehezen értjük meg, miért akarunk valamit, és miért nem egy másikat. Vannak olyan dolgok, melyeket egy számítógép soha nem fog megtenni. A gépek soha nem fognak leszerelni egy futsal mérkőzésen, nem törik össze a szívük egy nyári románc során, és nem látják meg a gyermekeik születését. Az emberi tapasztalatok megosztásának képtelensége megnehezíti, ha nem teljesen lehetetlenné teszi, hogy a számítógépek kapcsolatba lépjenek az emberi érzelmekkel, és kikövetkeztessék, hogy ezek az érzések hogyan alakítják és szabják és értelmezik rugalmasan újra a preferenciákat egy adott kontextusban. Ezért a mesterséges intelligencia térhódítása a kognitív készségekről a szociális készségek felé való elmozdulást segíti elő. A jól fizető állásoknak ma már kevésbé van köze a tények megőrzésének vagy a számok manipulálásának képességéhez, ezekre ma már számítógépeket használunk, mint ahhoz, hogy az emberek más embereket szolgáljanak ki. Ez mélyebb együttműködést, csapatmunkát és érzelmi intelligenciát igényel. Ahhoz, hogy értelmet nyerjünk egy mesterségesen intelligens világban, egymásra kell figyelnünk, és arra, hogyan tudjuk jobban megérteni a szándékainkat. A technológia jövője így vélhetőleg mindig emberibb lesz.
