(Kiemelt kép: Unsplash+)
Még a legautentikusabb vezető is gyakran találgat, amikor döntéseket hoz. Ahogy a mesterséges intelligencia egyre inkább bekerül a főáramba, sok vezetőnek kell megtanulnia a vezetés új metódusát. Az MI-rendszerek többnyire matematikai valószínűségeket állítanak elő bizonyos eredményekre vagy ajánlásokra. A vezetők számára ez azt jelenti, hogy módosítani kell a jövővel kapcsolatos kommunikációnkat és a döntések meghozatalának módját. Ahogy a vállalatok átveszik az MI-technológiákat, a vezetőknek el kell fogadniuk a bizonytalanságot, fel kell ismerniük korlátaikat és másképp kell gondolkodniuk. A valószínűségi döntéshozatal (vagyis az alternatív kimenetel lehetőségét figyelembe vevő döntések) áll ennek az új megközelítésnek a középpontjában. Azok pedig, akik olyan vezetési stílust alkalmaznak, mely kiegészíti ezt a technológiát, versenyelőnyre tesznek szert az MI új korszakában. Akik nem így tesznek, talán soha nem fogják kihasználni a szervezetükön keresztül áramló több millió dollár értékű adatot.
Valószínűségi döntéshozatal
A determinisztikus gondolkodásmód, mely jelenleg a legtöbb vállalkozást irányítja, megpróbálja megszüntetni a bizonytalanságot. A döntéseket úgy csomagolják ki, hogy vagy helyes vagy helytelen, ki hozta meg végül azt a döntést, és hogy kell-e neki ez a szerep. A mesterséges intelligencia és a gépi tanulási (ML) modellek másfajta kérdéseket igényelnek. Nem egyszerűen mérlegelik a helyes vagy helytelen döntéseket. Az MI valószínűségi modelleken alapul, és a bizonytalanság matematikai valószínűségéről ad képet. Ha erre rárakjuk az emberi intuíciót és tapasztalatot, akkor hirtelen egy nagyon érdekes és megalapozott vitát kapunk, melynek során előre rendelkezésre állnak a cselekvőképes meglátások (szemben az utólagos adatokkal, melyeket mindannyian szoktunk boncolgatni).
Többé már nem az a kérdés, hogy ki hozta a „rossz” döntéseket”, és hogy az illetőnek kellene-e ebben a szerepben lennie. Ehelyett inkább erről van szó: ha a modell szerint nagyon valószínűtlen, hogy ilyen szintű készletre van szükségünk, miért nem ajánljuk azt? Ez lehetőséget ad arra, hogy még az esemény előtt kérdéseket tegyünk fel, gyorsabban megértsük a problémákat, és pontosítsuk a téves feltételezéseket. Ennél is nagyobb hatással van a csapatok felhatalmazására. Egyrészt az alkalmazottak többé nincsenek kiszolgáltatva egy olyan főnöknek, aki ragaszkodik ahhoz, hogy „amit én mondok, csak az érvényes”. A jó valószínűségi rendszerek segítenek a vezetőknek abban is, hogy felismerjék saját vagy csapataik elfogultságait, amikor bizonyos típusú kimeneteleket feltételeznek.
A valószínűségi döntéshozatalhoz szükséges adatok már most is átjárják a vállalkozásokat, de a többség nem használja ki teljes mértékben a bennük rejlő lehetőségeket. Nagyon kevés vállalat alkalmaz valószínűségi döntéshozatali folyamatot minden funkcióban, bár olyan területeken, mint az előrejelzés, az eszközkarbantartás és a meghibásodások előrejelzése, előrelépést tapasztalunk. Az időjárás-előrejelzés egy olyan példa a valószínűségi döntéshozatalra, melyet mindannyian ismerünk. A meterológiai előrejelzéseket a kimenetel valószínűségének függvényében adják meg. Például egy hurrikán útvonalának előrejelzésekor az előrejelzők többféle lehetséges útvonalat és kimenetelt is megadnak. Ez lehetővé teszi a vészhelyzetekre való felkészülést, és azt jelenti, hogy az egyének és a katasztrófavédelmi szolgálatok egyaránt ismerik a lehetőségek teljes skáláját, és ennek megfelelően tudnak tervezni. Ezeket az útvonalakat matematikai modellek határozzák meg, és emberi szakértők értelmezik. Hogyan tudjuk vezetőként megtenni az ugrást a valószínűségszámítás mindennapi életünkben ismert példáitól a csapatainkba és szervezeteinkbe való beágyazásáig? A válasz megtévesztően egyszerű: tegyünk fel mindig kérdéseket.
Hogyan kérdőjelezi meg a generatív mesterséges intelligencia a hitrendszereinket és alakítja a tudás jövőjét? „Aggódhatunk amiatt, hogy egy olyan mesterséges intelligencia rendszer, mely bizonytalan a célját illetően, nem lesz olyan hasznos, mint egy olyan, mely ismeri a célt, de ez a bizonytalanság egy tulajdonság, nem pedig hiba. Olyan MI-rendszerekhez vezet, melyek tisztelettudóak, melyek tisztázó információkat kérnek, és melyek idővel megpróbálják megtanulni az emberi preferenciákat.” – Stuart Russel, A mesterséges intelligencia és az irányítás problémája.
A tér tágas. Ez nem egy eleve adott tapasztalat, hanem fokozatosan adódik, ahogy felnövekszünk és jártasságot szerzünk a világban. Méretei, összetettsége és mélysége együtt terjed ki megismerésünk horizontjával. Mégis többnyire változatlannak tartjuk: általában lehatárolt, és gyakran pusztán fizikai térként jelenik meg: számunkra a tér maga az állandóság – mindahhoz képest, ami benne van és alakul. Pedig a térben nemcsak történnek dolgok, hanem a tér maga is történik: a térnek is története van. Ezt pedig a róla alkotott változó tapasztalatok és elgondolások összjátéka alakítja. Michel Serres tudományfilozófus egyenesen azt állítja, hogy „a tér a kultúra terméke, a történelem terméke, és talán nem is csak a geometriáé, hanem a teológiáké és a politikáé.” (Tillmann J. A.: Tértágítás)
A bizonytalanság elfogadása
A bizonytalanság állandó kísérőnk. Követ minket, kétségeket és kérdéseket suttogva, melyek miatt valóságunk törékenynek tűnik. Amit mi „igazságnak” szeretünk nevezni, arról egyre inkább kiderül, hogy „instabil konstrukció”. A bizonyosságra való állandó törekvésünk ellenére, néhány gondolkodótól eltekintve, ritkán állunk meg, hogy megkérdőjelezzük, vajon lehetséges-e bármiben is biztosak lenni. A bizonyosság évezredek óta a hatalmas tudatlanságunkkal való megbirkózásunk mechanizmusa. Az ismeretlentől való félelmünk arra késztetett minket, hogy bonyolult hitrendszereket építsünk ki, egy olyan állványzatot, mely megtartja azt a törékeny fogalmat, melyet úgy döntöttünk, hogy valóságunknak nevezünk. De mi történik, ha ez az állványzat megrendül?
A Nagy Kinyilatkoztató
Lépjünk be a generatív mesterséges intelligencia világába, ahol az OpenAI GPT-3-hoz és GPT-4-hez hasonló „gépi elmék” egyre jelentősebb szerepet játszanak tudásalapú társadalmunkban. A tömegek kezébe kerülve ezek a mesterséges intelligencia modellek bebizonyították, hogy képesek olyan emberhez hasonló szöveget generálni, mely annyira meggyőző, hogy azt a legjobb mesterséges intelligencia szövegdetektorok gyakran nem tudják felismerni. És miközben hozzájárulnak a nyilvános vitákhoz, diskurzusokat gerjesztenek, és arra ösztönöznek minket, hogy megkérdőjelezzük mélyen őrzött meggyőződéseinket, egyben feltárják a mögöttes struktúrákat is, melyek gyengéden fenntartják a társadalmi stabilitást természetünk változékonyságával szemben. Az emberi kollektív tudás összegének koncentrálásával a mesterséges intelligencia felfedi, hogy milyen hatalmas a kollektív tudatlanságunk, leleplezve a rendszereink törékenységét, melyek nem rendelkeznek olyan bizonyítékokkal, melyek elég erősek ahhoz, hogy racionálisan alátámasszák a meggyőződéseink többségét. Hogyan kell helytállnunk a gyors átalakulás e fontos pillanatában?
Élet az ismeretlennel
Természetes reakciónk erre a felfedezésre a szorongás lehet. Az ismeretlentől való félelem helyett azonban értelmezhetnénk ezt úgy is, mint egy lehetőséget arra, hogy „kiváló fajként” fejlődjünk. A múltban a megmagyarázhatatlan forrásokból származó, hirtelen világosságot hozó kinyilatkoztatások a mitológiai és vallási hagyományok egyik alapelemei voltak, amelyek „bizonyítékot” szolgáltattak a valóságot az emberi felfogóképességen túlról befolyásoló erőkről. Látomások és csodák sokasága nyújtott útmutatást az emberiség fogantatásától kezdve a jövőbeli Armageddon részletes megszervezéséig.
A mesterséges intelligencia ma azt teszi, amit a tudásrendszerek mindig is tettek: megmutatja nekünk, hogy nem csak hogy nem baj, ha együtt élünk a bizonytalansággal, de ez létünk alapvető része. Válaszul arra van szükségünk, hogy elfogadjuk a kihívást, hogy összeegyeztetjük tudatlanságunk egyre növekvő kinyilatkoztatását azzal az eredendő szükséglettel, hogy olyan hitrendszereket építsünk fel, melyek lehetővé teszik az egyének és a társadalmak működését. Ha „az egyetlen bizonyosság a változás” koncepciója paradoxonként hangzik, akkor jó úton járunk valódi természetünk felfedezése felé. Eszközkészítők vagyunk, és a mesterséges intelligencia talán a legjelentősebb eszköz, melyet eddig feltaláltunk (egy olyan kiterjesztés, mely növeli azon képességünket, hogy fizikai korlátainkon és szilárdan tartott, de kevéssé bizonyított hiedelmeinken túlmutatóan gondolkodjunk). Hogy hogyan kezeljük ezt, és ami a legfontosabb, milyen célokra alkalmazzuk ezt az eszközt, ezek alapvető kérdésekként merülnek fel előttünk.
„A tér kétségkívül nem merő geometria és mérték, hanem kultúra és történelem, elgondolás és alakítás is. Minden kornak és kultúrának sajátos térfelfogása van. Változandósága, történetisége miatt egyik sem végérvényes, hanem alakítható: a tér zsugorítható és a tér tágítható is.” (Tillmann J. A.: Tértágítás)
Hiedelmeink újragondolása
Talán a legfontosabb, hogy kezdjük felismerni, hogy a mesterséges intelligencia nem csak egy újabb eszköz az okos eszköztárunkban (hanem egy tükör, amely tükrözi összetettségünket, bizonytalanságainkat és ellentmondásainkat). Nemcsak egyénileg, hanem kollektíven is tökéletlen és folyamatosan „önbizalom-hiányos fajként” mutat meg minket. Ahogy egyre mélyebben integráljuk a mesterséges intelligenciát mindennapi életünkbe, lehetőségünk nyílik arra, hogy ezt a tükröt arra használjuk, hogy kritikusabban megvizsgáljuk önmagunkat. Mi az, amit kérnünk kellene, hogy feltáruljon előttünk önmagunkról?
Az általunk feltett kérdések és a mesterséges intelligenciával táplált adatok többet árulnak el rólunk, mint gondolnánk. A mesterséges intelligencia pedig soha nem látott mélységet, szélességet, sebességet és előrejelzési pontosságot tesz lehetővé önreflexióinkban. Az, hogy hogyan használjuk a mesterséges intelligenciát, milyen etikai határokat szabunk neki, és a belőle nyert felismerések meghatározzák az önmagunkról és a minket körülvevő világról alkotott képünket. Természetes, hogy rögtön a végére akarunk ugrani ennek a kinyilatkoztatásnak. Ez ugyanolyan veszélyes, mintha bele akarnánk pillantani, hogy a „Schrödinger-macskája” hogy érzi magát a dobozában.
A mesterséges intelligencia etikai paradoxona
A mesterséges intelligencia folyamatos fejlődésével az etikai megfontolások egyre fontosabbá válnak. Élénk vita zajlik a mesterséges intelligencia erkölcsi vonatkozásairól, a magánélet védelmével kapcsolatos aggályoktól a szellemi tulajdon természetéig, a munkahelyek kiszorításának veszélyétől a társadalmi előítéletek megerősítésében vagy megkérdőjelezésében játszott szerepéig. A kialakuló viták azonban nem váratlanok, és csak egy újabb jele annak, hogy a hitrendszerünk fejlődik. A mesterséges intelligencia arra kényszerít minket, hogy megfogalmazzuk értékeinket és elveinket, megvizsgáljuk előítéleteinket és tudatlanságunkat, és ami talán a legfontosabb, szembesüljünk tetteink következményeivel.
Fontos lenne hangsúlyozni, hogy történelmileg az emberi rendszerek legnagyobb bizonyossági ígéretei a demagógok és zsarnoki rendszerek által kedvelt kifinomult retorikában rejlenek. A legkevesebb bizonyítékkal rendelkezőknek van a legnagyobb érdekük abban, hogy bizonyosságot jósoljanak arról, amiben senki sem lehet biztos. Itt a vakfoltoknak megfelelően kell kitöltenetek az üres helyeket. Halljuk a nyávogást a doboz belsejéből?
„Még akkor is, ha történetesen éppen szűkülni látszik, amikor különféle összetételű ködfüggönyök ereszkednek le és korlátozzák a kilátást. A közeli elkezd mindent betölteni és a távoli elhomályosul. A lokális érvényű univerzálisnak mutatja magát, és a közös szemhatár egy falusi futballista látókörére kezd szűkülni. Ilyenkor érdemes tekintetbe venni azt, amire Seneca emlékeztet egyik levelében; arra, hogy nem egy zúg számára születtünk. Indokolt továbbá keresni azokat a lehetőségeket, amelyekkel a tér tágítható: kutatni a térre vonatkozó ismereteket, reflektálni a tapasztalatokra és elmélyíteni a belátásokat. Gyakorolni a túllépést a lehatároltságokon, a látási és gondolkodási konvenciókon.” (Tillmann J. A.: Tértágítás)
A bizonytalanság elve
Akárcsak a kvantumfizikában Heisenberg bizonytalansági elve, a mesterséges intelligenciában is van egy eredendő bizonytalanság. Nem tudjuk tökéletesen megjósolni, hogyan fog viselkedni egy mesterséges intelligenciamodell, milyen következtetéseket fog levonni, vagy milyen hatással lesz a társadalmunkra. Ez a bizonytalanság nyugtalanító lehet, de egyben a tanulás és a növekedés erőteljes katalizátora is. Arra késztet minket, hogy alkalmazkodjunk, fejlődjünk, és nyitottak maradjunk az új lehetőségekre. Szeretne egy dobozt, mely minden lehetséges kérdésre pontos válaszokkal van tele? Mi van akkor, ha a probléma (ahogyan azt a kollektív intelligencia problémamegoldó műhelyeiben gyakran tapasztaljuk, ahol egynél több ember vesz részt) nem a helyes válasz megtalálása, hanem a helyes kérdés feltevése jelenti a problémát? Veszélyes feltételezés, ha azt gondoljuk, hogy amit igazán akarunk, az egy olyan probléma megoldása, amiről nem is tudjuk, hogy van. Ahogy a közmondás is mondja, „egy kalapácsnak minden probléma úgy néz ki, mint egy kiálló szög”.
Navigáció egy mesterséges intelligencia által vezérelt világban
„A stratégiai komplexitás sűrűjében találjuk magunkat, amelyet a bizonytalanság sűrű köde vesz körül.” – Nick Bostrom, Superintelligencia: Utak, veszélyek, stratégiák.
Szeretnénk feltételezni, hogy a szuper-intelligencia felé vezető úton a biztonság a legfontosabb. Ha azonban a mesterséges intelligenciához való hozzáállásunkat „fegyverkezési versenynek” tekintjük, akkor a haladás iránti vak törekvés minden biztonsági és etikai megfontolást felülír. Az egzisztenciális sietségről meggyőződött emberekkel szemben maguk az istenek is hiába küzdenek. Miközben mindannyian egyetértünk abban, hogy a mesterséges intelligenciát nem szabad vákuumban fejleszteni, kihívást jelent, hogy a különböző szempontok alapján irányítsuk, hogy biztosítsuk az előnyök széles körű elosztását és a kockázatok mérséklését. Olyan kutatók, mint Nick Bostrom és Eliezer Yudkowsky élen járnak az ebbe az irányba tett erőfeszítésekben, hangsúlyozva annak fontosságát, hogy az MI fejlesztését az emberi értékekhez igazítsuk. Sajnos úgy tűnik, hogy az emberi értékek nem annyira univerzálisak, mint szeretnénk. Az emberi értékek fogalmát egészen másképp határozhatják meg azokon a helyeken, ahol ma mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatásokat végeznek.
„Tudásunk a világról jórészt közvetített. Ez emberi adottságunkból fakadó természetes képességek mellett, mint amilyenek a hangok, a beszéd, a gesztusok, egyre inkább technikai médiumok révén történik. Ezek aránya és jelentősége az életterületek differenciálódásából és a technológiai fejlesztésekből adódóan folyvást növekszik. A mediatizált észlelésben nemcsak a közvetítő, hanem a kultúra is meghatározó. Ennek klasszikus példáját Marshall McLuhan hozza föl A Gutenberg-galaxisban, ahol is angol antropológusokat idéz, akik az ’50-es években Közép-Afrikában egy filmvetítés során azt tapasztalták, hogy a nézők a kisfilm egyik részletét, egy tyúk felbukkanását észlelték, semmi mást; a filmet egészét végképp nem. Az egész érzékelése máshol sem problémátlan, és nemcsak mediális tekintetben. Úgy tűnik, a közép-európai kultúrák is észlelési nehézségekkel küzdenek. A közelmúltban nyilvánvalóvá vált, hogy a hosszú ideje ható tényezők, a történelem mélyebb rétegei meghatározóak, az észlelés tekintetében is (Tillmann J. A,: Térérzék az Időkerék táján. Az észlelés magyar minősége )
A jövő útjainak kijelölése
Az emberi gondolkodás fejlődésének új korszakába léptünk, és kihívásokban nincs hiány. Mielőtt azonban nekilátnánk, bölcsen tennénk, ha biztosítanánk, hogy helyesen azonosítjuk és megfogalmazzuk őket. Sürgősen szükségünk van jól körülhatárolt problémákra, ha ki akarjuk használni a feltörekvő technológiák előnyeit. A mesterséges intelligencia képes forradalmasítani mindent az egészségügytől kezdve az oktatáson át az egymással való érintkezésünk módjáig. Javíthatja az emberiséggel kapcsolatos tapasztalatainkat, és nagymértékben csökkentheti az általunk létrehozott problémák miatti nehézségek számát, miközben más, megoldani szándékozott problémákat próbálunk megoldani. Arra is rákényszerít, hogy szembenézzünk létezésünk valóságával, és újraértelmezzük, mit jelent embernek lenni. Tehát, arra törekedve, hogy a lehető legtöbbet hozzuk ki a mesterséges intelligencia gyors fejlődéséből, tartsuk nyitva az elménket, erős legyen az etikánk és rugalmas a hitrendszerünk. Sokat nyerhetünk azzal, ha gondolkodásunkat és érvelésünket kiegészítjük a mesterséges intelligenciával.
Végül is, bármennyire is zavaró lehet a bizonytalanság, ez a felfedezés, az innováció és a haladás szülőhelye is. A legjobb módja a bizonytalanság megközelítésének az lenne, ha nem próbálnánk meg legyőzni, hanem inkább elérnénk egy olyan komfortos szintet, ahol elfogadhatónak és hasznosnak találjuk. A kérdés azonban továbbra is fennáll: készen állunk-e arra, hogy a bizonyosság ősi hajszolásától a valószínűség pragmatikusabb jövőbeli lehetőségeire váltsunk?
