A nyáron egy magashegyi túrán vettem részt az Alpokban. A célom a Dolomitokat látni a naplementében – és a saját határaim feszegetése volt. Még soha nem másztam ilyen magasságban.
Egy kis számmisztika, csak a riporting miatt: 12 Ember, 5nap, 85 km, 2500m magasságtól, 5000m le/5000m fel, 3.5Euro/3perc zuhanyzásért.
Gyakorlott túrázóként az elején úgy gondoltam, hogy a kisujjamból kirázom ezt a túrát is. Az első nap 9km-en 1500m mentünk felfele 30 fokos melegben, 7kg-os hátizsákkal. Körülbelül a felénél azt éreztem, hogy nem tudok tovább menni, annyira megerőltető volt a levegővétel. A csapatból hárman a hátizsákom tartalmát szétosztották és csak így tudtam a szállásunkként szolgáló menedékházig felmászni. A Dolomitok csipkés fodrainak közeli gyönyörű látványa fogadott fent, naplementére érkeztünk, csodálatosan sárgában-vörösben világította meg a félelmetes sziklákat.
A kitűzött céljaim közül a naplementében úszó Dolomitok megcsodálása tehát megvolt. De a határaim feszegetése eléggé fenyegetően alakult. A csapat többi tagja gyakorló magashegyi mászó volt, nem egy ligában játszottunk. A túra vezetője az első nap megmérettetése után segített a vacsoránál, hogy a kezdeti demotiváltságomon túllendüljek, mivel már többször másztunk együtt és ő tisztában volt képességeimmel. Én ugyanakkor pillanatnyilag teljesen megkérdőjeleztem ezeket a képességeket magammal kapcsolatosan és csak az járt a fejemben, hogy nem fogom tudni megcsinálni a túrát. A „hegyi beszéd” nagyon jól időzítve jött a vezetőtől, mert másnap olyan energiákkal indultam neki a felfele vezető útnak, hogy tudtam, hogy képes vagyok megcsinálni.
A hegygerincen menni, úgy, hogy mind a két oldalon meredek szakadék tátongott alattunk nagy koncentrációt igényelt, egymást segítve mászóvasakon, néhol kifeszített drótkötél segítette utunkat. Volt egy olyan helyszín, ahol nagyon szűk volt az ösvény, hibáztam, lenéztem a szakadékba, teljesen lefagytam a mélységtől, leültem a fenekemre és mint egy menni nem tudó kisbaba kúszni kezdtem, hogy azon a ponton túl tudjak lendülni és folytatni tudjam az utat. A harmadik napon az egyik csaptársunk térde lesérült a sok meredek lefele meneteléstől és utána sokkal lassabban tudott haladni, a hátizsákja tartalmát szétosztottuk néhányan, annak érdekében, hogy a lábát tehermentesítsük. Egy túra során mindenki tisztában van azzal a ténnyel, hogyha nem viselkedünk egy csapatként, segítve bármiben a másikat amikor szüksége van, akkor még egy kisebb negatív következmény is kihatással lesz a túrán résztvevők mindegyik szereplőjére.
Az egész út mesébe illő, felejthetetlen élmény és látvány volt, ahol a komoly fizikai megterheléstől halmozottan kijöttek az emberi jellemek. Nem voltak álarcok, manipulációk, nem voltak alibiző „hangosan dolgozók”. Mindenki a valós arcát mutatta egyénenként és a csapat tagjaként is.
A határaim feszegetése közben arra jutottam: érdekes párhuzamokat találhatunk a hegymászás és a vezetői képességek között. A hegymászás az egyik legcsodálatosabb kihívás szerintem, amely ember és természet közötti találkozásban valósul meg, míg a vezetői képességek az emberi interakciók és cselekvések irányításával kapcsolódik. Ahogyan a hegymászók tervezik útvonalukat a hegyen, a vezetők is tervezik a cég vagy szervezet hosszú távú céljait. Mindkét esetben fontos a csapatmunka és az emberek motiválása is. A hegymászók segítik és támogatják egymást az út során, ugyanúgy, ahogyan egy vezető inspirálja és támogatja a csapatát a munkahelyen. A vezetői készségek, mint például a kommunikáció, a konfliktuskezelés és a döntéshozatal, a hegymászás során is fejleszthetők. A vezetőknek gyakran szükségük van az adaptációra és a gyors helyzetfelismerésre, amelyek kulcsfontosságúak a hegyek közötti navigálás során is.
Mindkét tevékenység szükségessé teszi a célkitűzés, a rugalmasság, a kommunikáció, a csapatmunka, a kitartás és az összeszedettség, valamint a felelősségvállalás képességeit. Mindez rávilágít arra, hogy a vezetés egyfajta “mentális hegymászás” lehet, amely során a vezetőnek magas szintű szakértelemmel és emberi kvalitásokkal kell rendelkeznie ahhoz, hogy a csúcsra vezesse csapatát.
