Az Alaszka állam fővárosában, a közel háromszázezres Anchorage-ben székelő Far North Fiber projekt és a finnországi Cinia vállalat célja merész: 14,5 ezer kilométer hosszú tengeralatti kábellel kívánják összekötni Európát Ázsiával. Az új összeköttetés nyugodtabb, békésebb területekre irányítja át az internetes adatforgalmat.
Az arktikus régióban kiépítendő rendszerre azért van szükség, mert a kritikus információk szempontjából, geopolitikai okok miatt az eddigi megoldások már kevésbé biztonságosak, jóval sebezhetőbbek mint voltak eddig.
Miért aggódjunk, miért bizakodjunk?
A hír egyrészt bizakodásra ad okot, másrészt – még inkább – szomorú. Azért szomorú, mert az éghajlatváltozás miatt drámai mértékben olvad az északi-sarkvidéki jégtakaró, és a folyamat annyira felgyorsult, hogy visszafordíthatatlannak tűnik. A bizakodás oka, hogy a megváltozott körülmények, a jóval kevesebb jég miatt új útvonalak nyílhatnak meg az Arktisz-óceán mélyén, és eddig elképzelhetetlennek hitt helyeken fektethetők le kábelek.
És amiért szintén bizakodhatunk: minél több az útvonal, annál jobb, mivel az eddigi vízalatti infrastruktúrát egyre több támadás éri. 2023-ban a Balti-tenger mélyén lévő gáz- és telekommunikációs kábelek súlyosan megsérültek, a károkozással kínai hajót gyanúsítanak. A Vörös-tenger adatkábeleit az Irán által támogatott jemeni húszi lázadók támadják, és az anarchiába süllyedt ország kormánya folyamatosan figyelmeztet a veszélyre. Az erőszakos események tavaly októberben jutottak el komoly fenyegetésig. Adalékként:
az Európa és Ázsia közötti adatforgalom több mint kilencven százaléka a Vörös-tengeren bonyolódik.
Tehát bőven van ok az aggodalomra, és lehetőség is az alternatív útvonal kidolgozására, főleg hogy eleve nem jó, ha a forgalom csak egy útvonalon halad. A kritikus ellenőrzési pontok a messzi északon viszont kiválthatók.
A Vörös-tengeren több kábel koncentrációjáról van szó, és fennáll a kockázat, hogy a terület szűk keresztmetszetté válik. A diverzifikáció iránt tehát nemcsak a kereslet nő, hanem a nemzetközi nyomás is, hogy minél előbb megvalósuljon egy (vagy több) jóval biztonságosabb alternatíva.
Mi van, ha meghibásodik a kábel?
Az új kábelrendszer Norvégia és Finnország északi részéről, illetve Nyugat-Írországból indul majd, Izland és Grönland mellett halad el, aztán az Északnyugat-átjárón, Kanadát és az Egyesült Államokat, Alaszkát érintve jut el Japánig. A hajózást ellehetetlenítő többrétegű tengeri jégtakaró miatt pár évtizede még scifinek, néhány éve már „csak” elképzelhetetlennek tűnt volna az ötlet. A globális felmelegedéssel azonban gyorsan változik a helyzet, az arktikus jégtakaró négyszer nagyobb tempóban olvad, mint máshol.
Évtizedenként közel tizenhárom százalékkal (!) zsugorodik a jégtakaró, így a nyári olvadások már lehetővé teszik a kábeltelepítést, míg a téli fagy korlátozza a fennakadásokat.
A megváltozott időjárás miatt a kábelek biztonságosan lefektethetők, elég idő is van a munkálatokra, a jégtakaró pedig az év nagy részében tökéletes védelmet jelent az ember okozta fenyegetések elől, például a gondatlanul ledobott hajóhorgonyok vagy az abszolút gondosan előkészített szabotázsakciókkal szemben.
A tengeri kutatások, felmérések végeztével, a Nokia leányvállalata, az Alcatel Submarine Networks (azaz tengeralatti hálózatok) megkezdi az alkatrészek gyártását, és a 2027-es üzembehelyezésig végeznek vele.
Az Európai Uniónak már a legelején tetszett az ötlet, a projektet a CEF (Connecting Europe Facility) Digital, az Unión belüli legnagyobb digitális hálózatfinanszírozási lehetőség keretében huszonhárommillió euróval támogatják.
Az új útvonal összecseng az elképzelésekkel, az Európai Bizottság ugyanis nemrég hívta fel a tagországok kormányainak figyelmét a tengeralatti hálózatok fokozottabb biztonságára, stratégiai hiányosságokat pótló új kábelprojektek szükségességére.
A Far North Digital vezetősége viszont a globális geopolitikai helyzet miatt, az eddiginél több kormányzati részvételt, az Egyesült Államok és Kanada egyértelmű és „hangosabb” támogatását szeretné, mert „mivel nagyon nehéz kivitelezni, a kutya sem akar a jég alatt eltörni, elvágni egy kábelt.”
Pro és kontra
A rövidebb útvonal miatt alacsonyabb a késleltetés, azaz gyorsabb az adattovábbítás, ami komoly előny, ám az Arktisz-óceánban való üzemeltetés jóval nagyobb kihívásokkal jár és drágább is a Vörös-tengernél. A jég tényleg tökéletes a védelemre, meghibásodás esetén viszont a javítási munkákat is megnehezíti.
Ha gond van, évszaktól függően, hetekig-hónapokig eltarthat, amíg orvosolni tudják.
Problémás lehet az is, amikor a lebegő jég sekélyebb vizekre ér, és felsérti a tengerfeneket. Alaszkában tavaly már történt hosszabb kimaradás emiatt, miután egy tengeralatti száloptikás vezetéket elszakítottak a sarkvidéki jégdarabok. Az esetleges veszélyforrások miatt úgy tervezik a kábelt, hogy hiba esetén át tudják irányítani a forgalmat.
Az egymilliárd eurós költség messze meghaladja a többi potenciális útvonal költségvetését.
Az Atlanti-óceán alatti 250, a csendes-óceáni 320 millió euró lenne. A magas ár miatt többen – esetleges befektetők – elbizonytalanodhatnak. Technikailag kivitelezhető ugyan, de a kereskedelmi szempontok még fontosabbak, és csak azért, mert más rendszerekkel összehasonlítva, a kábel útvonala egyedi, még nem kellene ekkora összeget fizetni érte – érvelnek egyesek.
Szerencsére a potenciális fogyasztók, így a nemzetközi adatkapcsolatok védelmi és biztonsági okok miatti diverzifikációját, biztonságosabb útvonalakat kereső Big Tech is a támogatók között van.
Ha a projekt megvalósul, egyre többen érdeklődhetnek az Északi-sarkvidék egyre nyíltabb vizei és az Arktisz-óceán – elszomorító, de mihamarabbi realitás – első teljesen jégmentes napjai kínálta lehetőségek iránt.
(Képek: Far North Fiber Project, Wikimedia Commons)
