A generatív mesterséges intelligencia figyelemre méltó utat járt be, és olyan eszközökkel mutatott be lenyűgöző képességeket, mint a ChatGPT és a Stable Diffusion. Ezek a technológiák forradalmasították életünk és munkánk számos aspektusát, és egy izgalmas, hatalmas lehetőségekkel teli jövő előtt nyitják meg az utat. De ez még csak a kezdet.
Szaporodnak a DeepMind „utódcégei”
A közel egy évtizede a Google-hoz tartozó DeepMind az egyik legsikeresebb mesterségesintelligencia-fejlesztő cég. Sikerét látványos eredményei mellett az is bizonyítja, hogy az egykori dolgozók startupjai szintén hasítanak.
Szeptember végén ismét jelentkezik a Code #LikeABosch ötletverseny
Útakadályokat detektáló drón, vezeték nélküli hőérzékelő kocka, automatizált szellőztető rendszer – csupán néhány úttörő megoldás, melyeket az elmúlt években hoztak össze a Code #LikeABosch hackathon szemtelenül fiatal résztvevői, mindössze 48 óra leforgása alatt. A hibrid innovációs verseny idén szeptember 29-30-án várja a középiskolás és egyetemista indulókat, akik szívesen tesztelnék problémamegoldó képességüket olyan hardveres és szoftveres kihívásokban, melyekkel valós változást hozhatnak az emberek életébe. Érdemes megfontolni a személyes részvételt nemcsak a közösségi élmény, de a helyszín miatt is, a szentendrei úti Gamerland ugyanis a szünetekben is szórakoztató programok tárházát kínálja a fiatal ötletgazdáknak. Az offline regisztrációra szeptember 15-ig van lehetősége a versenyzőknek, míg az online indulók a hackathon előtti napokban is csatlakozhatnak. Innovációra fel!
1 millió dolláros startup verseny újra Budapesten
Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.
1,15 milliárd forintot vont be a STRT magánbefektetőktől
A Balogh Petya vezetésével indított STRT Holding Zrt. a tőzsdére lépést megelőzően, zártkörű tőkeemelés során 1,15 milliárd forint forrást vont be magánbefektetőktől. Ez a Magyarországon egyedülálló példa az Xtend piac történetében a legnagyobb összegű, bevezetést megelőző, intézmények részvétele nélküli tőkebevonás. A befektetők jelentős része a hazai startup ökoszisztéma kulcsfigurája.
Magyar startup siker az USA-ban
A Vespucci Partners Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. által kezelt Alap a korai magvető fázisban a Transcend H2O első és egyetlen befektetője volt. A mostani tőkebevonással sikerült exitet realizálniuk, pozitív hozammal, mindössze 3 és fél év után. Ez az eredmény kimagasló a közép-európai régióban is.
Űrtechnológia a marketingben
A BeSpatial.AI nevű magyar fejlesztésnek köszönhetően immár az űrtechnológia által nyerhető információk és a mesterséges intelligencia adatelemzései is segítenek egyes üzleti döntésekben. Hogyan alakítja át a marketingcélzást a mesterséges intelligencia? – erről szól a HolistiCRM szakértőjének elemzése.
A szintetikus adatok előnyei és hátrányai
A gépi úton generált adathalmazok javíthatják a mesterséges intelligencia adatvédelmét és reprezentációját, ha a kutatók megtalálják a megfelelő egyensúlyt a pontosság és a hamisítás között.
A jövő körkörös és fenntartható
A jövőre tekintve egyre fontosabb lesz a mesterséges intelligencia alkalmazása a környezeti kihívások kezelésében, egyre kevésbé pedig a vállalati profit növelésében. Az MI elengedhetetlen egy fenntarthatóbb jövő megteremtéséhez.
MI-buborékban élve
Sokan a mesterséges intelligencia boomot csak egy újabb hóbortnak tekintik. Most már mindenhol ez a divat, és a hírügynökségek őrült tempóban adagolják a technológiáról szóló vadabbnál vadabb elképzeléseket.
A LinkedIn és a mesterséges intelligencia ördöge
A LinkedIn használata kulcsfontosságú, ha folyamatosan új lehetőségek után kutat. A közösségi hálózat többször is úgy maradt fenn, hogy az alapoktól kezdve újjáépítette magát. Most a ChatGPT-szerű „kopilótákkal” kívánja segíteni a felhasználókat.
Fenntartható jövő: Hogyan segítheti a mesterséges intelligencia a fejlődést?
A mesterséges intelligencia fejlődése a közelmúlt emberi történelmének egyik legfontosabb eseménye. Hogy mi lesz a végeredménye, az még nem derült ki. Egy olyan pillanatban, amikor sokan inkább fenyegetőnek, mint hasznosnak látják látványos térhódítását, a kutatók és innovátorok világszerte egyre növekvő koalíciója igyekszik meggyőződni arról, hogy ennek épp az ellenkezője lehet a helyzet.