A közösségi csatornáink egyáltalán nem hasonlítanak a tényleges életünkre. Tökéletesen szűrt fotók, szellemes anekdoták, politikai eszmefuttatások: ez az a műsor, amit akkor adunk elő, amikor tudjuk, hogy közönségünk van. De vajon a reflektorfény állandó ragyogása megváltoztatja a táncot? A közösségi média állandó megfigyelés alá helyezett minket, mint az állatokat az üvegkalitkában. És mint az éhes páviánok, akik aprólékosan ápolják egymást, úgy ápoljuk online személyiségünket, éberen figyelve minden hibára vagy sebezhető pillanatra.
A mesterséges intelligencia és a nyílt forráskód kérdése
A generatív mesterséges intelligencia, melyet olyan korszerű modellek hajtanak, mint a GPT és a Claude az innováció és az átalakulás új korszakát nyitotta meg. Ezek az MI-rendszerek figyelemre méltó képességgel rendelkeznek az emberhez hasonló szövegek generálására, forradalmasítva a különböző iparágakat a tartalomkészítéstől a virtuális asszisztensekig. Azonban, mint minden úttörő technológiánál, itt is vannak mélyreható kérdések, melyek figyelmet követelnek. A nyílt forráskód és zárt rendszer dilemmája és a centralizáció vs. decentralizáció problémája.
A mesterséges intelligencia poétikája
A kritikusok szeretik azzal vádolni a nekik nem tetsző művészetet, hogy az giccs vagy hamisítvány. Mindenki számára, aki először próbálkozik a generatív mesterséges intelligenciával, az a koncepció, hogy egy gép néhány kétértelmű szó alapján kiváló minőségű képet készít majd, és ez így ma még „fekete mágia”. Hogyan lehet ezt a tevékenységet valaha is kreatív cselekedetnek tekinteni? A válasz egyszerű: nem az a kreatív, amit létrehoz, hanem a folyamat és a végeredmény mögötti elképzelések.