A dugong az emlősök osztályának a tengeritehenek rendjébe, azon belül a dugongfélék családjába tartozó faj. A tengeriteheneket rajta kívül még az „unokatestvér” lamantin vagy karibi manátusz képviseli.
Az erősen lecsökkent állományú állatfaj, a dugong hazája Kelet-Afrika, Ázsia, Ausztrália és Új-Guinea trópusi partvidéke, míg a manátusz az Egyesült Államok déli részétől Amazóniáig, főként a Karib-tengerben és környékén fordul elő. Magányos állat, bár néha kisebb csordákban él, legfőbb tápláléka a tengeri fű, amiből akár negyven kilót is megehet, ha jobb napja van.
A dugongok körülbelül ötvenöt évig élnek.
De kik és mik is azok a szirének?
Az állat hossza három-négy méter, tömege 250-900 kilogramm, a kifejlett változat bálnaszerű, áramvonalas teste huszonöt liter olajat tartalmaz. Bőre vastag és szívós, színe változatos, a szürkésfehértől a barnáig terjedhet.
Első ránézésre a cetekre, különösen a bálnákra emlékeztetnek, ami csak a véletlen – pontosabban a Richard Dawkins által „vak órásmesternek” nevezett evolúció, pontosabban a konvergens evolúció – műve: hasonló életkörülmények távoli rokon fajoknál hasonló testalkatot eredményezhetnek. A párhuzamot ezúttal a vízi életforma adja.
A sziréneket régebben, a 18. és a 19. században a cetek közé is sorolták, növényevő cetekként különböztették meg őket. Csak a későbbi anatómiai, majd molekuláris biológiai vizsgálatok erősítették meg, hogy az ormányosok (például az elefánt) és a szirtiborz-félék, és nem a cetek rokonai.
Nagy a fejük, arcuk hosszúkás és hasított, egész testükön csak a pofa környékén van némi szőr. A hímek agyarszerű két méretes metszőfoga áttör a felső ajkakon, fura látványt nyújtva. Nincs fülkagylójuk; kerek, evezőszerű első végtagjaikon pedig nincsenek körmök. A vizet farkuk le- és felcsapkodásával hajtják.
Tényleg különleges állatok.
Maputo-öböl, Mozambik
A tengeri fű a sekély partmenti vizeket megvilágító napfénytől függ. Ausztráliában a széles és valóban jól megvilágított kontinentális talapzaton rengeteg van belőlük, jól is érzik ott magukat a dugong-populációk, így cseppet sem meglepő módon, a déli kontinensen van a legtöbb belőlük.
„Dugong-főváros” – jelentette ki a hatalmas földrész-országról Helen Marsh, az ausztrál James Cook Queensland Egyetem tengeritehén-szakértője.
Kelet-Afrikában szintén kiterjedt partmenti állat-élőhelyek vannak, és szinte biztosak lehetünk benne: egykor ugyanannyi dugong élhetett ott, mint Ausztráliában, a parti fejlesztések és a szennyeződés azonban rengeteg tengeri füvet elpusztított.
A halászathoz használt eszközök, például a kopoltyúhálók szintén veszélyeztetik a dugongokat. Beléjük akadnak, megfulladnak. Mivel lassan szaporodnak – három-négyévente születik egy-egy baba –, lassan is heverik ki a veszteségeket, ezért a kelet-afrikai populáció nemcsak egyszerűen, hanem kritikusan veszélyeztetett.
A legnagyobb ottani populáció egy mozambiki nemzeti park védett vizeiben él, kisebb csoportok Dél-Szomáliától a dél-mozambiki Maputo-öbölig előfordulnak, bár az öbölben legutoljára a 2000-es évek elején látták élő példányt, és akkor is csak egyet-kettőt.
Drónok és MI a tengeri tehenek legjobb barátai
A technológiai fejlődés – hurráoptimizmus nélkül: mint oly sok minden máson, így – a dugongokon is segíthet.
2020-ban a Göteborg Egyetem mozambiki kutatója, Damboia Cossa kereskedelmi forgalomban beszerezhető légi drónokat arra alkalmazott, hogy ne az állatokat, hanem az általuk használt/hátrahagyott jellegzetes táplálkozási útvonalakat, vízi ösvényeket figyeljék.
2020-ban, hat hónap alatt tizenkét drónrepülést hajtottak végre apálykor, amikor a Maputo-öböl tengerifű-ágyait könnyű lefényképezni.
A többezer képet gépitanulás-modell dolgozta fel, magát a modellt Cossa tanította be. Tavaly aztán jó hírekkel jelentkezett: csomó ösvényt láttak, az állatok pedig még mindig ugyanoda járnak, ugyanazt a füvet eszik. Egyelőre sajnos nincs még az utak számát dugongszámra konvertáló módszer, de a kutató szerint tizen-húszan is táplálkozhatnak a Maputo-öbölben.
Cossa azt is észlelte, hogy a kedvenc tengerifű-rétjeik gyakran veszélyesen közel vannak a kopoltyúhálókhoz. Az átfedések részletei viszont segíthetnek a halászat idejével és helyével kapcsolatos korlátozásokra vonatkozó vadgazdálkodási döntések meghozásában.
A kutató terve adatainak megosztása a helyi közösséggel, mert fel akarja hívni a figyelmüket a dugongokra, és meg szeretne hívni halászokat, hogy vegyenek részt a jövőbeli felmérésekben, majd találjanak ki biztonságosabb halászati módszereket. Ahogy a svéd kutató kijelentette:
„Gyerünk, mentsük meg a néhány megmaradt dugongot!”
(Képek: Flickr, Wallpaper Flare, Rawpixel)
