A mesterséges intelligencia korszaka dezinformációk, mély hamisítványok és „hallucinált tények” áradatát ígéri. A pszichológusok még csak most kezdenek megbirkózni a következményekkel. 2016-ban egy úgynevezett „igazság utáni” világ alakult ki, ahol az objektív tényeknek látszólag kisebb súlya van, mint a személyes meggyőződésekre apelláló véleményeknek.
3D-látásának köszönhetően bonyolult terepeken is átmegy a négylábú robot
Amerikai kutatók négylábú robotokhoz fejlesztettek komplex látórendszert. A modell segíti a gépek tájékozódását, 3D környezetek pontosabb érzékelését. Így az eddigieknél nehezebb terepeken is képesek mozogni.
Mesterséges intelligencia és a fenntartható jövő álma
Miközben a világ az olyan globális kihívások kemény valóságával küzd, mint az éghajlatváltozás, az ökoszisztémák pusztulása és a világjárványok, az emberiség megoldásokat keres e válságok leküzdésére. A mesterséges intelligencia hatalmas lehetőséget kínál számunkra, hogy szembenézzünk ezekkel a problémákkal és tartós, fenntartható változásokat hozzunk létre – segíthet olyan ijesztő feladatok megoldásában, melyek egyébként túl bonyolultak lennének az ember számára.
Rugalmas elektronikus bőr gyorsítja fel a puha robotok érzékelését
Puha robotok fejlesztésénél komoly probléma a gép hatékony érzékelése. Skót kutatók ezeket a bonyolult feladatokat pontosan elvégző ultravékony elektronikus bőrt dolgoztak ki. A világpremiernek számító bőr a szakterületi fejlesztések új távlatait nyithatja meg.