Az Apple bejelentette, hogy jelentős mértékben bővíti európai megújulóenergia-befektetéseit. A cél, hogy csökkentse a készülékei töltéséhez és működtetéséhez kapcsolódó szén-dioxid-kibocsátást.
Betonban tárolhatják az áramot a jövő házai
Gigantikus energiatároló rendszerek épülhetnek egy teljesen hétköznapi anyag felhasználásával. A Massachusettsi Egyetem (MIT) kutatói olyan szén-cement szuperkondenzátort fejlesztettek, amellyel a betont használhatják az elektromos áram tárolására.
Kiberbiztonsági kockázatokat jelenthetnek a napelemes rendszerek
Kissé talán furcsa, de cseppet sem lehetetlen forgatókönyvet vázolt egy amerikai napelemes cég vezetője a napokban. A probléma pedig nem olyan távoli tőlünk sem, mint az Egyesült Államok földrajzi távolsága. Európában mintegy kétszáz atomerőmű teljesítményével vetekszik a napelemes rendszerek összkapacitása.
Adatközpont lesz a bezárt szénerőművekből?
Európa számos kiöregedett szén-, illetve gáztüzelésű erőművét érheti el a high-tech újjászületés – legalábbis ha a Microsofton, az Amazonon és más tech-óriásokon múlik. A megváltást az adatközpontok féktelen terjedése hozhatja el számukra.
Az MI környezetbarátabb lehet, mint hittük
A mesterséges intelligencia akár 5,4 gigatonnával is csökkentheti a széndioxid-kibocsátást a következő tíz évben. A növekvő energiaigény miatt a fenntartható adatközpontok fejlesztése halaszthatatlanná vált.
Már 2030-ban atomerőmű lehet a Holdon
A NASA felgyorsítja a Holdra tervezett nukleáris erőművi projektjét – közölte amerikai sajtóértesülésekre hivatkozva a BBC. A tervek szerint 2030-ban már működhet az áramtermelő létesítmény a Holdon.
A világ legnagyobb vízenergia-szerződését kötötte meg a Google
A Google több mint hárommilliárd dolláros áramvásárlási szerződést kötött a Brookfielddel. A megállapodás értelmében az óriáscég adatközpontjai vízerőművekből kapják majd az energiát.
Durván megdobta a kibocsátást a mesterséges intelligencia
Az ENSZ jelentése szerint a mesterséges intelligencia által okozott károsanyag-kibocsátás 150 százalékkal nőhetett a vezető technológiai cégeknél az évtized elején.
Hamarosan a mesterséges intelligencia lesz a fő energia-fogyasztó
Az év végére az MI-rendszerek adhatják az adatközpontok energia-fogyasztásának mintegy felét. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint az MI pár éven belül annyi áramot igényelhet, mint a világ egyik legfejlettebb országa.
Kibervédelmi vizsgálatot indítanak a spanyol áramkimaradás miatt
Az Ibériai-félszigetet sújtó masszív áramkimaradás után Spanyolország górcső alá vonja a villamosenergia-termelők kiberbiztonságát. Az április végi incidens padlóra küldte a közlekedést és a kommunikációs hálózatokat egyaránt Spanyolországban és Portugáliában, valamint Dél-Franciaország egyes részein is.
Mesterséges intelligencia paradoxonba ütközött az energiatermelés
Az IEA jelentése úttörő adatokat közölt napjaink egyik legsürgetőbb és legkevésbé értett energiakérdéséről. Fókuszban a mesterséges intelligencia lehetséges hatása az energia-fogyasztásra.
Az atomhulladék hozhat áttörést az energiatermelésben
Amerikai kutatók jelentős mérföldkövet értek el az energiatárolás területén. Egy olyan nukleáris akkumulátort sikerült kifejleszteniük, amely képes az atomhulladékot elektromos árammá alakítani.