(Kiemelt kép: Unsplash)
Ha van valami, ami a leglátványosabban fejlődik, az a közlekedés lehetne, de a múltbéli tendenciák egészen mást mutatnak, gondoljunk csak az elektromos gépjárművek mostoha sorsára. De feltehetjük a kérdést, hogy hol vannak a tíz évvel ezelőtt a jövőkutatók által megjósolt repülő autók? Hol vannak a szuperszonikus utasszállító repülőgépek? Az emberiség történelme során a közlekedés korlátozott maradt léptékében és hatókörében is. A gépesített szállítás bevezetése óta eltelt két évszázadban a közlekedési rendszerek kapacitása, sebessége, hatékonysága és földrajzi lefedettsége drámai mértékben javult. A közlekedési technológia fejlesztésének fő motivációja továbbra is az a cél, hogy az utasokat és az árut gyorsabban, nagyobb mennyiségben, biztonságosan és hatékonyan szállítsák. A közlekedési módok, a terminálok és a hálózatok egyaránt figyelemre méltó változásokon mentek keresztül, melyek két fontos funkcionális aspektusból érdemes megvizsgálni.
Forradalmi és evolúciós változások
A forradalmi változás az olyan új technológiára vonatkozik, melyek új piacokat és növekedési lehetőségeket teremtenek a közlekedés és a gazdaság számára. Gyakran egy meglévő közlekedési mód elavulását is jelentik, mivel az új mód jelentős költség-, kapacitás- vagy időbeli előnyökkel jár. A forradalmi változások általában ritkák, de mélyrehatóak, mivel általában teljesen új hálózatok létrehozásával járnak. Gyakran nem lehet előre jelezni őket, de lehetséges hatásukat fel lehet mérni, ha már bekövetkeznek. Bevezetésük korai szakaszában azonban az innovációban rejlő lehetőségek a legtöbbször eltúlzottak. Ez olyan technológiákba történő beruházásokhoz vezethet, melyek piaci potenciálja és jövedelmezősége igencsak korlátozott. A evolúciós változás a meglévő közlekedési technológiák és műveletek fokozatos fejlesztésére vonatkozik. Ez általában a termelékenység növekedéséhez vezet, nagyobb kapacitással, alacsonyabb költségekkel és az érintett közlekedési metódusok jobb teljesítményével. Ezek a változások lehetnek a jobb teljesítményű infrastruktúra és járművek, illetve a műveletek hatékonyabb irányítását szolgáló információs technológiák alkalmazásának az eredményei is. Az inkrementális változások extrapolálhatók, de az általuk okozott változás mértékét sokszor nehéz felmérni. Ezeket a változásokat figyelembe véve a következő megállapítások tehetők: az egyes közlekedési módokat – földrajzi és műszaki jellemzőikből adódóan – eltérő technológiák és eltérő innovációs és elterjedési sebesség jellemzi.
A közlekedési innováció tehát lehet additív és versenyképes erő, amikor egy új technológia kibővít vagy hatékonyabbá és versenyképesebbé tesz egy meglévő közlekedési metódust. Lehet romboló erő is, amikor egy új technológia egy meglévő közlekedési mód és annak üzleti modellje elavulását és megszűnését jelenti, gyakran radikális paradigmaváltás révén. Sok esetben egy régebbi technológia mégis fennmarad, mivel széles körben elterjedt, használatban van (preferenciák), és felhalmozott tőkebefektetések vagy akár szabályozások jellemzik. Ezt szokás „pályafüggőségnek” nevezni. A meglévő üzemmódhoz fűződő érdekek, különösen ha az állami tulajdonban van, szintén késleltethetik vagy akár meg is akadályozhatják véglegesen is a kívánatos technológiai paradigmaváltás elterjedését. A technológiai innováció a gyorsabb és hatékonyabb közlekedési rendszerekhez kapcsolódott mindig. Ez a folyamat tér-idő konvergenciát jelentett a legtöbbször, ahol nagyobb mennyiségű tér cserélhető ki kevesebb időért. A tér komparatív előnyeit így hatékonyabban lehetett kihasználni. A technológiai innováció a közlekedési ágazatban mindig a világgazdaság fejlődésének bizonyos szakaszaihoz kapcsolódott. A közlekedés és a gazdasági fejlődés következésképpen összefügg, mivel az egyik nem történhet meg a másik nélkül. A közlekedési ágazaton belül minden technológiai változás új gazdasági és társadalmi lehetőségekkel is jár(hat).
A közlekedés jövőjéről szóló bármilyen vitát tehát azzal a felismeréssel kell kezdeni, hogy sok olyan dolog, amit elképzelhetőnek tartanak, valószínűleg nem válik majd valósággá, különösen akkor nem, ha az extrapoláció több évtizedre nyúlik a jövőbe. Így, ahogyan a XX. század elején valaki még csak álmodni sem tudott volna arról, hogy milyen lesz a közlekedés fél évszázaddal később (a légi közlekedés és az autók elterjedése), úgy a XXI. század elején is hasonló korlátok érvényesülhetnek. Mivel azonban a huszadik században jelentős technológiai újítások történtek, és a fizika törvényeit sokkal jobban megértettük már, a jövőbeli technológiai trendek értékelése bizonyos korlátok közt, de megvalósítható már. Az új közlekedési technológiák és rendszerek társadalmi-gazdasági hatásainak értékelése azonban továbbra is bonyolult, és ritkán vezet pontos értékeléshez.
Automatizálás és információs technológiák
A kereskedelmi sugárhajtású repülőgépek, a nagysebességű vonathálózatok és a konténerek 1960-as évek végi bevezetése óta nem történt jelentős technológiai változás az utas- és áruszállítási rendszerekben, legalábbis a paradigmaváltás szempontjából. A XXI. század eleje a személygépkocsi- és tehergépkocsi-függőség korszaka, ami hajlamos volt korlátozni az alternatív szállítási módok fejlődését. Ma egy új paradigmaváltás van kialakulóban, mely valószínűleg az autó bevezetése óta a legfontosabb technológiai változást fogja kiváltani a közlekedésben. A mobilitás sebességének, hatékonyságának, biztonságának és megbízhatóságának javítását célzó információs és kommunikációs technológiák (ICT) fejlesztése a járművek és terminálok (kikötők, repülőterek, vasútállomások és elosztóközpontok) teljes vagy részleges automatizálását (vezetéstámogatás) célozza meg. Ezek a rendszerek magukban foglalhatják a meglévő módok fejlesztését, mint például az automatizált autópálya-rendszerek, vagy új módok és új átrakodási rendszerek létrehozását, mint például az automatizált járművek tömegközlekedése és az áruszállítás (automatizált terminálok). Az automatizálás továbbra is rendkívül „zavaró tényező”, mely negatív hatással lehet a foglalkoztatásra a közlekedésben és a hozzá szervesen kapcsolódó ipari ágazatokban.
A globális helymeghatározó rendszerek, az érzékelők és a mobilkommunikációs technológia elterjedése máris jelentős előnyökkel járt a jobb navigáció és a torlódások enyhítése terén. Az összekapcsolt és azonosítható eszközök hálózata, melyet általában a Dolgok Internetének (IoT) neveznek, egyre jobban kezd terjedni. Ezek az eszközök beágyazhatók a közlekedési módokba is, például a járművekbe és a konténerekbe, melyek így hatékonyabban kezelhetők és irányíthatók, ami gyakorlati támogatást nyújt a jobb útvonaltervezéshez és a kereslet előrejelzéséhez. Egy jármű így átirányítható, ha torlódás vagy zavar lép fel, és az érzékelők előrejelző elemzése és jelentései révén bármely közlekedési eszköz jobban karban is tartható. Az igény szerinti mobilitási szolgáltatások egyre inkább megjelennek, és hibrid működési modellt hoznak létre a magánjárművek között is. Az információs technológiák segítségével az autóflották valós időben kezelhetők és bérelhetők, így kevesebb járműre van szükség hasonló szintű mobilitás biztosításához. Empirikus bizonyítékok alátámasztják, hogy az ilyen rendszerek 30-50%-kal növelhetik a járművek termelékenységét.
Vezető nélküli járművek és teherautók
A vezető nélküli (automatizált) járművek az ICT közlekedésben való integrációjának további fejlődését jelentik. Városi környezetben azonban a számos figyelembe veendő biztonsági tényező miatt ez a megvalósítás inkább társadalmi, mint technikai korlátot jelent. A járművek jobb navigációja és koordinációja jelentősen csökkentheti a torlódásokat, különösen akkor, ha a szűk keresztmetszeteket a járművezetők viselkedése (hirtelen fékezés) okozza. A kevesebb baleset jelentős könnyebbséget jelent a torlódások okai tekintetében. Az automatizálási technológiának vannak más alkalmazásai is, különösen a légi közlekedésben, melyek számos biztonsági megfontolást vetnének fel. Ezért a távirányítású repülőgépeket kezdetben inkább a légi árufuvarozásban fogják majd alkalmazni. Hasonló lehetőségek vannak a tengeri szállításban is, mivel az elmúlt évtizedekben az automatizálás jelentősen csökkentette a hajók üzemeltetéséhez szükséges személyzet létszámát.
A legjelentősebb potenciált azonban az önvezető teherautók jelenthetik. A távolsági szegmens jól körülhatárolt autópályákat és stabil vezetési körülményeket használ, melyek sokkal alkalmasabbak lehetnek az automatizálásra. Ilyen körülmények között a teherautók összehangolhatják mobilitásukat konvojok (vagy szakaszok) összeállításával, ahol minden jármű szorosan követi a másikat, javítva ezzel az üzemanyag-fogyasztást. Az önvezető tehergépkocsik ismétlődő rövid távú fuvarokat is képesek kiszolgálni, például a terminálok, kikötők és vasúti pályaudvarok, valamint elosztóközpontok között. Az automatizált teherautók bevezetése valószínűleg fokozatos és útvonal specifikus lesz majd. A tehergépkocsik automatizálása olyan paradigmát hoz létre, melyben a hosszú távú fuvarozás lesz a legérzékenyebb az automatizálásra, de a hajtáslánc követelményei miatt a legkevesebb potenciált mutatja a villamosításra, de itt a hidrogén lehet a jövő egyik ígéretes megoldása.
