(Kiemelt kép: Unsplash)
Huszonöt millió euróval támogatja a Google a mesterséges intelligencia használatának elsajátítását, a készséges fejlesztését, a technológiából fakadó növekedést Európában. A bejelentett új támogatási alappal elsősorban szociális és nonprofit szervezetek céloznak majd, akik a pályázatok által segíthetnek elérni azokat, akik a képzésből a leginkább profitálhatnak majd.
Indítanak ugyanakkor a vállalatokat célzó pályázatokat is, ahol a cégek növekedését szeretnék támogatni a mesterséges intelligenciás technológiák által. Ahogy az ingyenes online elérhető MI-tanfolyamaikat is újabb 18 nyelvre fordították le.
“A kutatások azt mutatják, hogy a mesterséges intelligencia egyik hátránya, hogy súlyosbíthatja a meglévő egyenlőtlenségeket, különösen a gazdasági biztonság és a foglalkoztatás terén”
– mondta Adrian Brown, a Centre for Public Impact ügyvezető igazgatója, aki a Google mellett a nonprofit programot vezeti.
“Ez az új program Európa-szerte segíteni fogja az embereket abban, hogy fejlesszék tudásukat, készségeiket és önbizalmukat a mesterséges intelligenciával kapcsolatban, biztosítva ezzel, hogy senkit ne hagyjunk hátra.”
A Google a napokban jelentette be a mesterséges intelligenciás csevegőjének megújulását: immár Gemini néven folytatja a chatbot, a techóriás így kapcsol rá a nagy nyelvi modellek közti versenyben az OpenAI/Microsoft páros mellett.
Múlt hónapban pedig közölték: 1 milliárd dollárt fektetnek be egy London melletti adatközpont építésébe, hogy kielégítsék az internetszolgáltatások iránti növekvő keresletet a régióban. A még 2020-ban megvásárolt, 13 hektáros területen elhelyezkedő adatközpont mintegy 25 kilométerre London központjától, Waltham Cross városában épül – közölte a céget birtokló Alphabet anyavállalat.