Kiemelkedő partnereit díjazta a Siemens épületautomatizálási üzletága, amely során 10 díjat adtak át a legeredményesebb, leginnovatívabb megoldásokat megvalósító partnerek számára.
A kvantumszámítógépek kezdenek végre hasznosabbá válni
Bár a kvantumszámítógépek már bizonyítottan gyorsabbak a hagyományos számítógépeknél, a tudományos újságírók erősen eltúlozzák e technológia jelenlegi helyzetét és alkalmazását. Hogyan néznek ki a kvantumszámítógépek ma, és vajon megfelelnek-e az előfeltételezéseknek?
Nyílt forrású szoftverek fejlesztése: húsz programozóból csak egy nő
Az informatikai munkakörök nagy részét köztudottan férfiak töltik be. Egy friss amerikai tanulmányból azonban az is kiderül, hogy a fejlesztésekben még annál is kevesebb nő vesz részt, mint gondolnánk. Döbbenetesek a statisztikák: nyílt forrású szoftverprojektek részvevőinek kevesebb mint öt százaléka nő.
Sötét jövő várhat az orosz IT-szektorra
Hamarosan a második világháború utáni Németországéhoz hasonló hiányhelyzet alakulhat ki a kvalifikált szellemi munkaerő orosz és fehérorosz piacán: másfél év alatt az aktív fejlesztők csaknem harmada távozhatott az anyaországából – állapítja meg tanulmányában Johannes Wachs, a Budapesti Corvinus Egyetem docense. Az ukrán fejlesztők ezzel szemben maradnak.
Út a mesterséges intelligencia megregulázásához
Az AI Act törvénytervezetét, annak hátterét és várható hatásait bemutató workshopra került sor a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán.
Tomek Bujok: a transzparencia a legfontosabb a HR-ben
A járvány után alaposan megváltozott az álláskeresők és álláskínálók gondolkodása a magánélet vs munka kérdéséről. Ez az IT-piacon sincs máként. A trendekről, folyamatokról beszélt lapunknak Tomek Bujok a No Fluff Jobs egyik alapítója.