Nyitókép: Wikipedia
Amerikai kutatók szerint a nők és a férfiak másként közelítik meg a programozást, számítástudományi problémák megoldását. Több tanulmány kiemelte, hogy a gender szempontból változatos fejlesztőcsapatok jobban teljesítenek, mint a csak férfiakból állók. Hatékonyabbak, eredményesebbek, innovatívabbak, és összességében sikeresebbek. Ezért is lenne fontos, hogy a mainál több nő vegyen részt szoftvermérnöki projektekben.
Siralmas statisztikák
A jelenlegi számok lehangolók. Az Idaho Állami Egyetem friss kutatása ugyanis kimutatta, hogy a nyílt forrású projektekben lévő változásoknak csak nagyon kis része fűződik nőkhöz, holott világszerte naponta többmillió frissítés történik ezekben a projektekben.
A kutatók hat hónapon keresztül figyelték a World of Code (A kód világa) adatsorban talált tizenhét programnyelvet használó ígéretes fejlesztések, fejlesztésekre vonatkozó bejegyzések gender szerinti eloszlását. Mindegyik programnyelven azonosították a legnépszerűbb projekteket, majd a Wiki-Gendersort genderdetektáló algoritmussal átvizsgálták őket.
Az algoritmus keresztnév alapján azonosít, kilencvenhét százalékos pontossággal dolgozik, tehát csak elvétve követ el hibát. Az eredmények elkeserítőek, mert a 10898 azonosított programozónak csak kevesebb mint öt százaléka nő. A Wiki-Gendersort a programozók valamivel több mint másfél százalékát uniszexnek vagy ismeretlen nemű személynek állapított meg, a többiek mind férfiak.
(Kép: Wallpaper Flare)
Ezt követően, a kutatók az egyes fejlesztők által elvégzett véglegesítésekre összpontosítottak. Kiderült, hogy nők közel feleannyit jegyeztek, mint a férfiak, személyes átlagban 11,85-öt, míg a férfiak 23,2-t. Ez a szám is siralmas, pedig összesen közel 21 millió véglegesítést tanulmányoztak.
Nők alig írnak forráskódot
Az adatokból egyértelműen látszik, hogy nyílt forrású szoftverprojektekben nagyon kis számban vesznek részt nők, holott a földkerekség lakosságának legalább a felét ők adják. A kutatók egy ausztráliai adatbányász-szoftver konferencián mutatták be munkájukat.
Kiemelték azt is, hogy a férfiakhoz képest, a nők függetlenül a rájuk bízott fejlesztési feladatok jellegétől, lényegesen kisebb mértékben vesznek részt a forráskód megírásában.
A szerzők a jövőben mélyelemzést kívánnak végezni, amelyben a jelenség okait vizsgálják. Azt is tanulmányozzák, hogy a szoftverfejlesztésben és más számítástudományi területeken hogyan lehetne szignifikáns mértékben növelni a nők hozzájárulását.
Nyilvánvalóan az oktatással kellene kezdeni, mert az USA iskoláiban már a harmadik osztályban kialakul a későbbi tanulmányokat, fejlődést negatívan befolyásoló „kódolás nem való a lányoknak” sztereotípia.