Kiemelt kép: Wikimedia Commons
A jövő interneteként is értelmezhető metaverzum különféle virtuális tereket összekombináló, folyamatos online 3D univerzum. Ebben a térben – terek együttesében – a felhasználók dolgozhatnak, üzleti tevékenységeket folytathatnak, találkozhatnak egymással, szocializálódhatnak, játszhatnak, szórakozhatnak.
Ilyen kifejlett formában ugyan még nem létezik, viszont több jelenlegi platform metaverzum-szerű. A fizikai és virtuális terek egybemosódásához leghasonlóbb élményt a platformon belüli eseményekkel, digitális gazdaságaikkal egyes videójátékok nyújtják.
2021-ben a Facebook Meta nevet felvevő anyacége, a közösségi médián túlra tekintve, elkezdte az először Neal Stephenson cyberpunk író Snow Crash regényében (1992) felvázolt, majd a 2000-es évek közepén alaposan átdolgozott koncepció valóra váltását, a metaverzum kidolgozását. Mark Zuckerberg a „kapcsolódás, munka, játék, tanulás és vásárlás” tereként beszél róla, örökké bővülő közösségi univerzumában szimulálható és együttműködés-alapú eszközökkel javítható a személyes munkaélmény és a munkahely, a térszimulációkban koncertek, sport- és más események rendezhetők.
Kéz- és fejmozdulatok alapján megmondható, ki vagy
A Meta virtuálisvalóság-ökoszisztémája egyelőre a kezdeteknél tart, de a Berkeley Kaliforniai Egyetem friss tanulmánya máris felhívja a figyelmet a felhasználók személyes szféráját (privacy) fenyegető veszélyekre. A kutatók a virtuális valósággal (virtual reality, VR) folytatott interakciók alapján igyekeztek megállapítani a privacy-szintet. Lehangoló tapasztalatokra tettek szert.
Életkép a metaverzumban (Kép: Wikimedia Commons)
VR és privacy kapcsolatának korábbi elemzői az arcot, hangot, felhasználói környezetet felismerő kamerák és mikrofonok sokaságára összpontosítottak. A technológiai arzenál a „sisakba” (pontosabban headsetbe) integrálható fejlett agyszkennelő megoldásokkal bővül. Viszont ezekre sincs szükség a felhasználó identitásának azonosításához – állapították meg a Berkeley ötezer személlyel, hozzájuk kapcsolódó 2,5 millió rögzített adattal dolgozó kutatói.
A folyamatos kéz- és gyakran fejmozdulatokat is igénylő Beat Saber VR-játék közben fejlett mesterségesintelligencia-technológiát alkalmazva, figyelték őket, és kiderült: száz másodperc mozgásadat alapján 94, mindössze két másodperc után pedig több mint 50 százalékos pontossággal azonosítható a játékos. (A rendszer nem látja a felhasználót, csak az interakcióit.)
A gordiuszi csomó
Az elemzésből egyértelműen következik, hogy személyek mozdulatai ugyanolyan, sőt, akkurátusabb egyedi azonosítók, mint például az ujjlenyomat, de a jobb-/balkezességünk, magasságunk, nemi hovatartozásunk is viszonylag jól kiolvasható belőlük. Mivel a VR-rendszerek sok adatot gyűjtenek, a felhasználók egyéni szférája nyílt („közösségi”) olvasmánnyá válhat. Ha a Meta VR-közege a Zuckerberg által elképzelt mértékben és szintre fejlődik, a probléma sokkal súlyosabb lesz, és senki nem szeretné, ha például az online vásárlásai nyilvánosságot kapnának.
Virtuális Manhattan (Kép: Wikimedia Commons)
A mozgásadatok streamelése viszont nélkülözhetetlen a metaverzum működéséhez, például a headsetek és kontrollerek minőségjavításához. Ha az adatokat zajjal egészítik ki, csökken a felhasználói élmény, esnek az eladási mutatók, elbátortalanodnak a virtuális valósággal, metaverzummal kapcsolatban egyébként is hezitáló befektetők.
A szabályozás természetesen szigorítható, amit azonban könnyebb leírni, mint megvalósítani, mert az érintett vállalatok olyan mennyiségű és típusú felhasználói adatot gyűjtenek. A problémát a gordiuszi csomó átvágásával, a technológia az egyéni szférát nem veszélyeztető, azt tiszteletben tartó további fejlesztésével kellene megoldani, hogy a metaverzum azzá váljon, amivé szeretnénk, és a személyes adataink se közkincsként cirkuláljanak online terekben.
