Egyre több olyan ítélet születik Kínában, ahol a Tesla hitelrontásért kártérítést kap autói tulajdonosaitól, miután azok egyes hibák miatt a nyilvánossághoz fordultak. Elon Musk amerikai ténykedése nyomán a tengerentúlon most számosan ugyanettől tartanak.
Kína lemaradt, Európa beelőzött
A globális elektromos és plug-in hibrid járművek eladásai januárban 18%-kal emelkedtek az előző év azonos hónapjához képest, meghaladva a várakozásokat. Ez a növekedés elsősorban Európában és az Egyesült Államokban volt kiemelkedő, míg Kína növekedése először csökkent az előző év februárja óta.
Kína már nem a világ „gyártóüzeme”, ha elektromos autóról van szó
Kína 2024-ben minden korábbi rekordját megdöntheti az autóexport területén. Az ország nemcsak mennyiségben, hanem technológiai innovációban is egyre inkább felzárkózik, sőt, bizonyos területeken már túl is szárnyalja versenytársait.
Soha el nem ért szintet ütött meg az etromos autók száma Magyarországon
A közúti közlekedési nyilvántartás legfrissebb adatai szerint már több mint 68 ezer kizárólag elektromos hajtású gépkocsi kapott zöld rendszámot hazánkban. Az évtized kezdetéhez viszonyítva ezzel majdnem kilencszer több közlekedik a leginkább környezetkímélő járművekből a magyar utakon – jelentette be szerdán hivatalos Facebook-oldalán az Energiaügyi Minisztérium (EM)
5300 milliárd forintnyi jüant invesztál AI-ba a Szegeden is építkező BYD autógyár
A BYD 100 milliárd jüant invesztál intelligens technológiái további fejlesztésébe, célja a mesterséges intelligencia és az autóipar rendszereinek összehangolása, és ez által a mindennapi autózás kényelmesebbé, biztonságosabbá tétele – közölte a kínai autógyártó abból az alkalomból, hogy átadták a márka tízmilliomodik, új energiákkal hajtott modelljét tulajdonosának.
Megfeneklett a régiós giga chipgyár építése
A ZF kivonul a Sarr-vidékre tervezett félvezető-projektből – közölte a Handelsblatt. Az autóipari beszállító kivonulásával a Wolfspeed elvesztette partnerét, és az ambiciózus németországi projekt megvalósulása is igencsak kétséges.
Kémkedhet utánam a Magyarországon vett, kínai márkás autóm?
A Biden kormányzat új korlátozásokat jelentett be a kínai autókra, mivel úgy vélik azok, illetve számos kínai beszállító cég által gyártott alkatrészek kémkedésre és távoli vezérlésre lehetnek alkalmasak. Az unióban egyelőre nincs szó hasonló szabályozásról, bár a kínai-amerikai kereskedelmi háború újabb állomásaként ezt sem lehet kizárni a jövőt illetően.
Bajban vannak az elektromos autók
Az elektromos autók nem terjednek olyan tempóban, mint sokan várták tíz-tizenöt esztendeje. Az okok összetettek, és a jövő sem túl rózsás. Az utópiák nehezebben és lassabban válnak valóra, mint gondoljuk. Már ha egyáltalán valóra válnak.
Hackerektől féltik az autóikat a szomszédban
Adatvédelmi aggályok lassíthatják a kínai újautó-importot Németországban – derül ki a Bergisch Gladbach-i Autóipari Menedzsment Központ (CAM) tanulmányából.
A szoftverfejlesztés a motor a jövő autógyártásában
A nagy globális autógyártók, mint a Toyota, a Volkswagen, vagy a General Motors jócskán lemaradtak a szoftverfejlesztések terén a Tesla és a kínai konkurensek mögött.
Forradalmi áttörés jöhet az elektromos autók hatótáv növelésében
Bár az elmúlt években komoly felívelés volt tapasztalható az elektromos autózás piacán, az idén inkább a vásárlások visszaszorulásáról hallani, illetve, hogy a gyárak csökkentik elektromosautó-gyártó kapacitásukat. A Boulderi Egyetem, illetve a svéd Chalmers Műszaki Egyetem különálló kutatásai azonban segíthetnek végleges áttörést elérni az elektromos autózásban.
Miért kerülik az elektromos autókat a britek?
Az elektromos autózás nem mindenhol örül azonos népszerűségnek. Egy 2023 átfogó brit tanulmány azt vizsgálta, hogy a világ hatodik legnagyobb gazdaságában, az Egyesült Királyságban hol tart az elektromos autózás elfogadottsága.