Képek: Diego Dalso, Rawpixel.com
A folyamatosan növekvő technológiai szektorban egyre több a munkalehetőség, a friss amerikai diplomások nagyobb kínálattal szembesülnek. Számszerűsítve: az Egyesült Államokban 9,15 millióan dolgoznak a szektorban, ahol évente 280 ezer új munkahely teremtődik.
Az őslakos amerikai diákok azonban változatlanul alulreprezentáltak az ország gimnáziumainak, főiskoláinak számítástudomány-oktatásában, és nem részesülnek ezekben az egyre jobb, minőségibb lehetőségekben – derült ki a nonprofit Kapor Alapítvány és az Amerikai Indián Tudományos és Mérnöki Társaság október 17-én publikált jelentéséből.
Érzékelhető lemaradás
Az összes két- és négyéves oktatási intézményben stagnálnak az őslakosok beiratkozási mutatói, a számítástechnikai diplomával rendelkezők kevesebb mint egy százalékát alkotják. Négyéves iskolákban egyébként a számítás- és információtudomány a legnépszerűbbek 2023-ban. Közel 600 ezren folytattak ilyen tanulmányokat, az éves növekedés pedig 11,6 százalék. A kétévesekben idén tavasszal közel 230 ezren hallgattak infokom stúdiumokat, náluk 9,6 százalék az éves növekedés. A látványos növekedés azonban egyáltalán nem érinti az őslakosokat: az indiánok és az alaszkai inuitok a diákok 0,6, a született hawaii polinézek és más csendes-óceáni népek (például aleutok) nem egész 0,4 százaléka.
Még negatívabb adat, hogy az őslakosok a doktori fokozatok csupán 0,1 százalékát szerzik meg.
A technológiai kezdőtáborok és a gyakornoki stúdiumok ugyan alternatív utakat kínálnak a tovább- vagy átképzéshez, egy 2020-as öregdiák-tábor résztvevőinek viszont csak a közel két százaléka volt őslakos.
Szintén 2020-ban az észak-amerikai indiánok, az inuitok, a hawaii polinézok és más csendes-óceániak a lehetséges infokommunikációs képzések hallgatóinak mindössze a szerény két százalékát tették ki.
Hogyan tovább?
Az indiánok és az inuitok az Egyesült Államok lakosságának három, míg a hawaiiak és más csendes-óceániak 0,5 százaléka.
A technológiai szektor növekedésével kritikus jelentőségű lenne, hogy ezek a közösségek is érintettek legyenek benne, amellyel a vezetésben és a döntéshozásban játszott szerepük is nőne. Az egyre több lehetőségnek az őslakosokra is ugyanúgy ki kellene terjednie, mint ahogy a lakosság többi részére.
A jelentés ajánlásokat is megfogalmaz, például azt, hogy az intézmények különféle ösztöndíjakat, kutatási díjakat kínáljanak fel őslakosoknak, legyenek őslakosok által vezetett tanulmányokat indító kódolótáborok, és számolják fel az önkényes akadályokat a számítástudományi diplomák felé vezető úton.