(Kiemelt kép: Yettel)
2009 óta világszinten minden év februárjában tartják a Safer Internet Day-t, azaz a Biztonságosabb Internet Napját. Idén február 6-ra esik a világnap és ebben az időszakban több kezdeményezés is igyekszik felhívni a figyelmet arra, hogy bár az internet számos előnye fontos szerepet játszik a világ előremozdításában és a társadalmak fejlődésében, a nethasználatnak léteznek árnyoldalai, veszélyei, amikkel mindenkinek érdemes tisztában lennie és érdemes rá felkészülnie.
Ezen alkalomból a Yettel egy országos edukatív játékot indít: a Nagy Diák TudatosNet Teszt ugyan nyeremény és verseny szinten a 14-20 éves korosztálynak szól, de versenyen kívül bárki – fiatalabb gyerek, szülő vagy pedagógus is – kitöltheti, aki fel szeretné mérni a biztonságos internethasználattal kapcsolatos ismereteit.
„Országos kutatásunk szerint a 15-18 éves korosztály 86%-a szándéka ellenére találkozott már a neten káros tartalmakkal, , mint például a 18+-os oldalakkal, álhírekkel, adathalász vagy éppen zsaroló üzenetekkel.”
– mondta Mészáros Attila, a Yettel vállalati kommunikációs és ESG igazgatója.
Részvétel
A játékos tanulást segítő, online vetélkedő
- első fordulója február 1. és május 1. között zajlik. Aki regisztrál, és leggyorsabban a legtöbb helyes választ adja a 15 kérdéses teszten, az jut a középdöntőbe, ahol
- a küzdelmet az 1000 legjobb eredményt elérő játékos folytathatja május 7-én. Innen már csak a 20 legjobb eredményt elérő versenyző juthat az online döntőbe, melynek résztvevői
- május 10-én tölthetik ki a mindent eldöntő kérdéssort.
- Eredményhirdetés május 24-én lesz Budapesten, az Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon, az újpesti UP Rendezvénytérben.
A vetélkedő a Yettel digitális oktatási programja, a ProSuli támogatásával, a DUE Médiahálózat szervezésében zajlik.