Képek: Flickr
Művészet és csúcstechnológia gyakran találkozott már, a mai műalkotások nagy része lényegében tudomány-művészetnek tekinthető. Egy-egy művész stílusát is gyakran rekonstruálják, MI-k hoznak létre úgy alkotásokat, mint ő. A harvardi kutatók kísérlete viszont teljesen egyedülálló.
Ki volt Jackson Pollock?
Jackson Pollockot (1912-1956) az absztrakt expresszionizmus, illetve a tasizmus (foltfestés) úttörő, a második világháborút követő évek egyik legkiemelkedőbb alkotójaként tartja számon a művészettörténet. A szürrealizmusból kiindulva jutott el az absztrakcióig, addig, hogy a földre fektette vászonra spontán, automatikus módon egyszerűen rácsöpögtette, fröcskölte vagy öntötte a festéket, meghökkentő, egyben lebilincselő konfigurációkat, mintázatokat teremtve így.
Technikája is a szürrealizmussal, a szürrealizmus automatikus írásával rokonította, művei ugyanakkor egyértelműen az absztrakció és az expresszionizmus – a korszak jellegzetes stílusa az absztrakt expresszionizmus – világa. Idegen anyagokat, darált üveget, homokot és mást is előszeretettel kevert a festékbe, vagy szórt a képre, amellyel vad, újszerű vibrációt, hangulatot és textúrát alakított ki.
Jackson Pollock, 2023
De betanítható-e úgy egy gép, hogy Pollock stílusában fessen, elsajátíthatják-e – a gyártást forradalmasító, viszont egyelőre elég lassú – 3D nyomtatók a művész egyedi technikáját, létrehozhatnak-e hozzá hasonlóan, gyorsan bonyolult formákat? Visszafejthető-e, utánozható-e a művész egyedi világa, „akciófestészete” mai csúcstechnológiákkal?
A Harvard Egyetem kutatói ezekből a kérdésekből kiindulva fejlesztettek a fizikát és a gépi tanulást alkalmazó 3D nyomtatótechnikát komplex mintázatok létrehozására. A technikával egy Pollock-festményt reprodukáltak, amelyhez a folyadékok természetes instabilitását ugyanúgy használták, mint az élete végére alkoholizmusba menekült, autóbalesetben elhunyt művész.
A bizonytalanságot felhasználták, és nem megkerülték – mint Pollock
A legtöbb 3D és (az idővel kiegészített) 4D nyomtatótechnika a folyadékáramlat dinamikus instabilitását úgy kerüli meg, hogy a printer fúvókáját a nyomtatandó felület közvetlen közelébe, milliméterekre helyezi. A harvardiak azonban változtattak a módszeren.
A hajtogatás és a tekercselés bizonytalanságát kihasználó és nem azokat megkerülő technikában gondolkoztak. Távolabbról akartak printelni. A tekercselés fizikáját az MIT (Massachusetts Institute of Technology) kutatóinak közreműködésével, a teljesítményt iteratív módon javító algoritmikus megközelítéssel, mély megerősítéses tanulással – azaz mesterséges intelligenciával – kombinálták össze. A modell tanul hibáiból, és minden egyes újabb próbálkozásnál jóval pontosabb munkát végez.
A technikával komplex alakzatokat printeltek Pollock stílusában, és még egy sütit is kidíszítettek csokisziruppal. Összességében egyszerű folyadékokat használtak, de megközelítésük bonyolultabbakra, például folyékony polimerekre, pasztákra, sőt, akár változatos élelmiszerekre is kiterjeszthető. Ha kicsit eleresztjük a fantáziánkat, például Jackson Pollock stílusában szervírozott – absztrakt expresszionista – bolognai spagettit is elképzelhetünk.
A kutatásokat folytatják, mert az eddigi eredményekkel kifejezetten elégedettek.
