A CGI virtuális, felhőalapú fekete dobozt, vagyis repülési rögzítési technológiát fejleszt repülőgépekhez.
Lesz félvezető az autóban
A Vitesco Technologies, a fenntartható mobilitást szolgáló modern hajtástechnológiák és elektrifikációs megoldások vezető nemzetközi gyártója stratégiai jelentőségű kapacitásokat biztosított az energiahatékony szilíciumkarbid félvezetők terén a ROHM-mel kötött hosszú távú ellátási együttműködés révén, amelynek értéke 2030-ig több mint egymilliárd dollárra tehető.
Az IT-szakmára váltók gyorsan építhetik fel új karrierjüket
Továbbra is megéri programozást tanulni: azoknak, akik karrierváltóként lépnek erre a pályára, 3 év után az átlagbére már meghaladja a havi bruttó 1,2 millió forintot – derült ki a Green Fox Academy legfrissebb alumni kutatásából.
5 mítosz a felhőbiztonsággal kapcsolatban
A felhőszolgáltatások segítik a vállalatokat a költségek és az erőforrások optimalizálásában, illetve rugalmasabb és agilisabb működést tesznek lehetővé, ám a felhőt is tudni kell biztonságosan használni ahhoz, hogy előnyeit maximálisan kiaknázhassuk. A biztonság területén azonban még mindig akadnak tévhitek és félreértések, a BlueVoyant szakértői ezért összegyűjtötték a leggyakoribb mítoszokat és a hozzájuk kapcsolódó tudnivalókat.
Nyomtassunk műholdat!
3D-nyomtatással könnyebb, rövidebb idő alatt és olcsóbban elkészíthető műholdak gyárthatók. Ma már egyre több alkatrészt printelnek hozzájuk és a kocka alakú, kisebb szerkezetek elterjedésével a technológiának a mainál is nagyobb szerep jut.
Hogyan változtatja meg a mesterséges intelligencia a szoftverfejlesztést
A hatékonyság divatos szó mai világunkban. A mérnöki csapatok erőforrásaira nagyobb nyomás nehezedik már egy jó ideje. Az automatizálás iránti igény a szoftverfejlesztésben az egekbe szökött, és a mesterséges intelligencia által vezérelt kódgenerálás egyre nagyobb teret nyer. Az ismétlődő feladatokra fordított idő csökkentésével és a kódminőség javításával az MI-kódgeneráló eszközök lehetővé teszik a mérnökök számára, hogy összetettebb és magas szintű munkára koncentráljanak.