(Vendégszerző: Személyi László)
Az ismerőseidtől kezdve a Google X vezérigazgatójáig sokan kongatják a vészharangot a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatban. Nem csoda, hiszen annyi bolondos és félelmetes dologra képes a @deeptomcruise-tól az ál-Zelenszkij elnökig, a gonosz macskás videóktól az elbocsájtási hullámokig.
Nemrég az a megtiszteltetés ért, hogy a MOL Csoport pénzügyi tervezésért és jelentésekért felelős csapatának beszélhettem az MI fejlődéséről. Úgy gondolom, tágabb körben is érdemes megosztanom a nekik mesélt három történetet, amire az MI realista megközelítését alapozom.
I. Az segítene?
A Kémek hídja remek film, ezt már évekkel ezelőtt is így gondoltam, amikor elkezdtem az előadásaimban az MI-vel foglalkozni (ekkor még a hangalapú asszisztensek és a robotikus folyamautomatizálás kapcsán). Mégis mostanáig tartott, amíg a fejemben összeért ez a két tapasztalat.
A filmben Tom Hanks egy amerikai ügyvédet alakít, akit Kelet-Berlinbe küldenek, hogy tisztázza a Mark Rylance által megformált tudós karakterét egy összetett kémkedési vád alól. Az ügyvédet a film két kulcspillanatában is annyira meglepi a tudós nyugodt, már-már rezignált viselkedése, hogy megkérdezi tőle, sosem szokott aggódni? A tudós válasza mindkét alkalommal, meglepett tekintettől kísérve: „Az segítene?”
A hozzáállás, bár kissé filozofikus, mégis erőteljes. Ha minduntalan kifejezzük aggodalmunkat és folyton izgulunk, mi baj érhet minket – azt hiszem, ez nem visz előre, a mesterséges intelligenciával kapcsolatban sem.
II. Kevin Kelly édesanyja és a repülés története
Attól a naptól kezdve, hogy elkezdtem innovációs előadásokat tartani, az első kérdésem a közönséghez mindig ugyanaz: milyen jövőt szeretnénk? A Brain Bar egy olyan nagyszerű kezdeményezés, ahol ezt a kérdést a világ nagy elméivel vitathatom meg.
Hat évvel ezelőtt Kevin Kelly, a Wired magazin alapítója tartott itt egy jövőbelátó előadást az MI-ről. Elsőként az édesanyja történetét mesélte el, aki mosónőként dolgozott, amikor az 1950-es években bemutatták az első mosógépet. Az állása néhány év múlva megszűnt. Vajon mit érezhetett? Nos, Kevin szerint örült ennek: nem szeretett mosónő lenni, mert egészségtelen, piszkos munka volt. Ezért amikor a mosógépek átvették tőle ezt a feladatot, tovább lépett és felfedezte, hogy a képességeit sokkal jobban kiaknázó munkát is tud találni, amire valószínűleg soha nem jött volna rá, ha nem kényszerül váltani.
Kevin azt is elmagyarázta, miért látja úgy, hogy nagy változás jön az MI-programok hatékonyságában, méghozzá a repülés példáján keresztül. Amióta csak tudatára ébredt az emberiség, repülni akart. Az első pár ezer évben a természetet utánozva kísérleteztünk (gondoljunk csak Ikarosz legendájára, vagy Leonardora): a madarak szárnyait és mozgását másoltuk. Sikertelenül. Aztán valaki gondolt egy merészet és elkezdte kutatni milyen mesterséges módjai lehetnek a repülésnek – a Wright fivérek pedig néhány évtizeden belül már repültek.
Kevin szerint a múltban a mesterséges intelligencia kutatása arra összpontosított, hogy az emberhez hasonlóan intelligens gépet hozzon létre. Nem arattunk túl nagy sikert: az általánosan intelligens gépek még mindig nincsenek elérhető távolságban. De a 2010-es években Kevin megismert olyan kutatócsoportokat, akik új megközelítést alkalmaznak: olyan mesterséges intelligencia létrehozására összpontosítanak, amely az emberi agytól eltérően működik, mégis hordozza az elképesztő hatékonyság ígéretét bizonyos területeken – például képek felismerésében vagy nyelvi feladatokban.
Úgy vélte tehát, hogy ezáltal az új megközelítés által, és a Moore-törvény szerint növekvő teljesítmény miatt hamarosan bekövetkezhet az áttörés. Már akkor is meggyőzőnek találtam ezt az állítást, mára pedig úgy gondolom, Kevin jóslata beigazolódott.
III. Játszani a tűzzel
Szereted a mítoszokat? Számomra nem csak szórakoztató ősi történeteket olvasni istenekről és furcsa teremtményekről, hanem mindegyiknek van aktuális üzenete is. Például itt van Prométheusz és Pandora összekapcsolódó története a tűzről és a fájdalomról, amilyen röviden csak össze tudtam foglalni.
Egy unalmas – vagy kreatív? – napon a titángyermek Prométheusz, hogy megpróbálja felvenni a harcot Zeusz főisten növekvő hatalmával, elhatározta, hogy ellopja tőle a tüzet és elhozza az embereknek. Mikor rájött, hogy túljártak az eszén, Zeusz visszavette a tüzet és megbüntette Prométheuszt és az emberiséget egyaránt.
Prométheusz büntetése az volt, hogy a máját minden nap egy sas falta fel, majd az minden éjjel visszanőtt. Az embereké pedig – és ez a mi szempontunkból most fontosabb –, hogy megalkotta agyagból az első nőt, Pandorát, akit egy apró szelencével elküldött ajándékul a halandóknak.
Hiába figyelmeztették, egy unalmas – vagy kreatív? – napon Pandora kinyitotta a szelencét, amivel iszonyú csapásokat szabadított az emberiségre. Amikor a szelence bezárult, egyetlen dolog maradt benne, amit Pandora nem tudott a kiengedni, az egyetlen jó ajándék: a remény.
Mit mondanak el nekünk ezek a történetek?
Prométheusz és Pandora története rengeteg üzenetet hordoz, hadd emeljek most ki pusztán egy kulcsfontosságú szempontot: a tűz mind fontosságában, mind pedig erejében hasonló a mesterséges intelligenciához. A tűzvész vagy az erdőtűz rettentő pusztításra képes, de egy havas téli napon nincs jobb, mint a kandallónk elé kucorodni.
A görög mítoszból megtanulhatunk különbséget tenni aközött, hogy egyfajta szupererőt szerzünk, ami néha valójában elkerülhetetlen és aközött, hogy elviseljük és megoldjuk a vele járó nehézségeket. Ahogy a tűzzel is tettük, meg kell tanulnunk korlátok közé szorítani az MI-t és ellenőrzött módon úgy használni, hogy megkönnyítse az életünket – miközben észben tartjuk, hogy akár tönkre is teheti azt.
Szóval ahelyett, hogy aggódunk, vagy az MI-re csak annak eszközeként tekintünk, hogyan találhatnánk értelmesebb munkát, inkább vizsgáljuk meg a tűz hasznosítására már kialakított megközelítéseinket: tűzhelyet, a kéményt, a tűzjelzőket. Vagy épp az autók biztonságos használatára kialakított megközelítéseket: a gyártási szabványokat, az útjelző táblákat, a dudákat és a közlekedési szabályokat. Vonjunk párhuzamokat – vállalatainkban, családjainkban és kormányainkban is –, alkossunk és vezessünk be hasonló megközelítéseket, melyekkel elérjük, hogy az MI használata is biztonságos és rendeltetésszerű legyen.
