Pitch perfecten, Vágujhelyi Ferenc, az NHIT elnöke és Vass Viktor, az IdomSoft technológiai igazgatója fogalmazott meg kérdéseket. Felvetették például, hogy jelentős problémát okoz, hogy a projektek egyeztetése során vezetői szintű egyeztetések vannak és sokszor csak a szerződéskötés után egyeztetnek az informatikai szakértők, ami számos gondot okoz. Emellett a kérdések között szerepelt az is, hogyan lehetne még inkább a valódi felhasználói igényekre választ adó fejlesztéseket megvalósítani.