A Google célja a változtatással egyértelmű: hatékonyabbá és szervezettebbé kívánja tenni az Android fejlesztését. Ugyanis a fejlesztés eddig nyílt forráskódú módszertannak zajlott. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a fejlesztők már a korai szakaszban hozzáférhettek a kódbázishoz. A tech óriás szerint viszont ez több hátrányt okozott, mint hasznot. Kezdve a számos technikai és logisztikai kihívástól egészen a nyilvános és belső fejlesztési ágakat folyamatosan szinkronizálásáig.
Hogyan változik az Android fejlesztése?
A Google a jövőben a fejlesztési folyamatot belső csatornákra tereli, és csak a véglegesített verziókat teszi közzé az Android Open Source Project (AOSP) keretében. Ez azt jelenti, hogy az új funkciókról és változásokról a fejlesztők és a gyártók csak a hivatalos kiadáskor értesülnek, szemben az eddigi gyakorlattal, amikor már a fejlesztési fázisban betekintést nyerhettek.
Az új irányelv egyik fő következménye, hogy az alkalmazásfejlesztők kevesebb előzetes információval rendelkeznek majd az Android következő verzióiról. Ez megnehezítheti az alkalmazások optimalizálását és kompatibilitásának biztosítását, mivel a fejlesztők csak a végleges verzió megjelenése után kezdhetik meg a tesztelést.
Felkészülnek a felhasználók
Az Androidot használó okostelefon- és eszközgyártók számára is komoly kihívást jelenthet a változás. Korábban a vállalatok már jó előre megkezdhették a saját testreszabott verzióik fejlesztését az új Android-verziók alapján. A mostani döntés miatt azonban később fognak hozzáférni a forráskódhoz, ami lelassíthatja az új készülékek piacra kerülését, vagy extra erőforrásokat igényelhet a gyors alkalmazkodáshoz.
Ez szegről végről a felhasználóknál is lecsapódhat, hiszen pont az imént említett elnyúló optimalizációs folyamatok lassulhat a telefonok boltokba kerülése. Emellett a korábban megszokott szivárgások és előzetes információk napvilágra kerülése is drasztikusan lecsökkenhet.
A Google mindezek ellenére visszalép egyet a zártabb megközelítés felé. A hivatalos magyarázat szerint ettől remélve, hogy az elősegíti a gyorsabb fejlesztést és csökkenti a verziókezelési problémákat.
(Kép: Unsplash/Guido Coppa)