Az erotika- és pornóellenes kereszteshadjárat nemzedékeken keresztül meghatározta az amerikai kultúrát, a 2000-es évek elejére viszont a kérdés elveszítette jelentőségét. Az okostelefonok és a folyamatosan fejlődő infokom technológiák miatt a tartalmak túl könnyen terjeszthetők, nehéz bármit tenni ellenük. A téma másrészt összenőtt a szólásszabadsággal, politikailag egyre ingoványosabb tereppé vált. Kimondatlan konszenzus született: mindaddig, amíg az anyagokat beleegyező felnőttek hozzák részre, és általában fizetőfalak mögé teszik őket, a fogyasztó életkorát ellenőrző rendszerek tesztelik (már amennyire), nem háborgatják a területet.
A mesterséges intelligencia itt is fontos változásokat hozhat. A republikánusok által támogatott Project 2025 kriminalizálná és büntetné a pornókészítőket. De mi történik, ha az alkotó algoritmus, a szereplők szintetikusak? Másodlagos, hogy az anyag obszcén, etikus, biztonságos vagy sem, helyette arról szól majd a diskurzus, hogy mi a valódi és mi nem az.
Köztudott: játékok mellett az erotikus tartalmak gyártása mindig a technológiai fejlődés legfontosabb hajtóerői közé tartozott, legyen szó virtuális valóságról, internetről, interaktivitásról stb. Ipari szektor szinten, a legkorábbi adaptálók között volt.
Minden megváltozik
Amikor megjelentek az első MI által generált darabok, könnyen fel lehetett ismerni, hogy nem ember munkái. Nevetségesek, egyben hátborzongatók voltak: hétujjas lányok, élettelen szemek. Aztán szinte egyik napról a másikra, elérték a fotorealizmust. Szintetikus erotika (hentai, CGI) évtizedek óta létezik, de meg sem közelítette ezt a szintet. A pszichedelikus képorgia, időnként celebeket felvonultató, alkalmasint élelmiszerboltokban és más tömeghelyeken játszódó, csillogó-villogó anyagokat ráadásul nem a web sötét bugyraiban, hanem közösségimédia-oldalakon posztolják. Kiknek a beleegyezése kell a megjelentetéshez? És persze a magánélet sérthetetlenségének kérdése is visszatérő téma.
A vágy titokzatos tárgya?
Egy spanyol kisvárosban tavaly szeptemberben húsz ruhátlan szelfi jelent meg iskola körül tébláboló húsz lányról. A szelfiket speciális appal készítő fiúk zaklatták (cyberbullying), zsarolták őket. A tanév végéig Ausztráliában, Québecben, Londonban és Mexikóban is hasonlókat tapasztaltak, közben pedig jöttek az ominózus Taylor Swift képek is.
A technológia túl gyors a szabályalkotáshoz, és esélyes, hogy exponenciálisan kilő, a döntéshozók soha nem fogják utolérni. Az állóképeket mozgók váltják, még nagyobb lesz a káosz. A képalkotó-felhasználók mindenféle opció közül válogathatnak, és összedobhatják az elképzelésük szerint ideális jeleneteket, bármit személyre szabhatnak.
Kimeríthetetlen lehetőségek
Hollywood sokat foglalkozik az MI etikájával, közben a mesterséges erotikus film valósággá válik. Egyes celebek szintetikus alteregójuk pikáns videóinak terjesztésével növelhetik hírnevüket. MI-vel régi fényképek mai filmmé alakíthatók, ugyanez megtörténhet a tartalom erotizálásával is. Magunkról is készíthetünk ilyet, és visszaemlékezhetünk ifjúságunk gyönyörű éveire, mozgóképpé varázsolhatjuk azokat.
A határok elmosódásával a jövő erotikusfilm-stúdióinak nem lesz szükség szereplőkre, beállításokra, helyszínre, mert egyáltalán nem szerepel bennük ember. Az MI-k nem kiskorúak, senki nem kényszeríti őket arra, mit tegyenek (igaz, meg sem kérdezik őket), jogilag támadhatatlan az anyag, mint ahogy az erotikus rendeltetésű chatbotokba, avatárokba is nehéz belekötni törvényileg. Az avatárokat és a chatbotokat összekötik, létező 3D virtuális világokban teljes az immerzió, majd jöhetnek a híres-hírhedt szexrobotok.
A korszellem nekik kedvez: egyre magányosabbak vagyunk, a Covid több lapáttal rátett az elszigeteltségünkre, kapcsolatainkat mind inkább online bonyolítjuk, teljes biztonságra törekszünk – mindegyik tényező a szintetikus, ember nélküli erotika malmára hajtja a vizet.
Képek: DeviantArt
