A Stanford Egyetem Emberközpontú MI Központja kiadta a mesterséges intelligencia jelenállását áttekintő, immáron hetedik, egyben az eddigiek közül legátfogóbb éves MI Index Jelentését. Az ötszáz oldalas anyag dokumentálja a növekvő költségeket és képességeket, az egyetemiről a vállalati dominanciára váltást, a közvélemény aggodalmát, ahogy a technológia egyre inkább beágyazódik a mindennapokba.
A jelentés főként 2023-ban publikált tanulmányok, benchmarkok, piackutatások és felmérések széles skálája, behatóan foglalkozik az MI technológiai, gazdasági, kormányzati/szabályozási helyzetével és hatásaival. Konklúzió: az MI még soha nem volt ekkora hatással a társadalomra, így a megjelenés ideje is nagyon fontos, ezért bővítették a lefedett területeket, vizsgálták a trendeket, a fejlesztés körüli geopolitikai dinamizmusokat.
A világviszonylatban elismert indexet tartják az MI-ről szóló egyik leghitelesebb, legtekintélyesebb forrásnak. A legnagyobb médiaorgánumoktól, a New York Times-tól, a Bloombergtől és a The Guradian-től kezdve, többszáz akadémiai dolgozatig, amerikai, brit, európai uniós stb. döntéshozókig, rengetegen hivatkoznak rá referenciaanyagként.
Idén tíz pontban szedték össze a legfontosabb észrevételeket.
Az első öt észrevétel a mesterséges intelligencia előretörésével kapcsolatban
Avagy miben jobbak/rosszabbak nálunk, az ipar dominanciája, emelkedő költségek, USA-elsőség, hiányos felelősség-értékelések
Az MI számos, de nem minden területen felülmúlja az embert, például képosztályozásban, vizuális következtetésben vagy az angol nyelv megértésében. Komplexebb feladatokban, mint a versenyszintű matematika, a vizuális „józanész” következtetés és a tervezés viszont mögöttünk van.
A legfejlettebb MI-kutatásokat változatlanul az ipar uralja, tavaly ötvenegy fontos gépitanulás-modellel álltak elő, szemben az akadémiai szegmens tizenegyével. Az ipar-akadémia együttműködésből létrejött modellek száma (huszonegy) új csúcs.
Drágulnak a legfejlettebb modellek. A naprakészek gyakoroltatása soha nem volt annyira költséges, mint most. Az OpenAI GPT-4-jának trenírozása például 78 millió dollárba került.
Az Egyesült Államok világelső, Kína, az EU és az Egyesült Királyság követi. 2023-ban hatvanegy fontos modell jött az USA-ból, huszonegy az EU-ból és tizenöt Kínából.
Nagyon hiányoznak az LLM-ek (nagy nyelvmodellek) felelősségére vonatkozó masszív és szabványosított értékelések. A felelős MI-re nincsenek sztenderdek, a vezető fejlesztők különféle felelős MI benchmarkokkal összevetve tesztelik a modelljeiket. Ez a gyakorlat megnehezíti a csúcs MI-k korlátainak és kockázatainak szisztematikus összehasonlítását.
A második öt észrevétel
Avagy növekvő befektetések, javítja a munka minőségét, gyorsuló tudományos kutatások, több a szabályozás, jobban ismerjük és féljük
Egekbe szöktek a generatív MI-be áramló befektetések. Összességben ugyan csökkentek az MI-magánbefektetések, a generatív MI finanszírozása viszont drasztikusan, 2022-vel összevetve, a nyolcszorosára ugrott. A főszereplők jelentős adománygyűjtő körökről számoltak be.
Az MI-vel a dolgozók termelékenyebbek, munkájuk jobb minőségű. Több 2023-as tanulmány kimutatta: Mi-vel felgyorsul a feladat-végrehajtás, javul az output, csökken az alacsonyan és magasan képzett dolgozók közötti különbség. Egyes tanulmányok viszont arra figyelmeztetnek, hogy az MI felügyelet nélküli használata teljesítménycsökkenéshez vezet.
Az MI-nek köszönhetően továbbgyorsul a tudomány fejlődése. 2022-ben kezdték használni tudományos felfedezések előrelendítéséhez, 2023-ban pedig jelentős mennyiségű tudománnyal kapcsolatos applikációt vezettek be.
Az USA-ban szignifikáns mértékben nőtt az MI-szabályozás. 2023-ban huszonöt ilyen volt, összehasonlításként: 2016-ban mindössze egy. Tavaly – mindent összevetve – 56,3 százalékkal nőtt az ezirányú szabályozások száma.
Az emberek világszerte jobban ismerik az MI lehetséges hatásait, és egyben idegesebbek is miattuk. Egy Ipsos-felmérés alapján, egy év alatt hatvanról hatvanhat százalékra ugrott azoknak a személyeknek a száma, akik szerint a következő három-öt évben az MI drámai hatással lesz az életükre. Ötvenkét százalék fél az MI-termékektől és -szolgáltatásoktól (tizenkét százalékos éves emelkedés). A Pew szerint az amerikaiak ötvenkét százaléka inkább tart az MI-től, mint örül neki. 2022-ben a megkérdezettek harminchét százaléka gondolta így.
Képek: Stanford