Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

Megszületett az első nemzetközi MI-egyezmény

MEGOSZTÁS

A világ első olyan, jogi hatáskörrel is bíró egyezményét írták alá az Európa Tanács igazságügyminisztereinek vilniusi konferenciáján, amely a mesterséges intelligencia alkalmazását alárendeli az emberi jogoknak, a demokráciának és a jogállamiságnak.

Mint arról az Európa Tanács sajtószolgálata beszámolt, a keretegyezményt Andorra, Georgia, Izland, Norvégia, a Moldovai Köztársaság, San Marino, az Egyesült Királyság, valamint Izrael, az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió írta alá.

Biztosítanunk kell, hogy a mesterséges intelligencia térnyerése ne aláássa, hanem alátámassza a normáinkat. A keretegyezmény éppen ezt hivatott biztosítani” – fogalmazott Marija Pejčinović Burić, az Európa Tanács főtitkára a megállapodás kapcsán. Hozzátette: erős és kiegyensúlyozott szövegről van szó, amelynek készítése során számos szakértői nézőpontot vettek figyelembe. 

A technológia-semleges keretegyezmény egy nyitott, potenciálisan globális hatókörű szerződés. A dokumentum olyan jogi keretet határoz meg, amely a mesterséges intelligencia rendszerek teljes életciklusára kiterjed. Emellett elősegíti az MI fejlődését és innovációját, miközben kezeli az emberi jogokra, a demokráciára és a jogállamiságra jelentett esetleges kockázatokat.

A keretegyezményt 2024. május 17-én fogadta el az Európa Tanács miniszteri bizottsága. A szerződés szövegezéséről szóló egyeztetéseken az ET 46 tagállama, az Európai Unió, valamint tizenegy további állam – Argentína, Ausztrália, Kanada, Costa Rica, a Szentszék, Izrael, Japán, Kanada, Mexikó, Peru, az Amerikai Egyesült Államok és Uruguay – vett részt. A magánszektor, a civil társadalom és a tudományos élet képviselői megfigyelőként működtek közre.

A szerződés az azt követő három hónapos időszak lejártát követő hónap első napján lép hatályba, hogy öt aláíró fél – köztük legalább három ET-tagállam – ratifikálta azt.

(kép: ET/coe.int)

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!