A tét nem kisebb, mint a Google húszmillárd dollárra becsült reklámtechnológiai üzletágának jövője, a bíróság pedig arról fog dönteni, hogy az Alphabet visszaél-e monopóliumával a digitális hirdetési piacon.
A per még tavaly januárban kezdődött, amikor az amerikai igazságügyi tárca trösztellenes részlegének vezetője, valamint az USA több állama is azzal vádolta a Google-t, hogy – a reklámtechnológiai piac egyik vezető közvetítőjeként – versenyellenes, korlátozó és egyéb törvénytelen eszközöket alkalmaz azért, hogy elhárítson minden, a piaci dominanciáját veszélyeztető kezdeményezést – idézi fel az ügy hátterét a Financial Times.
Egy kapu, két kapu? A Google mindre játszik?
Az érdekellentét gyanúja amiatt merült fel, hogy a Google számos olyan cégben rendelkezik tulajdonrésszel, amelyek a hirdetéstechnológiai piac két oldalán tevékenykednek. (Ez a szegmens voltaképpen egy automatizált piactérként üzemel, ahol a képi, illetve videós hirdetési helyeket értékesítik, illetve vásárolják a piaci szereplők.) Ide tartozik az a technológia, amellyel például az internetes lapok kiadói értékesítik reklámfelületeiket, és ahol a hirdetők licitálnak ezekre, hogy elhelyezhessék termékeik, szolgáltatásaik reklámját.
A hétfőn, a virginiai Alexandriában kezdődő per jelentősége annál is nagyobb, hogy az Alphabet az elmúlt kilenc hónapban két hasonló, nagy horderejű ügyből is vesztesen került ki, és amely végsősoron a 2000 milliárd dollár értékű tech-vállalat átalakításához, akár feldarabolásához is vezethet.