Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

Elvesztette az Európai Bizottság az Intel ellen indított pert

MEGOSZTÁS

Az Intel javára döntött csütörtökön az Európai Unió bírósága - közölte a Reuters. A döntéssel mintegy két évtizedes csatározás érhet véget.

Az EU bírósága csütörtökön az Intel javára döntött, ezzel pedig véget érni látszik az amerikai chipgyártó és az uniós szabályozó hatóságok harca. A bíróságnak arról kellett döntenie, hogy az Intel valóban megpróbált-e keresztbe tenni egy riválisának.

A bíróság elutasította az Európai Bizottság (EB) fellebbezését, és ezzel helybenhagyta a törvényszék ítéletét. Az ügy előzménye: az EB megbírságolta az Intelt, amiért kedvezményeket adott a Dellnek, a Hewlett-Packardnak, a NEC-nek és a Lenovónak. A számítógépgyártók chipjeik nagy részét az Inteltől vásárolták, ami a szabályozók szerint kísérlet volt az Advanced Micro Devices blokkolására.

A hatóságok általában ellenzik az erőfölényben lévő vállalatok által kínált árengedményeket. Attól tartanak ugyanis, hogy azoknak versenyellenes hatása lehet. A vállalatok szerint a szabályozó hatóságoknak bizonyítaniuk kell, hogy az árengedményeknek versenyellenes hatása van. Ráadásul még azelőtt, hogy a vállalatokat szankcionálják.

Az uniós szabályozó hatóságok eredetileg 1,06 milliárd euró bírságot szabtak ki az Intelre, de egy alacsonyabb szintű bíróság ezt a bírságot eltörölte.

Az Intel ügye az év elején lendületet kapott, amikor a bíróság egyik tanácsadója szerint a szabályozók nem végeztek megfelelő gazdasági elemzést.

(Kép: unsplash.com/Slejven Durakovic)

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!