Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

Egyre jobban összemosódik a fizikai és a digitális világ 2025-ben

MEGOSZTÁS

Az új esztendő legfontosabb, stratégiai jellegű tech-trendjeit a Gartner elemzői három nagy témakörbe sorolták. Ezek az MI-vel kapcsolatos szükségletek és kockázatok, a számítástechnika új határai, valamint az ember-gép szinergia.

MI – szükséglet és kockázat egyben

Immár elkerülhetetlen a cégek és más szervezetek számára is, hogy érdemben foglalkozzanak a mesterséges intelligenciával. Ennek szükségszerűsége, valamint az MI-vel kapcsolatos kockázatok arra késztetik majd a szervezeteket, hogy a védelemről se feledkezzenek meg.

Az egyik nagy trend, amelyet a Gartner szakértői azonosítanak, az MI ügynökök elterjedése. Ez azt jelenti, a gyakorlatban, hogy az autonóm MI már képes az önálló tervezésre és cselekvésre a felhasználó céljai érdekében. Ennek üzleti előnye az lesz, hogy az MI-ügynökökből álló virtuális munkaerő segíti, tehermentesíti és kiegészíti az emberek munkáját. Mindez persze erős védőkorlátokat igényel a szolgáltatók és a felhasználók szándékaival való összhang biztosítása érdekében.

Az MI-irányítási platformok fejlődésével a szervezetek egységesen, “központosítva” kezelhetik MI-rendszereik jogi, etikai és működési teljesítményét. Olyan irányelveket kell kidolgozni, amelyek biztosítják az MI felelős használatát, mindenki számára érhetővé teszik az MI-rendszerek működését. Emellett modellezik az életciklus-kezelést, és átláthatóságot biztosítanak a bizalom és az elszámoltathatóság kiépítése érdekében. E tekintetben komoly kihívás, hogy az MI-irányelvek régiónként és iparáganként eltérők lehetnek. Ez megnehezíti az egységes gyakorlatok kialakítását.

A dezinformáció elleni védekezés még kialakulóban lévő technológiai kategória, amely tulajdonképpen a bizalom jelentőségének “rendszerszintű” felismerését jelenti. Előnye, hogy csökkenti a csalási felületeket a személyazonosság ellenőrzésének megerősítésével. További előny a folyamatos kockázatértékelés, kontextuális tudatosság, a folyamatos adaptív bizalmi modell, valamint a káros narratívák azonosítása. Mindez képes fokozni a márka és hírnév védelmét, de többrétegű, adaptív tanulást, csoportos megközelítést igényel.

A számítástechnika új határai 

Mindezek arra késztetik 2025-ben a szervezeteket, hogy újragondolják a számítástechnika módját. 

A posztkvantum-kriptográfia olyan protokollokat vizsgál, amely a kvantumszámítástechnika dekódolási képességeinek is ellenálló adatvédelmet biztosítanak. Egyértelmű üzleti előnye e trendnek, hogy védi az adatokat a kvantumszámítástechnika megjelenésével járó biztonsági kockázatokkal szemben. Kihívást jelent ugyanakkor, hogy a posztkvantum  algoritmusok nem helyettesítik a meglévő aszimmetrikus algoritmusokat. A jelenlegi alkalmazásoknak teljesítményproblémái lehetnek.

Szintén a számítástechnika határait feszegető trend a láthatatlan intelligencia. A környezetbe észrevétlenül integrált technológia, amely természetesebb, intuitívabb élményeket tesz lehetővé. Olcsó és valósidejű nyomonkövethetőséget tesz lehetővé, de azt is, hogy tárgyak határozzák meg emberek személyazonosságát. E területen nagy kihívása, hogy a szolgáltatóknak kezelniük kell a magánélet védelmével kapcsolatos aggályokat. A felhasználók pedig pont ezen aggodalmaik miatt dönthetnek a taggelés letiltásáról.

Az energiahatékony számítástechnika a fenntarthatóságot hatékonyabb architektúra, kód és algoritmusok, hatékonyságra optimalizált hardver, valamint megújuló energiaforrások révén igyekszik biztosítani. A fenntarthatóság immár szinte jogi, kereskedelmi és társadalmi követelménynek is tekinthető. Kihívás ugyanakkor, hogy az új számítási platformokra való áttérés összetett és költséges. Az energiaárak pedig rövid távon emelkedhetnek, mivel a zöld energia iránti kereslet növekszik.

A hibrid számítástechnika különböző számítási, tárolási és hálózati mechanizmusok kombinációjával közelíti meg a számítási problémák megoldását. Előny, hogy nagyfokú hatékonyságot, nagy sebességet képes biztosítani. Kihívás azonban, hogy az autonóm modulok rendszere biztonsági kockázatokat rejt magában, kísérleti technológiákat és magas költségeket von maga után.

Ahol a fizikai és a digitális világ találkozik

Az ember-gép szinergia összehozza a fizikai és a digitális világot.

E terület egyik fontos trendje lesz 2025-ben a térbeli számítástechnika fejlődése. A fizikai világot olyan digitális technológiák segítségével “javítják fel”, mint a kiterjesztett és virtuális valóság. Az így biztosított fogyasztói élmény magával ragadó. Emellett interaktív élményeket biztosít a játékokban, az oktatásban és az e-kereskedelemben. De az ilyen megoldások kielégíthetik a kifinomult vizualizációs eszközök iránti igényt az egészségügyben, a kiskereskedelemben és a gyártásban egyaránt. Kihívást jelent majd, hogy a fejre illesztett kijelzők drágák és nehézkesek, gyakori töltést igényelnek, és elszigetelik a felhasználókat. Az adatvédelmet és a biztonságot e területen szintén nagyon komolyan kell majd kezelni.

A polifunkcionális robotok terjedése többféle feladat elvégzését teszi lehetővé. Mindeközben az operátor zökkenőmentesen válthat egyik robotról a másikra – igény és szükség szerint. Ehhez még csak nem is szükséges az architektúra megváltoztatása vagy az infrastruktúra átalakítása. Ez pedig gyors telepítést, alacsony kockázatot és skálázhatóságot is jelent. A Gartner várakozásai szerint a polifunkcionális robotok alkalmanként helyettesíthetik az emberi munkaerőt, de együtt is dolgozhatnak vele.

Végezetül, a neurológiai fejlesztések a kognitív képességek javítását teszi lehetővé az agyi tevékenységet olvasó és dekódoló technológiákkal. E terület nagy ígérete az emberi képességek fejlesztése, a személyre szabott oktatás, valamint az, hogy az idősek hosszabb ideig maradhatnak a munkaerőpiacon. A neurológiai fejlesztések nagy kihívása, hogy az interfészek közvetlenül kapcsolódnak az emberi agyhoz. Ez a biztonsági kihívások mellett etikai aggályokat is felvethet.

(Kép: Dall-e)

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!