A Facebook anyavállalata mindezt azután közölte, hogy a múlt hónapban elindította MI-technológiáját Európában. Ennek bevezetését eredetileg 2024 júniusára tervezték, de adatvédelemi, valamint a magánélet védelmével kapcsolatos szabályozási aggályok miatt elhalasztották.
Csak nekünk új
Míg az Egyesült Államokban már 2023-ban elindult a Meta mesterséges intelligenciája, az európai bevezetést több tényező is akadályozta. Elsősorban az, hogy az EU-ben szigorúbb adatvédelmi és átláthatósági szabályokba ütközött a Meta.
Mindenesetre a cég hétfőn közölte, hogy az uniós lakosok, akik használják a platformjait, így a Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot, értesítést fognak kapni. Ebben az üzenetben magyarázzák majd el, hogy a vállalat milyen adatokat hasznosít.
A felhasználók egy olyan űrlapra mutató linket is kapnak majd, amelyen letilthatják adataik képzési célú felhasználását.
A Reuters tájékoztatása szerint a vállalat olyan adatokat használ majd, mint a Meta MI-ben végrehajtott lekérdezések vagy az ott feltett kérdések. A magánüzeneteket, valamint a 18 év alatti felhasználók fiókjainak nyilvános adatait nem fogják felhasználni a képzésben.
Az Európai Bizottság részéről nem reagáltak a hírügynökség megkeresésére a Meta lépésével kapcsolatban.
Tavaly már letiltották
A Meta tavaly júniusban úgy döntött, szünetelteti MI-modelljeinek európai bevezetését. Ennek oka az volt, hogy az ír adatvédelmi bizottság (DPC) felszólította a vállalatot, halassza el a közösségi médiában közzétett bejegyzésekből származó adatok hasznosítását. A terv akkor a NOYB nevű érdekvédelmi csoportnál is kiverte a biztosítékot. A szervezet arra szólította fel a nemzeti adatvédelmi hatóságokat, hogy állítsák le a közösségi médiatartalmak ilyen jellegű felhasználását.
Az ír adatvédelmi hatóság egyébként nem csupán a Metánál, hanem Elon Musk X-énél és a Google-nél is vizsgálódik.
Az X ellen az uniós felhasználók személyes adatainak a Grok nevű MI-rendszerének képzéséhez történő felhasználása miatt. A DPC szeptemberben azért indított vizsgálatot a Google-lel szemben, hogy a vállalat megfelelően védte-e a felhasználók adatait, mielőtt felhasználta azokat az MI-modelljének fejlesztéséhez.