Eszerint a negyedik negyedévben a teljes felhőpiacon – beleértve a menedzselt és a szolgáltatásként (CaaS) nyújtott megoldásokat – a kontraktusok értéke éves bázison 17 százalékkal, 8,3 milliárd dollárra nőtt. Igaz, a harmadik negyedévhez képest ez hétszázalékos lassulást jelez.
Az ISG Európában rekordmagas keresletet mért a menedzselt szolgáltatások piacán a harmadik negyedévben. Mivel azonban a negyedik negyedévben kitartott a gazdasági bizonytalanság és a geopolitikai feszültségek erre a piacra is átszivárogtak, az utolsó három hónap teljesítménye némi visszaesést jelez. “Pozitívum viszont, hogy a felhőszolgáltatások iránti kereslet minden idők legmagasabb negyedéves szintjére ugrott, mivel a vállalkozások felgyorsították a felhőre való áttérésüket” – jelezte Steve Hall, az ISG EMEA régióért felelős elnöke. A piacon érzékelhető, hogy a vállalkozások általános költségmegtakarításra, valamint az MI-nek köszönhetően nagyobb hatékonyságra és innovációra törekedtek.”
Átszivárgó “geopolitikai” hatások
A negyedik negyedévben a menedzselt szolgáltatások ACV-je éves szinten öt százalékkal, 3,7 milliárd dollárra csökkent, és 25 százalékkal elmaradt a rekordnak számító harmadik negyedévtől.
A negyedévben 283 menedzselt szolgáltatási szerződést kötöttek, ami tíz százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit, de nyolc százalékkal így is elmarad az előző negyedéves értéktől.
A negyedik negyedévben csak egy “mega-szerződést” kötöttek, amelynek értéke eléri a százmillió dollárt. Ezzel szemben a harmadik negyedévben hat ilyen nagyértékű szerződést kötöttek.
A spektrum másik végén, az 5 millió és 9 millió dollár közötti kategóriába tartozó szerződések 12 százalékkal nőttek az előző évhez képest.
A menedzselt szolgáltatásokon belül az IT-kiszervezés (ITO) hét százalékkal, 2,7 milliárd dollárra esett vissza az előző évhez képest. Itt a csökkenés főként – a legnagyobb ITO-szegmensnek számító – alkalmazás- és fejlesztési szolgáltatások 18 százalékos visszaesésének tudható be. Az üzleti folyamatok kiszervezésének (BPO) értéke eközben két százalékkal, 992 millió dollárra emelkedett. Ennek fő hajtóereje a létesítménygazdálkodási és HR-szolgáltatások voltak.
A szolgáltatásként nyújtott felhőmegoldások (XaaS) szegmensében az ACV 42 százalékkal, 4,6 milliárd dollárra emelkedett az előző évhez képest. A harmadik negyedévhez viszonyítva 14 százalék volt a növekedés.
Az elmúlt négy negyedévben az európai felhőszolgáltatások iránti kereslet negyedévente átlagosan 23,5 százalékkal nőtt.
A negyedik negyedévben mind az infrastruktúra-szolgáltatásként nyújtott (IaaS), mind a szoftver-szolgáltatásként nyújtott (SaaS) szegmensek erős teljesítményt produkáltak. Az IaaS 52 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra emelkedett éves szinten, míg a SaaS 21 százalékkal, 1,2 milliárd dollárra.
2024 új csúcsokat hozott az MI terén
A teljes felhőpiac ACV-értéke 14 százalékkal nőtt az egész évben, és elérte a rekordot jelentő 32,6 milliárd dollárt. Ez nyolc százalékkal haladta meg a korábbi, 2022-es éves rekordot. (A teljes piac 2023-ban öt százalékkal csökkent.)
A menedzselt szolgáltatások szintén rekordévet zártak. A kumulált ACV ebben a szegmensben 16,6 milliárd dollár volt, ami 5,6 százalékos növekedést jelent. Mint azt az ISG szakértői megjegyzik, a teljes éves növekedés a harmadik negyedév erőteljes bővülésének köszönhető. Az IT-kiszervezés 2024-ben hat százalékkal 12,4 milliárd dollárral, míg az üzleti folyamatok kiszervezése négy százalékkal, azaz 4,1 milliárd dollárral nőtt.
Az elmúlt évben összesen 1164 menedzselt szolgáltatási szerződést kötöttek, ami 11 százalékkal haladja meg a 2023-as adatot.
Ezek közül tizenhárom volt megaüzlet, a megelőző évi tizenkettőhöz képest. Igaz, a megaszerződések összesített értéke éves alapon 12 százalékkal csökkent.
Az ACV 10 százalékkal, a rekordot jelentő 10,7 milliárd dollárra emelkedett.
Az egyes iparágakra bontva az utazási és szállítási szektor ACV-je 84 százalékkal nőtt a legnagyobb mértékben az előző évhez képest. Ez főként a nagy németországi megbízásoknak köszönhető.
Az energiaipar, a kiskereskedelem és a feldolgozóipar enyhe emelkedést mutatott. A régió legnagyobb beszerzési ágazata, a banki és pénzügyi szolgáltatások piaca, valamint a biztosítási szektor éves viszonylatban 22 százalékkal esett vissza.
Az XaaS-piac 23 százalékos növekedéssel 16 milliárd dolláros ACV-t generált. Ez kilenc százalékkal haladta meg a korábbi – 2022-es – éves csúcsot. Az IaaS 30 százalékkal, 11,6 milliárd dollárra ugrott, míg a SaaS nyolc százalékkal, 4,4 milliárd dollárra emelkedett. Az XaaS az összesített piac 49 százalékát tette ki 2024-ben.
Lesznek bizonytalanságok, de jó évet vár az ISG
Az ISG a teljes évre vonatkozóan a menedzselt szolgáltatások esetében 4,5 százalékos bevételnövekedést prognosztizál. Ez a mutató a menedzselt szolgáltatások piacán 1,8 százalékkal bővült 2024-ben. Az XaaS esetében 18 százalékos bevételnövekedésre számítanak a szakértők, ami nem jelent változást a 2024-es dinamikához képest.
Az IT- és üzleti szolgáltatások iránti vállalati kereslet fokozatos élénkülésére számítanak az ISG-nél. “A vállalatok továbbra is óvatosak a folyamatos gazdasági és geopolitikai bizonytalanság közepette. Európában valószínűleg visszafogott növekedést látunk, mivel a közelgő németországi választások a második félévig szintén bizonytalanságot okoznak a piacon” – fogalmazott Steve Hall.
Az MI-re fordított kiadások továbbra is lendületesen nőnek majd. Több százmilliárdot költenek az infrastruktúrára, ami megteremti a feltételeket a széles körű bevezetéshez. A menedzselt szolgáltatások terén a pénzügyi-biztosítási szektorban a javulás korai jelei láthatók.
(Kép: Dall-e)