A Google célja, hogy öt éven belül kereskedelmi kvantum-alkalmazásokat adjon ki – mondta a cég kvantumtudományért felelős vezetője a Reutersnek.
Az optimista, a realista és a kvantum
A Google ezzel a lépéssel lényegében kesztyűt dob az Nvidiának, amely mintegy húsz éves távlatban tartja reálisnak a kvantum-alkalmazások megjelenését.
“Optimisták vagyunk, hogy öt éven belül olyan valós alkalmazásokat fogunk látni, amelyek csak kvantumszámítógépeken futtathatók” – mondta Hartmut Neven, a Google Quantum AI alapítója és vezetője.
A Google által említett valós alkalmazások az anyagtudományhoz kapcsolódnak. Az alkalmazásokat például elektromos autók akkumulátorainak építéséhez, új gyógyszerek vagy új energia-termelési módok létrehozásához használhatják.
A Google előrejelzésének tágabb kontextusa, hogy a kvantumszámítástechnika lehetséges eredményeit széles körű bizonytalanság övezi. Arról igencsak megoszlanak a vélemények, hogy mikorra várható egy ilyen áttörés. A befektetők és szakértők előrejelzései néhány évtől legalább két évtizedig terjednek.
A tudósok évtizedek óta kutatják a kvantumszámítástechnikát, amely a hagyományos számítógépeknél több ezerszer erősebb gépek létrehozását ígéri.
A kvantumszámítógépek lehetőségeit kormányok és a vállalkozások nagy figyelemmel kísérik – írta a Reuters. A kvantumszámítástechnika ígérete ugyanis a feje tetejére állíthatja a modern kiberbiztonságot, a pénzügyeket, de az egészségügyet is.
Az öt az új húsz?
Jensen Huang, az Nvidia vezetője a kvantumszámítástechnika gyakorlati hasznosíthatóságát sokkal messzebb látja reálisnak, mint a Google által említett öt év. A januári Las Vegas-i CES kiállításon tartott elemzői rendezvényen Huang azt jósolta, hogy a kvantumszámítógépek gyakorlati alkalmazása körülbelül 20 év múlva várható.
A téma érzékenységét és jelentőségét jól szemlélteti, hogy Huang nyilatkozata nyomán mintegy nyolcmilliárd dollár párolgott el egy maroknyi kvantumszámítástechnikai részvényből. A speciális tech-ágazat decemberben jókora lendületet kapott, amikor a Google bejelentette: új chipjeivel megoldotta a terület egyik legfontosabb kihívását.
A Google 2012 óta dolgozik kvantumszámítási programján, és már több kvantumcsipet tervezett és épített. A kvantumprocesszorok használatával a Google elmondta, hogy sikerült percek alatt megoldania egy olyan számítási problémát, amely egy klasszikus számítógépnek több időbe telne, mint az univerzum eddigi története.
A Google kvantumszámítástechnikai tudósainak a Nature tudományos folyóiratban múlt héten megjelent tanulmánya szerint felfedeztek egy új megközelítést a kvantumszimulációhoz. Állításuk szerint ez fontos lépést jelent a Google céljai felé vezető úton.
(Kép: Dall-e)