Generic selectors
Exact matches only
Search in title
Search in content
Post Type Selectors
post

A promptolás lengyelül a leghatékonyabb

Egy kutatócsoport azt vizsgálta, melyik nyelvet érti legjobban a mesterséges intelligencia - vagyis melyik a legpontosabb nyelv promptolásra. Az eredmény szerint a lengyel áll az élen, míg az angol csak a hatodik helyre került.

A Marylandi Egyetem (UMD) és a Microsoft közös tanulmányában összesen 26 nyelvet vizsgáltak meg a mesterséges intelligencia (MI) modellek “ösztönzése”, vagyis promptolása terén.

Hiába a technológia nyelve az angol

A 26 vizsgált nyelv közül a lengyel bizonyult a leghatékonyabbnak, miközben az angol csak a hatodik helyet érte el.

„Kísérletünk néhány meglepő és nem intuitív eredményt hozott. Először is: az angol nem teljesített a legjobban minden modellnél – sőt, amikor hosszabb szövegeket vizsgáltunk, a 26 nyelv közül csupán a hatodik helyre került, míg a lengyel lett a vezető nyelv” – írták a tanulmány szerzői.

Több LLM-et is teszteltek

A kutatócsoport több nagy nyelvi MI-modellt, köztük az OpenAI, a Google Gemini, a Qwen, a Llama és a DeepSeek rendszereit is tesztelte. A kutatók arra voltak kiváncsiak, mennyire jól reagálnak ugyanarra a bemenetre 26 különböző nyelven.

Az eredmények szerint a lengyel átlagosan 88 százalékos pontossággal teljesítette a feladatokat – számolt be a kutatás eredményeiről a Euronews.

Az elemzés alapján ez a legpontosabb nyelv, ha mesterséges intelligenciának adunk utasításokat. 

Eddig a lengyelt széles körben az egyik legnehezebben tanulható nyelvnek tartották. Mint kiderült, az embereknek ez valóban gondot okoz – de az MI-nek nem – írta a Lengyel Szabadalmi Hivatal egy Facebook-bejegyzésben.

Az MI-nek meg se kottyan

Érdekesség, hogy az MI-rendszerek rendkívül jól értették a lengyel nyelvet, noha a lengyel nyelvű tanítóadatok mennyisége jóval kisebb, mint az angolé vagy a kínaié.

Összehasonlításképp: a kínai nyelv kifejezetten gyengén teljesített, a vizsgált 26 nyelv közül a negyedik legrosszabb helyre került.

A beszélgető MI számára leginkább “hatékony” nyelvek top tizes listája a következő lett:

  1. Lengyel – 88 százalék
  2. Francia – 87 százalék
  3. Olasz – 86 százalék
  4. Spanyol – 85 százalék
  5. Orosz – 84 százalék
  6. Angol – 83,9 százalék
  7. Ukrán – 83,5 százalék
  8. Portugál – 82 százalék
  9. Német – 81 százalék
  10. Holland – 80 százalék

(Kép: Unsplash/Note Thanun)

IT EXPERTS-TECH LEADERS 2024 FELHŐ A JAVÁBÓL KONFERENCIA

ICT Global News

VIDEOGALÉRIA
FOTÓGALÉRIA

Legnépszerűbb cikkek

ICT Global News

Iratkozz fel a hírlevelünkre, hogy ne maradj le az IT legfontosabb híreiről!