A szoftveróriás jelenlegi és volt alkalmazottai “Free Zone”-nak nevezték el a kampuszon elfoglalt területet. Transzparenseiken “a munkások intifádájához” való csatlakozásra buzdították az embereket.
A szoftver ne legyen fegyver!
A tiltakozást a No Azure for Genocide nevű csoport szervezte, amely azt követeli, hogy a Microsoft vonja ki befektetéseit Izraelből.
A The Guardian beszámolójában felidézte, hogy Satya Nadella vezérigazgató beszédét egy alkalmazott szakította félbe az év eleji fejlesztői konferencián. “Satya, miért nem mutatod meg, hogyan öli meg a Microsoft a palesztinokat?” – kiabálta akkor Joe Lopez.
A mostani kampusz-foglaló tüntetők egyike szerint azért döntöttek az akciók kibővítésemellett, mert a Microsoft részéről nem érkezett megfelelő válasz.
A brit lapnak nyilatkozó 26 éves fiatalembert három év után bocsátották el a Microsofttól, miután tavaly a cég irodái előtt szervezett virrasztást Palesztina mellett.
A 8200-as egység árnyéka
Szintén a közelmúltban szellőztette meg a Guardian, hogy az izraeli katonai hírszerzés a Microsoft technológiáját használva tömegesen tárolja a lehallgatott palesztin telefonhívások adatait.
A Guardian, a palesztin–izraeli +972 Magazine, valamint a héber nyelvű Local Call közös nyomozása tárta fel, hogy a 8200-as egység az Azure-t használja a Ciszjordániában és Gázában élő palesztinok mobilhívásainak tömeges rögzítésére.
A Microsoft erre reagálva azt közölte, nincs tudomásuk arról, hogy szolgáltatásaikat civilek megfigyelésére vagy telefonbeszélgetéseik lehallgatására használnák.
A redmondi tiltakozással egy időben egyébként az ENSZ és más szervezetek is fokozott figyelmeztetéseket adtak ki a gázai “tömeges éhezésről, alultápláltságról és betegségekről”.
Nem találtak bizonyítékot
A gázai egészségügyi minisztérium becslése szerint az izraeli hadsereg tavaly október elején után indított hadműveletei óta legalább 62 ezer palesztin halt meg.
A redmondi demonstráció körülbelül két óra után ért véget, amikor a rendőrség felszólította a tüntetőket a távozásra. És miután jelezték, hogy ellenkező esetben – birtokháborítás miatt – letartóztatják őket.
A Microsoft szóvivője közölte, nincs különösebb hozzáfűznivalójuk ahhoz a múlt héten kiadott közleményhez, amelyben a vállalat az Azure állítólagos palesztin megfigyelési felhasználásával kapcsolatos vizsgálatáról számolt be.
Az eddigi felülvizsgálatok alapján nem találtak bizonyítékot az eddigi állításokra – derül ki a közleményből. Vagyis arra, hogy a Microsoft Azure és AI technológiáit a gázai konfliktusban emberek célba vételére vagy bántalmazására használták volna. A társaság vizsgálat során tucatnyi dolgozót hallgatott meg és számtalan dokumentumot értékeltek.
(Kép: Unsplash/Mayaan Nemanov)